fbpx

Utánpótlás: Palumby első U19-es XCO kupafutam győzelme

A hétvégi borsodnádasdi cross country magyar kupafutamon elért sikereiről számol be Palumby Zsombor, a FEMAT-ZKSE U19-es korú versenyzője:

Borsodnádasdon álltam rajthoz az XCO kupasorozat ötödik állomásán. Aki járt tavaly ezen a versenyen, tudhatta, nagyjából mire számíthat. Én nem… Az az igazság, hogy nagyon combos pályát hoztak össze a szervezők, akik előtt le a kalappal, merthogy rendkívül nagyot alkottak kétkezi munkájukkal!

Na de kezdem az elején: szombat délelőtt utaztam le vonattal Borsodnádasdra, így elég időm maradt bejárni a pályát, és fejben is fel tudtam készülni rám váró – a szó legszorosabb értelmében vett – falakra. Reggel nem kapkodtam el a kimenetelt a pályára, mivel már 9 körül igencsak meleg volt. Délelőtt valamivel kitekertem, hogy az U17-es futamot már meg tudjam nézni. A köridőkből lehetett sejteni, hogy mi milyeneket fogunk menni. Ezért is kaptunk mi, U19-esek 5 kört, ami ezen a pályán ilyen hőségben igencsak keménynek ígérkezett.

fotó: Czibulya Roland

fotó: Czibulya Roland

A rajtunk a megszokott időpontban volt. Egyszerre indultunk az elit felnőttekkel, mivel elég kevesen voltak/voltunk. Nem sikerült olyan jól elkapni a rajtot, mert a rázós rajt-egyenesben nem csatolt be a cipőm. De azért a kanyar előtt meghúztam, és besoroltam a harmadik helyre. Fenyvesi Peti ment elől, utána Csonka Olivér, majd én. Rögtön egy lejtővel kezdtünk, majd rövid, de kegyetlen meredek falak következtek. Egy pár „falacska”, majd egy hosszabb, és már ki is értünk az első itatóhoz, amely egy kis lankás részen kapott helyet. Itt kikerültem Olit, és a lejtőt már „szabad” pályán kezdtem meg, lévén Fenyő kicsit előrébb volt. Gyorsan be is értem látótávolságra. Pár másodperc volt közöttünk, így teljesítettük az első kört, nem mellesleg a nap legjobb köridejeivel. Oli jött mögöttem kb. fél percre. Nem akartam nagyon menni, mert még volt hátra négy kör, és döglesztő meleg volt. A második körben kicsit távolodtunk Olitól, de még néha láttam magam mögött.

A harmadik körben semmi jelentősebb esemény nem történt, annyi volt, hogy néha leesett a láncom kívülre,de vissza tudtam váltani. A negyedik kört kicsit lemaradva kezdtem meg Fenyőhöz képest, de a falakon utolértem. Defektet kapott, így az emelkedő végén megelőztem. (Kerékcsere után visszaállt, és meg is nyerte a kategóriáját: gratula Peti!) Innentől még hátra volt egy és háromnegyed kör. A nap iszonyatosan égetett. Ettől még jobban fájtak a meredek emelkedők, de azzal bíztattam magamat, hogy a többieknek is ugyanúgy fáj…

fotó: Fenyvesi photo

fotó: Fenyvesi photo

Nagyon jó volt hallani, hogy a pálya sok pontján bíztattak nézők, sok erőt adott! A negyedik kört befejezve jó érzés volt tudni, hogy már csak egy van hátra… Hátulról nem veszélyeztetett senki, így nyugodtan „tekerésztem”. Nagyon jól mentek még ebben a körben is a kaptatók, és a lendületes, lejtőket végig tudtam élvezni. Legjobban talán a kör vége felé lévő lépcsős rész tetszett Az ötödik körömet befejezve abszolút első helyről álltam ki, az U19-es kategóriát pedig megnyertem Olivér és Horváth Ádám előtt. Kicsit megfőttem a végére, de nagyon jó verseny volt!

Részemről a szervezést és a pályát csak dicséret illeti, egy nagyon élvezetes versenyt hoztak össze. Remélem jövőre is lesz itt verseny, mert igazán jó és kemény pálya kerekedett egy gyönyörű környezetben. Nagyon köszönöm az itatást és a bringaszállítást Fetter Gyurinak és a hazafelé fuvart Csilláéknak. Hálás köszönetem továbbá a Specializednek, mert a ismét kiválóan teljesített a 29-es bringa, a High5-nak, hogy volt mivel pótolni az felhasznált energiát és az MA-Bakernek. Nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen eredményt elérni!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.