fbpx

Több mint ezer elektromos rásegítésű kerékpárt vásárolhatnak meg olcsóbban az első körben pályázók

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben – idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Kaderják Péter azt mondta: az elektromos autók és robogók mellett hamarosan egyre több elektromos kerékpár is látható majd az utakon, hiszen már az első héten “szép számmal” érkeztek be támogatási igények a pályázatot lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közlemény szerint azt ismertette, hogy az IFKA húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, majd újabb tíz munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak, így a megvásárolt elektromos kerékpár akár karácsonyi ajándék is lehet.
A minisztérium a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként hirdette meg az egymilliárd forint keretösszegű pályázatot elektromos kerékpárok megvásárlásához. A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a kerékpárokhoz, elsősorban a munkába járás megkönnyítéséért.

A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros elektromos kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros elektromos kerékpároknál 150 ezer forintig – emlékeztettek.
Azt írták: az első pályázati időszak november 23-27. között tartott, ez idő alatt 725 pedálszenzoros és 302 nyomatékszenzoros elektromos kerékpár vásárlására érkezett támogatási igény.

A második pályázati kör 2020. december 28-án indul és 2021. január 1-jén zárul majd. A pályázatokat havi rendszerességgel lehet majd benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig – olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo