fbpx

Tour de Hongrie: a csapatok is háromszor többen vannak…

A csapatok részéről is óriási az érdeklődés a 2017-es Tour de Hongrie iránt: a legnagyobb magyar kerékpárverseny szervezői akár háromszor is meg tudnák tölteni a megemelt létszámú mezőnyt az eddig beérkezett jelentkezések alapján!

tdh_1

Néhány napja arról számoltunk be, hogy több város jelentkezett rajt-, illetve célállomásnak a 2017-es Tour de Hongrie versenyére, mint ahány helyszínt fel tud keresni hat nap alatt a Magyar Kerékpáros Körverseny, ezúttal hasonlóan örömteli hírrel jelentkezünk: ha a jelentkező csapatokon múlna, akár már ma rajtolhatna a rangos viadal!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) novemberben hozta nyilvánosságra jövő évi versenynaptárát, amelyben 2.2-es kategóriával szerepel a Tour de Hongrie, ám alig egy hónap elegendő volt arra, hogy háromszoros túljelentkezést hozzon a külföldi klubok részéről!

„A csapatok által indítható versenyzők számán egyelőre nem változtatunk, vagyis 2017-ben is hat fős együttesek szerepelhetnek majd a Magyar Körversenyen, a mezőny létszámát viszont növelni szeretnénk – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke. – Ez lehetővé teszi, hogy akár húsz-huszonkét csapat is rajthoz állhasson, ami tovább növelné versenyünk ázsióját.”

Amint ismeretes: a szervezők célja, hogy a Tour de Hongrie néhány éven belül Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé váljon, egy olyan eseménnyé, amelyen a legnagyobb körversenyek, a Tour de France, a Giro d’Italia vagy a Vuelta a Espana menői is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái.

A jelentkező csapatok közül néhány már a napokban megkapja majd a hivatalos meghívót a 2017-es viadalra. Nem titok, hogy közük lesz a címvédő észt Mihkel Raim együttese, a Cycling Academy, amelynek mentora a kerékpársport szlovák szupersztárja, a kétszeres világbajnok Peter Sagan.

Ugyancsak meghívást kap a Tour de France egyik kiemelt szponzorának csapata, a Dimension Data for Qhubeka, amely már 2016-ban is indulhatott volna a Magyar Körversenyen, ám egy sajnálatos baleset miatt végül erről le kellett mondania. A Tour de Hongrie 163-as rajtszámát viselte volna a 19 esztendős Keagan Girdlestone, aki néhány nappal a magyarországi esemény előtt egy olasz viadalon bukott, s heteken át pengeélen harcolt az életéért. A hírek szerint Keagan már sokkal jobban van, kerékpározni is tud, de az ifjúsági világbajnokság negyedik helyezettjének a versenyzésről egyelőre le kell mondania.

Egy igazi szupersztár, a Tour de France-győztes Sir Bradley Wiggins klubja, a Team Wiggins is megkapja a Tour de Hongrie szervezőinek meghívását, óriási megtiszteltetés lenne a magyar viadal számára, ha az olimpiai és világbajnok csapatfőnök is eljönne a 2017-es versenyre!

Ami a többi meghívottat illeti, a Tour de Hongrie szervezői természetesen számítanak a magyar érdekeltségű külföldi csapatok érkezésére, így egy év kihagyás után ismét ott lehet a mezőnyben a Kusztor Pétert és Pelikán Jánost foglalkoztató Amplatz-BMC, illetve a Lovassy Krisztiánt és Rózsa Balázst, valamint a 2015-os Tour de Hongrie-győztes luxemburgi Tom Thillt is soraiban tudó Differdange-Losch is.

A jövő évi, hatnapos Tour de Hongrie 2017. június 27-én, kedden rajtol és július 2-án, vasárnap ér véget, a nemzetközi versenynaptárban UCI 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglistapontokért is harcolhatnak majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo