fbpx

Teve született a Pupu-karámban!

Az örvendetes eseményre nem a sivatagban, nem is az Állatkertben került sor, hanem a Pupu-karámban: elkészült az új rekum, amely a Vasteve nevet kapta. Íme a története és a leírása

vasteve_001

Mi a fészkes fenének új reku, amikor tökéletesen elégedett vagyok az eddigi Carbonrecumbent Road Runner Low-val, amely sportszerből már rég testrészemmé vált? Több oka van annak.

Először is beismerem, hogy én sem vagyok mentes az örök emberi hibától, az esztelen bírvágytól. Igyekszem ugyan fenntartani szellemi-anyagi függetlenségemet a fogyasztói társadalom csábításaival szemben: egyszerű használati autónk van, okostelefont csak munkaeszközként kaptam, de sosem költöttem volna rá, nincs márkás öltönyöm, sem semmiféle említésre méltó vagyontárgyam. De egy dologban nem tudok ellenállni a kísértésnek, és ez a biciklizés. A Karbonreku egy világklasszis, állandóan tipp-topp állapotban és makulátlanul tisztán tartva, ruházatom és felszerelésem is nívós. Ha beszámítom a járulékos költségeket is, szinte semmi egyébre nem költök a közvetlen megélhetésen kívül, és elégedett, boldog ember vagyok így.

vasteve_020

Azaz mégsem voltam teljesen elégedett. Furkált a kis ördög: – Annyian használnak „lengőorrút” (angolul MBB: Moving Bottom Bracket), nagy külföldi utakat tesznek és teljesítménytúrákat nyomatnak végig vele, hát téged nem érdekelne? Hogyan akarsz kerékpáros, sőt különösen rekus szakíróként tetszelegni, ha csak kívülről nézed ezt a műfajt? Egy gyári, profi bringa után nem kéne végigjárni egy építtetés fáradságosabb útját, ha már az otthoni körülményeid nem engedik meg, hogy műszerészi és mérnöki tanulmányaidat hasznosítva magad barkácsolj egyet, mint annyian?

Racionális szempontok is szóltak a projekt mellett. Van egy nagyszerű, régi Mongoose montim, megannyi túra hű társa az Alpokból, Pireneusokból és szép hazánkból, de évek óta csak porosodik, mert megismerve a reku kényelmét, már rá nem ülök másra. Eladni nem érdemes, mert csak messze az értéke alatt elkótyavetyélni lehetne, viszont egy új fekvőbringa-vázra átkerülhetnének az alkatrészei, és így a fájdalomküszöb alatt maradnának a költségek. Feleségem, mint pénzügyér, rábólintott. Egyébként is, ha két bringát hajtok felváltva, nem nő a ráfordítás, mert az egyik mindig pihen. Azaz nem mindig: ha olyan családtag, barát jön majd velem túrára, akit rá lehet ültetni a könnyen kitanulható Carborrecumbentre, akkor én mehetek a lengőorrúval – hajrá! Megszületett a döntés.

vasteve_005

Alternatívák

Az egésznek volt még egy célja: azoknak, akik nem tudják vagy akarják megfizetni egy gyári reku igencsak borsos árát, felmutatni egy gazdaságosabb lehetőséget. Ennek jegyében úgy gondoltam, hogy több helyről kérek be árajánlatot. Ám kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a helyzet…

Kezdjük a rekuzás hazai apostolának szerepét betöltő Ambringa üzlettel. Van „botváz” szettjük, amire egy donorbringa alkatrészeivel akárki összerakhat egy jó masinát, de most kifejezetten lengőorrúról van szó, és olyat nem tartanak, Budakalász tehát kilőve.

vasteve_008

Talán a rákoskeresztúri Pap kerékpárbolt? A jó referenciákat felmutató, bármilyen pedálhajtású két- és háromkerekűt avatott kézzel megépítő mesterrel már tavaly is tárgyaltunk, Ákos fiam tervezett bringája kapcsán, de a műhely leterheltsége miatt idén sem jutottunk túl a kezdeti tapogatózáson.

Na és a Hunor kézműves kerékpárgyártó műhely gazdája, az iparművészeti szinten dolgozó, megszállott perfekcionista Horváth András, akitől nem könnyű kész munkát kapni, de aztán olyan rekut hozott össze Ákosnak, hogy ihaj? Ő hajlandó lett volna megpróbálkozni élete első lengőorrújával, de az árszínvonal inkább illett volna az ő minőségi szintjéhez, mintsem az én mostani elképzelésemhez.

Hát a teherbringa, a Viszikli mögött álló Marosvölgyi Máté? Gyönyörű járgányok kerülnek ki a keze alól, mit szólna egy új kihíváshoz? Hárít. Elvben érdekelné, meg is van hozzá a tudása, gyakorlata, műhelye, de idén teljesen leköti a saját projektjének felfuttatása. Talán jövőre…

vasteve_016

Végül is kiderült, hogy a jelen helyzetben nem a „minden út Rómába vezet” szállóige érvényes, hanem az, hogy csak egyetlen út van, és az Seregélyesre vezet. Naná, hogy Lompihoz! Lompihoz, aki az idők során sok rekut épített, ilyet és olyat is, és eközben eljutott a design, a kiviteli minőség és a megbízhatóság egy elismerést érdemlő fokára. Sokan használnak megelégedéssel Lompi-bájkot, most legalább megtudhatom, milyen is az valójában. Mert Lompinál simán mennek a dolgok. Segítség kéne? Semmi probléma! Mikorra? Rendben! Lompi kedvtelésből készít magának bringákat, és ha szépen kéri valaki, kaphat egyet. Lompi csupaszív ember, még a ház kutyái is aranyos tündérek.

Hát akkor gyerünk! Levittem egy dobozban a Mongoose cuccait (a vázat azért félretettem, bármikor visszacsinálható az egész), megbeszéltük, hogy lengőorrú kell, a méretekkel nincs probléma, mert hasonló a termetünk. Na mármost, Lompi nem Horváth András, aki  némi súlynyereségért repülőgép-ipari csöveket igyekszik beszerezni, persze aranyárban, hanem gyakorlatias vidéki ember, aki nem grammhuszárkodik, nem sokat nyammog látszatproblémákon, hanem pikk-pakk alkot. Arra azért rábeszéltem, hogy a fő vázcső ne 50*1,5-ös acélcső legyen, hanem csak 50*1-es. Nem fog az kettétörni, vagy ha mégis, majd újraépül vastagabból. Ha viszont eleve vastag lenne, akkor már sosem könnyítenénk rajta. Ezenkívül nem akartam volna a lengőorrú rekukon gyakran alkalmazott M-kormányt, mert terjedelmes, mint a gímszarvas agancsa, nem férne el autóban, előszobában, és a súlya sem tűnik csekélynek. Inkább a Mongoose eredeti kormányát használjuk fel, amellyel jobban is hasonlítana a nagy ideálhoz, a Cruzbike Vendettához, amellyel például Maria Parker tavaly győzött a Race Across America női mezőnyében. Oké, minden világos, parola, irány Horány!

vasteve_013

Épül, készül

Nemsokára jött a hívás: menjek Seregélyesre, precízen belőni a vázméreteket és összevarrni a végső hegesztéseket. Csakhogy nincs még ülésem!

A Lompi-féle acélhálós ülést nem akartam, mert nehéz, és mert a háló nem védi a hátat, mint egy üléshéj, sárvédő kell alája. Ez tovább növelné a súlyt. Gondoltam, majd készítek én magam, fából: kontúrra kivágott két gerinc, és rájuk ragasztott-csavarozott ülőfelület hajlítható rétegelt lemezből. Szakemberek azonban meggyőztek, hogy az a lemez, amely elég erős, nem viselne el ilyen kis sugarú hajlításokat, amúgy pedig kellő szilárdság esetén alig lenne könnyebb az egész a vasnál, és örök gond lehetne a vízállósággal, akármennyit lakkozgatom.

Egy jó kezű és jó szívű cimbora, Gyuri ajánlkozott, hogy általa kitalált módszerrel készít ülést üvegpaplanos műgyantából. Nos, a módszer hasonlónak bizonyult az enyémhez: elméletben jó, gyakorlatban nem válik be. Bukta, némi költség árán. Sebaj, tanulópénz, mindketten szereztünk egy tapasztalatot.

vasteve_018

Az idő sürgetésének hatására egy némileg riadt telefon Balatonfűzfőre, a Karbonreku gyártójához: tudtok segíteni? Természetesen. Kaptam egy gyönyörű, tökéletesen profi kivitelű üvegszálas műanyag ülést a hozzávaló állítható támasztó pálcákkal, igen barátian. Alig nehezebb a karbonnál, de sokkal jobb az ára. Nyomás Lompihoz!

Kiderült, hogy semmit sem kell variálni a saját magára szabott vázon, így menten meg is csodálhattam, ahogy a Mester gyönyörű varratokat húz védőgázos villanyhegesztőjével. Szépen együtt volt a komplett gép, nagyon tetszett. A hátsó villa a fő vázcső felhasításával és szétnyitásával született, elegáns megoldás. Az általam vitt kormánystucnit Lompi nem volt hajlandó feltenni, mert szerinte nem illett a géphez, és igaza volt. Helyette berakott egy versenybringára való régit, és azt szépen lenyúltam tőle.

A reku szüzességét Lompi vette el: bravúrosan robogott vele föl-le, elengedett kormánnyal, csak lábbal kormányozva – ez a lehetőség a lengőorrú jelleg egyik látványos velejárója. Nekem viszont előbb meg kell tanulnom biciklizni rajta, ami nem boszorkányság, de az egyszerűtől azért odébb van.

vasteve_015

Módosítás, szépítés

Hazahoztam a gépet. Szöges ellentétben más feleségekkel, akik csak nagy nehezen nyugszanak bele egy új bringa beszerzésébe, az enyém szívből pártolja minden bolondériámat. Szerzeményem a nappaliba vonult be, hol az asszony meglocsolta egy kis viszkivel, majd koccintottunk a jövevény jó szerencséjére, és elkereszteltük Vastevének.

Gyakorolgatni a városligeti, enyhén lejtős aszfaltutakra vittem ki Vastevét. Nemsokára biztonságot szereztem rajta, noha a rutintól még messze járok. Valami azonban kiderült: az első V-fék bántja a combom belső oldalát. Annyira szűkre nem lehet beállítani, hogy jól elférjünk egymástól. Nem tragikus a dolog, de egy hosszabb túrán már nagyon kellemetlen lehetne. Hívom Lompit, aki a gyakorlati ember nyugalmával tér napirendre a problémán: – Jó, hozd le, teszünk rá tárcsaféket. Így is lett, még egy kis precíziós hegesztés, és kész a bringa! Mármint majdnem.

vasteve_009

Majdnem, mert nyersek még a fémfelületek, akkor lehet festeni, ha már biztos nem lesz több hegeszteni való. Tehát most. Csaba barátom garázsában szedjük szét a gépet, a váz szinterezésre megy. Közben én odahaza az üléssel foglalkozom. Egyelőre olyan, ahogy a Szatunától kikerült: komfortosan széles (280 mm), de én 200 milliméterest akarok, hogy egyforma legyen a karbonrekuéval, használhassam rá ugyanazt az üléstáskát, és legyen egyforma az ülésbetét mérete is. Mini-flex barkácsgéppel vágom körül, csak egy-két helyen kell némi műgyantával kezelni a peremét. Autóipari gumiszegélyt nem kap, mert drágállnám, mint ahogy törlöm a beszerzési listáról a Ventisit hálós ülésbetétet is: jó, hogy szellőzik, de ennyi pénz most nincs rá. Megteszi egy régi derékaljból kivágott darab is, nagyon kellemes, testbarát anyagú. Szokásom szerint tépőzárat ragasztok rá és az üléshéjra, széles, szálerősítésű ragasztószalaggal, jól bevált ez a megoldás. A két reku ülésbetétje így csereszabatos.

Közben elkészült a festés, selyemfényű fekete színben. Tetszik. Csabával összerakjuk a Vastevét, először pompázik teljes szépségében. Kap még egy visszapillantó tükröt és kulacstartót. GPS-rögzítést nem veszek még egyet – kábelkötözővel kell feltenni, az meg szinte ingyen van, majd ha átrakom egyik rekuról a másikra, mindig feláldozok két-két darabot. Semmiség.

vasteve_012

Mibe került az egész? Időben három hónapot vett igénybe, de ha nincs közben egy príma rekum, jobban is siettethettem volna, nagyjából két hónap reális lehetne. És pénzben? Bowdenezéssel, apróságokkal szőröstül-bőröstül megállt száztíz körül, plusz az autózások Seregélyesre, illetve egyszer tovább, Fűzfőre (az ülés-bukta nincs ebbe beszámítva, azt az óhatatlan veszteségek rovatba könyveltem). És persze kellettek hozzá a donor-Mongoose alkatrészei. Szerintem nagyon jó vásárt csináltam, köszönet mindenkinek, aki segített benne!

Most jön a puding próbája, az evés. Arról az első hosszabb túrák után számolok be, de annyi máris kirajzolódni látszik, hogy Puputeve és Vasteve jó barátságban lesznek. Egyelőre néhány szó arról, hogy mit is várok tőle valójában. Elsősorban azt, hogy a 26 colos első kerékkel (a Carbonrecumbentem 20/26 colos) sokkal jobban veszi az úthibákat, kockaköves burkolatot, alkalmilag egy-egy földutat, és miközben jó keményre fújt másfél col széles gumijával rendesen gurul aszfalton, nem süllyed meg oly könnyen némi murván, homokban. Ezzel jobb lehet földes erdei-mezei utakra, gátkoronákra, noha továbbra is legfőképpen aszfalton járnék. Másrészt úgy vélem, hogy 10 helyett 14 kilós súlyával nem ezt veszem majd elő komolyabb hegyi túrákra.

A többit meglátjuk, a tanulás, a kísérletezés, a tapasztalatszerzés érdekes időszaka vár rám. Majd mesélek!

Karlovitz „Pupu” Kristóf

 Még több kép:

A Vasteve műszaki leírása

Váz: éppen beszerezhető, különböző anyagminőségű acélcsövekből. Fő cső 50*1-es. CNC-vel kivágott papucsok és tartószemek.
Kormánycsapágy: Schwinn Csepel ADR Cartridge System
Kormányszár: alumínium, országúti, ismeretlen márka
Kormány: Acer Butted 6001
Üléshéj: Szatuna
Üléstámaszok: RANS
Ülésbetét: habszivacs derékaljból kivágva
Monoblokk: négyszögtengelyes Shimano
Hajtókarok, lánctányérok: Shimano Deore 175 mm , 42, 32, 22 fok
Pedál: Shimano SPD
Első váltó: Shimano Deore LX
Lánc: HG
Fogassor: SRAM, 9-es: 11, 13, 15, 17, 20, 23, 26, 30, 34 fog
Hátsó váltó: Shimano Deore
Kerekek: Mavic Cross Ride agyak és felnik, 24 db. lapított küllő
Gumik: Schwalbe Marathon Racer 26*1,50 defektvédett, fényvisszaverő csíkkal
Első féktárcsa és bowdenes féknyereg: Hayes GX2
Hátsó fék: Shimano Deore V-fék
Fékkarok: állítható húzású Shimano Servo Wave Action
Markolatváltók: SRAM Attack
Bowdenek: Shimano SL
Szerelvények: Cateye kulacstartó, Bikefun öt fénydiódás hátsó lámpa, Busch@Müller rövid pálcás visszapillantó tükör, Garmin Etrex 20 GPS. Fényszóró egyelőre nincs, fejlámpát használok.

Méretek, súly:
Tengelytáv 1110 mm
Hosszúság 1910 mm
Szélesség 570 mm
Magasság 1040 mm
Ülés alsó pontjának magassága 560 mm
Hajtómű magassága 585 mm
Súly (a fenti szerelvényekkel és tartozékokkal, de GPS nélkül) 14,3 kg

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.