fbpx

Van kérdés? Helyszíni jelentés a Merida németországi fejlesztőközpontjából

Szeptember 17-én és 18-án bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé a világ egyik legnagyobb és legismertebb márkájánál. Egy termékmenedzser és egy mérnök segítségével követhetjük végig az új One-Twenty születésének folyamatát.

A Merida márka magyarországi képviselete, a BikeFun Kft segítségével nem mindennapi lehetőség adódott, két napunk áll rendelkezésre megtudni mindent arról, mi zajlik a Stuttgart melletti fejlesztőközpontban.

Az első nap megtudtuk milyen lépésekből áll a fejlesztési folyamat, mennyi apró részletre kell figyelni a tervezés során. Miután a geometriát meghatározzák elkészülnek az első szabadkézi vázlatok is, amik a cég formanyelvét követik, ilyen például a fejcső kialakítása. Ebben a pontban már a használt felfüggesztési rendszer elve is meghatározott, így legnagyobb meglepetésemre a szabadkézi vázlat meglehetősen jól hasonlított a késztermékre, nem holmi utópisztikus művészi ábrázolás volt.

Az első vázlatok egyike

Ezt követi a leginkább időigényes rész, ahol a mérnökök megpróbálják a lehető legjobbat kihozni az adott felfüggesztési rendszerből, lépésről-lépésre optimalizálják a forgáspontok helyét és ellenőrzik a váz kinematikáját. Mindeközben arra is figyelni kell, hogy megfelelő férőhely maradjon az alkatrészeknek teljesen ki- és berugózott állapotban, illetve természetesen a szerelhetőséget is szem előtt kell tartani. Ehhez 3D nyomtatott műanyag prototípusok is készülnek, amiket akár teljes kerékpárrá szerelnek össze, minden apró részletre figyelve.

Alumínium – és 3D nyomtatott műanyag prototípusok

A tesztelés a fejlesztés korai fázisában indul, elsőként alumínium prototípusokkal, amiken legelőször azt vizsgálják, hogy a geometria megfelel-e az előzetesen támasztott követelményeknek, milyen rugóstagokkal működik legjobban a rendszer, sőt ezek finomhangolására is van lehetőség a beszállítók bevonásával. Az irodában dolgozók mindegyike lelkes bringás, így az első métereket eleinte a Stuttgart környéki traileken teszik meg a prototípusokkal. Sok esetben korábbi versenyzőket is bevonnak és építenek visszajelzéseikre. Rendkívül jó kapcsolatban állnak például a korábbi világbajnok cross country versenyzővel José Antonio Hermida Ramos-szal, vagy a szintén spanyol Toni Ferreiro-val, az ő verdiktjük is sokat nyom a latba.

A statikus tesztelés is Németországban zajlik

Ha mindennel elégedettek megindulhat az előszériás gyártás, ebben hatalmas előnyt jelent a tajvani cég több évtizedes tapasztalata, a németországi központban lévő fejlesztők tényleg a fejlesztésre tudnak koncentrálni, az indusztrializáció nagy részét megoldják Ázsiában. Ami szintén pozitívum, hogy egy teljes állású és egy részmunkaidős szerelő is dolgozik a német központban, akik gondoskodnak róla, hogy a prototípusok tesztelésre készek legyenek.

A gyártás első darabjait vallatóra fogják, azaz statikus és dinamikus teszteknek vetik alá. A statikus tesztekhez használt felszerelést a Zedler szállítja (német Bike tesztekből ismerős lehet), ezekkel tudják mérni a fejcső vagy éppen a középcsapágy merevségét. A dinamikus/élettartam teszteken Tajvanon hajtják végre a hatályos ISO4210-es szabványt kiindulási alapként véve, viszont a terhelést vagy a ciklusok számát tovább növelve.

Az új One-Twenty Stuttgart fölött

Délután még egy rövid kör is belefért az új One-Twenty nyergében a Stuttgart környéki ösvényeken, így megbizonyosodhattunk arról is, hogyan teljesít a végső szériában gyártott bringa.

A fejlesztésről részletekbe menően később számolunk be, a mai nap viszont kommentben várjuk a kérdéseket! Benjamin Diemer termékmenedzser és Roman Braig mérnök segítéségével megpróbálunk mielőbb választ adni!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo