Riportalanyunkat minden bizonnyal senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen a komolyabb televízió-műsorok kedvelői a Múzsa és a Propaganda, míg a könnyebb műfajok rajongói a Big Brother vagy éppen a Megasztár műsorvezetőjeként ismerhetik.
Gyakran tévesztik össze a szinkronszínészként országos hírnévre szert tett Tyll Attilával – akihez semmiféle rokoni szálak nem fűzik – a félreértést pedig tovább fokozhatja, hogy pár éve Garfield magyar hangjaként is bizonyította sokoldalúságát. A magát olykor „pályát tévesztett képzőművészként” definiáló 35 esztendős fővárosi születésű műsorvezető középfokú tanulmányait a Képzőművészeti Szakközépiskolában kezdi, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Szakán diplomázik 2001-ben. Képzőművészként tagja a Supergroup alkotói csoportnak, akikkel számos városi téralakítással kapcsolatos nagyszabású projektet jegyez, ezek közül talán a legismertebb az Erzsébet híd 2002-es hajó-köntösbe öltöztetése volt. Tősgyökeres fővárosi, családjával jelenleg is Budán lakik, egyvalami azonban megkülönbözteti a sztereotípiákban élő átlagos budapesti lakostól: jó ideje kerékpárral közlekedik…
– Hogyan kezdődött nálad ez az egész, volt valami gyermekkori inspiráció, vagy másról lenne szó?
– Mindenki biciklizett valaha gyerekkorában – így én is. A bringa valamiért klasszikus ajándék, olykor még alkalom sem kell ahhoz, hogy a szülők megvegyék a gyerekeknek. Városi közlekedésem indítékai azonban nem innen származtathatóak, egész egyszerűen kb. hét évvel ezelőtt meguntam a buszra-, vagy villamosra várakozást, és áttértem a kerékpárra.
– Kollégáid, üzleti partnereid hogyan reagálnak, amikor megjelentél bringával? Adódhatnak olyan szituációk, amikor számíthat a makulátlan megjelenés, ezeket a helyzeteket hogyan kezeled?
– A mai világban szerintem ez már nem téma, ha meg nagyon olyan a helyzet, akkor taxival megyek. Ilyen tekintetben nem vagyok ortodox, nem csak biciklivel járok, és általánosságban is elmondható rólam, hogy nincsenek dogmatikus elképzeléseim semmivel kapcsolatosan sem. Például hiába szeretek bringázni, ennek ellenére télen mégsem szoktam. Egyetlenegyszer tekertem végig egy teljes telet, de soha többet. A kerékpározás számomra egy kellemes dolog, pihentet. Suhanok, az utcákon, nézem a házakat, süt a nap és minden oké. A téli bringázásnál viszont bejön a küzdelem is a képbe, és ezen a ponton számomra elveszik a dolog varázsa.
– Ha már megemlítetted a taxit… Miután ráuntál a tömegközlekedésre, az autó, mint alternatíva fel sem merült benned?
– Nem, annak ellenére sem, hogy jelenleg is van a családban autó, amit a feleségem szokott használni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az autóhoz, mint tárgyhoz, nem vonzódtam volna soha, de mint használati tárgy nem érdekel. Az a fajta autószeretet, ami másoknál tapasztalható, az nálam nem alakult ki, talán ezért sincsen jogosítványom sem…
– „Autószeretet”-ről jut eszembe, milyen a viszonyod a kerékpárodhoz, mint tárgyhoz? Milyen bicajjal közlekedsz jelenleg?
– A bringáimat mindig nagyon szerettem, így vagyok a jelenlegivel is. A mostani talán már a negyedik a sorban, de számos hasonlóságot mutat az előzőekkel. Mindig olcsóbb MTB vázakat használok, mert azokat tartom a leginkább strapabírónak. Vannak személyes beállításaim, mint például az, hogy mivel elég magasan ülök, ezért szeretem, ha nem kell a kormányhoz mélyre lehajolnom. Éppen ezért vágatlanra szoktam lecseréltetni az összeszereléskor levágott nyakú villát, és hézagolókkal megpakolva így kényelmesen magasra kerülhet a vezetőpult. További egyedi jellemző, hogy a széles kormányokat kedvelem, platformpedált és slick-gumikat használok. Összességében az is elmondható, hogy olcsó bicikli-párti vagyok, mert mindig mindenhová kikötöm, és nem akarom, hogy ha ellopják, az egyfajta lelki trauma legyen.
– Loptak már el tőled biciklit?
– Igen, egyet a Képzőművészeti Egyetem elől. Ott egy komplett lopómaffia dolgozhat, mert elég gyakori az ilyesmi. Ha létezik megélhetési bűnözés, akkor ez ennek a legsúlyosabb válfaja lehet. Beszélgettem olyan szakemberekkel, akik otthon vannak a járműlopások területén, ők mondták, hogy egy 15 milliós autóért 150 ezer körüli összeget fizet az orgazda. Ez alapján egy 50-60 ezer forintos bringáért szerintem talán ha kétezer forintot kaphatnak…
– Veled kapcsolatosan olvastam valahol, hogy egyszer ennél sokkal érdekesebb módon lettél „kerékpármentes”. Hogyan is történt ez?
– Éjszaka egy buliból mentem hazafelé a Margit-hídon keresztül. Egy egyszerűbb montim volt akkor is, de annak az volt a specialitása, hogy időnként leesett a lánca. Ez történt ott is, így nekiálltam szerelni. Fél óra elteltével – miután már mindkét kezem teljesen olajos volt – egyszer csak meguntam, és ahogyan egy szerelem ér véget, egy hírtelen döntéssel megváltunk egymástól. Egyszóval megfogtam és ledobtam a Margit-hídról a Dunába, és bevallom még élveztem is. Kikönyököltem a korlátra és néztem utána, olyan volt, mint a Kengyelfutó Gyalogkakukkban amikor valami – mondjuk a farkas – hosszasan esik lefelé. Nagyon szerettem azt a biciklit, éppen ezért jó volt, hogy hosszasan kiélvezhettem a búcsúzás pillanatát, mint valami lassított felvételt. Aztán platty, elnyelték a hullámok. Speciális vízi temetés volt, másnap pedig vettem egy másikat.
– Nem sokáig bírtad tehát az életet bringa nélkül… Következtethetünk ebből esetleg arra, hogy a közlekedés mellett a szabadidődben is komoly szerep jut a kerékpárnak?
– Nem igazán. Az igazság az, hogy én kizárólag arra használom a bicajt, hogy egyik pontból a másikba eljussak vele, tehát csak városi közlekedésre. Persze előfordul, hogy elmegyek a fiaimmal bringázni, de ha már családi szabadidős tevékenység jön szóba, akkor jellemzően inkább focizni szoktam velük. Azt gondolom, hogy a kerékpározás inkább egyfajta játékos dolog, nincs teljesítmény-kényszerem, sosem sportoltam a szó szoros értelmében.
– Legutóbb mégis magad mögé utasítottál sportolókat is, amikor a Nők Lapja Café internetes oldalon leadott voksok alapján Te lettél a Groupama Biztosító által kezdeményezett Zöld Mozgalom arca. A közönség szavazatait mennyire befolyásolta szerinted az, hogy bringával közlekedsz?
– Mindenféleképpen szerepet játszhatott benne, mert egy egészséges életmódot népszerűsítő programmal nehéz lenne oly módon összefüggésbe hozni egy ismert személyiséget, hogy az illető egészségesen étkezik vagy éppen szelektív hulladékgyűjtést végez a háztartásában. Ezek dicséretes tulajdonságok, csak a kívülállók számára rejtve maradnak. Szerintem rólam is csak annyit tudhattak az emberek, hogy bicajjal járok. Mivel ez a mozgalom alapvetően bringás felvonulásokat foglal magába különböző vidéki városokban, ezért adott volt, hogy én egy elképzelhető figura lehetek ebben a történetben.
– Végül arra kérnélek, hogy foglald össze, mit szeretsz leginkább a kerékpározásban…
– A biciklizés szerintem egy általában véve kellemes dolog. A legjobb benne az, hogy gyorsabban mész, mint gyalog, mégis emberi léptéke van az egésznek, minden részletet meg tudsz figyelni. A város tele van olyan apró jelekkel, amelyeket képtelenség autóból észrevenni, mert a kocsiban ülve folyamatosan az előtted haladó manővereit kell figyelned. Bringával ellenben olyan közel suhansz el tárgyak, épületek, kapualjak, boltok, emberi arcok mellett, hogy szinte egy film aktív részesének képzelheted magadat. Mindig is tetszett, hogy végig olyan érzésem van, mintha egy kamera folyamatosan venné a történteket, miközben egy végtelen videoklipben vennék részt. Ahogyan egy film – vagy valamiféle klip – a különböző furcsa terekben mozogva sűrítve adja át azok atmoszféráját, ugyanezt nyújtja nekem a mindennapi életben a bicikli. Ez pedig számomra hatalmas élmény. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy lazán fogja fel a bringázást, legyen közben nyugodt, mert ez szerintem nagyon jól kisimítja az idegeket. Arról nem is beszélve, hogy például a fővárosban ma már olyan mértékben sok az autó, hogy ezt nem lehet már tovább fokozni. Bizonyos időszakokban már jelenleg is rossz kocsiba ülni, miért ne lehetne ezt az egész problémát a bicikli népszerűsítésével megoldani?
Megjelent a Bikemag 2007. júniusi számában.
Szöveg és fotó: HBalage
