fbpx

Terepfutó cipő kerékpárosoknak: Hoka Stinson 7 teszt

Mire jó a vastagtalpú futócipő?

A Hoka Stinsonban a maximális csillapításnak köszönhetően ultra távokat is tudunk teljesíteni, nagyon jól védi a lábunkat az ütések fárasztó hatásától. Az utóbbinak köszönhetően akár egy fárasztó bringázás utáni napon is ki tudunk menni futni egy terepmaratont.

Gyakran megesik, hogy egy bringás nemcsak a kerékpárjával gyűjti a kilométereket, hanem más sportnak is hódol akár kiegészítő akár helyettesítő sportként. A futás és ezen belül a terepfutás elég népszerű a kerékpáros körökben (olvasóink között is!), nekem is kb 15 éve ez az egyik “másik sportom”, amit mostanában újra télen nyáron űzök és gyakran ugyanannyira komolyan veszem, mint magát a bringázást. A két sport összeegyeztetése viszont nem is annyira egyszerű, sokszor van az, hogy egy erősebb bringás nap után elmennék futni, csak hát futni beállt lábakkal nem olyan egyszerű mint bringán lenyomni ilyenkor egy regeneráló edzést, ugyanis futás közben minden egyes érkezéskor (azaz lépésnél) ütést kap a testünk, ami traumát jelent az izmaink számára, tehát egy pihentető bringázás helyett csak tovább romboljuk vele a lábunkat és ha ezt szintes terepen tesszük meg akkor csak fokozzuk a romboló hatást. Annál viszont én jóval makacsabb/őrültebb vagyok, hogy pusztán emiatt feladjam a futást szezonban, elkezdtem próbálgatni többféle jól csillapított cipőt, ami tompítja a lábamat ért ütéseket és végül kb 10 évvel ezelőtt egy akkori bringás jóbarátom tanácsára, aki nem mellesleg sokat futott terepen és az edzője az egyik hazai futóedző guru volt, vettem egy olyan cipőt, aminek akkoriban extrémen vastagnak számított a talpa, azaz Hoka tulajdonos lettem.

A Hoka nevet mára már nem igazán kell bemutatni senkinek, aki terepfutásban érdekelt, de akkoriban még csak felszálló pályán volt a márka, ráadásul a másik véglet, a minimalista stílus is akkor volt elterjedőben. Az első cipőm ebből a márkából egy Hoka Stinson ATR volt, amiben a normál cipők után az első használatkor olyan érzésem volt, mintha homokban futnék, de aztán gyorsan egymásra találtunk és rengeteget futottam benne, köztük hosszúakat is, például egy Vérkört, sőt ezeknél jött ki igazán az előnye. Végül 2600 km körül kellett kidobni, mert elfáradt a talpa és a felsőrésze is. Innentől nem volt megállás, jöttek a következő Hokák, Mafate Speed, Bondi, Stinson, Clifton, több modellt kipróbáltam.

Mitől jó egy maximális csillapítású futócipő?

Azt gondolnánk, hogy egy vastag, párnázott cipő nagyon lassú lesz, elnyeli az erőt amivel ellépéskor elrugaszkodunk és gördüléskor is csak lassít. Érdekes módon szerintem egy kerékpárosnak (főleg azoknak akik terepen is járnak) könnyebb elmagyarázni azt, hogy ez nem így van, mint egy átlagembernek. Ugyanis ebben nagyon hasonló a két sport egymáshoz, ahogy a szélesebb gumik terepen jobban gördülnek át az akadályokon és jobban nyelik el a talaj felől érkező ütéseket, mely által lassabban fáradunk el, ugyanúgy egy vastag talpú, maximalista csillapítású futócipő is jobban felveszi a futásból (érkezésből) származó ütéseket és ezáltal kevésbé fárad az izom és nem mellesleg valamivel könnyebben is gördülünk vele át a tereptárgyakon. Az ütésekkel szembeni védelem legjobban a lejtőkön jön ki, ahol nagyobbat csapódik a lábunk, hiszen olyan mintha folyamatosan leugranánk valahonnan, ráadásul a sebességünk is nagyobb, ezáltal az ütések is nagyobbak a lejtőkön. Szoktuk mondani, hogy a lejtőkön tudjuk szétfutni a lábunkat, mindig itt kell figyelni a megfelelő tempóra. Természetesen a futótechnika, az anatómia, a távok és persze a tempó is befolyásolja, hogy kinek mekkora csillapításra/védelemre van szüksége, pl egy könnyű, középtalpas vagy előre érkező futó nem feltétlenül igényel nagy csillapítást, míg egy nehezebb, akár nagyobb izomzattal, testtömeggel rendelkező, nem szépen futó embernek szüksége van az extra védelemre. Én jellemzően az utóbbi kategóriába tartozom, ráadásul a lábizmaim sem szeretik a nagy ütéseket, hamar elfáradnak, sérülnek tőle. A Hoka a konkurenciák előtt meglátta a piaci rést és belevágott a maximális csillapítású cipők tervezésébe. Érdekességképpen eleinte meredek, gyors lejtőzéshez fejlesztettek cipőket, amik végül általános célú felhasználásra is megtalálták a célközönségüket.

Hoka Stinson 7 terepfutó cipő

Az extrémen hosszú bevezetés után végre rátérek a címben szereplő cipő bemutatására. A Stinson volt a Hoka egyik első modellje, ami mára elérte a 7. kiadását. A hosszú idők alatt sokat változott külsőben és alapanyagokban a Stinson, de az alapkoncepció ugyanaz maradt, a használója maximális csillapítást kapjon futás közben. Ennek a kulcsa a cipő talpában rejlik, ami szemmel láthatóan is igencsak vastag, sőt még szélesebb is mint egy átlag futócipő, tehát nem meglepő módon a sok hab adja az extra csillapítást. A Stinson 7 a gyári adatok szerint a saroknál 42 mm magas, míg elöl 37 mm-nyi hab van a lábunk alatt, amire tényleg mondhatjuk, hogy van benne bőven anyag. Az utóbbi adatot a cipő tömegénél is láthatjuk, jelenleg a Stinson a Hoka legsúlyosabb modellje, amiért a csillapításon felül tartós talpat is kapunk.

A vastag, puha talp nem a stabilitás kulcsa, hiszen könnyebben ki tud fordulni a bokánk és a súlypontunk is magasabban van, amit a Hoka egy a talpba épített kerettel próbál ellensúlyozni, pontosabban a cipő talpa kicsit körbeöleli a lábat (a talp széle túllóg felfelé), ami extra stabilitást ad a cipőknek, ezáltal nem érezzük a talp magasságához mérten instabilnak a cipőt. Sőt a Stinson 7 a Hokánál már a stabil cipők között szerepel, amit egy merevebb belső támaszték alkalmazásával értek el.

A Hoka Stinson 7 mintázatát szemügyre véve láthatjuk, hogy a talp mintázata vegyes, középen folytonos a kopóréteg ahol leggyorsabban szokott kopni a cipő, míg a széleken erősebb terepmintákkal találkozhatunk, de összességében nincsenek rajta óriási agresszív minták, nem egy durva terepcipőről van szó, hanem inkább egy vegyes használatra tervezett cipő, melyet a Hoka ATR-nek nevez, ami azt jelenti, hogy minden terepre való. Szóval jó aszfaltra és közepes terepre egyaránt a gyártói ajánlás szerint (és a valóságban is).

A felsőrészben különösképpen nem találunk semmi extrát, a megszokott Jacquard Mesh anyagból készül, ami a tartósság és a jó szellőzőképesség között található valahol félúton. Terepcipőként a cipő orrában található egy merevítés, ami a lábujjainkat hivatott védeni. Ezenfelül fűzős a cipő és a sarok kialakítása olyan, hogy könnyebben bele tudjunk lépni.

Milyen futni a Stinsonban?

A Stinson 7 előtt közvetlenül egy régebbi, kicsit (nagyon) szétfutott Stinsont használtam, ezért nem vártam óriási változást a két cipő között, hiszen talpban nagyon hasonló a két cipő, de mégis nagy különbség volt köztük. A 7-es modellt felvéve az volt az első dolog, ami feltűnt, hogy ez a cipő tényleg stabil. Kicsit aggódtam, hogy emiatt biztos nem fog annyira csillapítani, de futás közben mégis puhábbnak és hatékonyabbnak éreztem, mint az elődöt, ráadásul szélesebb is lett a cipő az orrésznél, aminek a lábujjaim kifejezetten örültek (az előd felsőrészét szépen kikezdték a kisujjaim, hiába a másfél számmal nagyobb méret). Pár kilométer után már mondtam barátnőmnek, hogy ez életem cipője. Halkan megjegyezném, hogy egy 9 órás (kerékpár) versenyhétvége utáni napon futottam benne először egyből 14 km-t. De tényleg minden a helyén volt, tökéletesen illeszkedett a lábamra, a széles fűző nem vágott, egyszerűen minden kényelmes volt.

Gondolom más, normál csillapítású cipőkhöz hasonlítva is érdekel titeket, hogy milyen futni a Stinsonban, hiszen nem mindenki használ (még) Hokát. Feljebb már írtam, hogy egy évtizeddel ezelőtt az első tapasztalatom az volt, mintha homokban futnék, egy normál cipő után hirtelen nagy volt a kontraszt. Idén futottam más cipőkben is Hokán kívül hosszabb távokat és amikor visszaváltottam a Stinsonra akkor már messze nem volt homokban süppedős érzés, hanem csak annyit éreztem, hogy puha cipőben futok. Míg más cipőben a kerékpározástól elfáradt lábakkal azt éreztem kemény talajon hogy bárcsak puha talajon futhatnék és sokszor inkább menekültem le a padkára vagy a fűre, kerestem a homokot, addig a Stinsonban fel sem tűnt, hogy kemény talajon futok. Pihenten persze könnyen elfutottam kevesebb csillapítással is, mélyebben futottam, többet használva a lábizmaimat, de ez az amit nem tudok és nem is akarok megtenni bármilyen fáradtsági szint mellett és hosszabb távon sokat kivesz.

A gyors lejtőkön jön ki a Hoka Stinson igazi előnye, durván lehet vele lefelé rombolni, sokat számít, hogy a cipő erősen tompítja a becsapódásokat. Míg egy normál cipőben egy komolyabb lejtőn folyamatosan figyelnem kell a lépéseimre és vissza kell fognom a sebességemet, hogy maradjanak lábaim a lejtő utánra, addig a Stinsonban élvezem, hogy száguldhatok lefelé és nincs a lejtő után a combomban szétcsapott érzés. Az egyik számomra jól ismert köves, meredek lejtőn mértem többször a cipők közti különbséget, egy jól csillapított más márkájú cipő és a Stinson között 15-20 mp különbség is van tempóban 1 km-en. Természetesen arra figyelni kell, hogyha valaki nem rendelkezik kellően erős bokával és jó egyensúlyérzékkel akkor a magasabb talppal nehezebb lesz egyensúlyozni.

A vastag talp egy kicsit más futótechnikát igényel, mivel nem hajlik úgy a talp, mint egy vékonyabb modellnél. Jellemzően a középtalpas érkezést támogatja a Stinson, amit az 5 mm-es drop is alátámaszt, bár a sarokra érkezőknek sem lesz gondja a sok csillapítás miatt a cipővel. Én általában középtalpra érkezem, de a fáradtan megesik, hogy a sarkamra érkezek és a Stinson jó partner ebben is, viszont ezzel jól le szoktam koptatni a mintát a sarkáról 🙂 .

A nagy talpvastagság további előnye, hogy nincs szükség rock plate-re (kövek elleni védelemre) a talpban, mert a vastag talpon keresztül alig érezzük, hogy éppen milyen tereptárgyakon futunk, esély sincs arra, hogy a kövek bökjék a talpunkat. Persze sokan nem érzékenyek erre, de én meg tudok bolondulni attól, ha kövek szúrják a talpamat (az első VTM-em alatt az utolsó 10 km-en már sírni tudtam volna amikor kavicsokon kellett futni, úgy fájt a talpam egy más márkájú top cipőben).

Milyen tempóban lehet futni a Hoka Stinsonban?

Ez egy fogós kérdés, mert ez nagyrészt tőlünk függ. Ha általánosságban kellene meghatároznom akkor azt mondanám, hogy nem ebben fogunk 3 órás maratont futni, legalábbis ha ilyen tempóra vagyunk képesek akkor valószínűleg egy gyorsabb cipőben is tudunk futni. A Stinsont hosszú távon én valahol 5:00/km-nél lassabb (sík)tempókhoz ajánlanám, bár azt hozzátenném, hogy futottam már benne többször 4 perc aljában pár km erejéig a szerda esti 14 km-es futások végén és egyszer sem éreztem azt, hogy a cipő visszahúzna, de ha választanom kéne akkor ilyen tempóhoz már könnyebb cipőt, Cliftont vagy Challengert húznék fel. Még mielőtt valaki megijedne ezektől a kicsi számoktól elárulom, hogy terepen 6-7 perces ezrekkel szoktam használni és azokhoz is tökéletes 🙂 , sőt ultra távon 8 perces ezreket is “futottam” már Stinsonban, de azok inkább már gyaloglásnak minősültek, mert nem volt repülőfázisom. 🙂

Milyen távokra ajánlott a Hoka Stinson?

Jellemzően hosszú távokra ajánlják az ilyen maximális csillapítású cipőket, akár félmaratontól az egészen extrém 100+km-es távokig. A volument nézve aki csak fut annál heti 50-60 km fölött szoktak Hokát javasolni, de stílustól függően ez felmehet 100 km-re is, én anno amikor beleugrottam akkor heti 80-100 km körül futottam hetente. Persze simán lehet, hogy valaki a rövid futásokhoz is igényli a nagy csillapítást, nem kell extrém távokra gondolni. Jelenleg én is csak átlag heti max 30-40 km-t futok éppen és ez számomra az optimális választás, míg barátnőm ugyanilyen távok mellett simán elvan a vékony talpú cipőjében.

Sokszor futottam már 30-40 km-eket terepen Hoka Stinsonban, de nekem a Vérkör (76 km) mindig a legjobb példám a Stinsonra. Lefutottam és másnap gyakorlatilag nem volt semmi bajom a távhoz mértem, mindössze egy pici vízhólyagom volt és a combomban éreztem az egyik izmomat kb 1 napig. Vagy kicsiben ugyanez történt múlt hétvégén a Szavanna Trail 23 km-es távján, a meleg az teljesen kikészített, de a lábamnak semmi baja nem volt, másnap már 300+wattokkal kellett a gyerekek után mennem edzésen, ami probléma és izomlázmentesen ment, míg barátnőm 3 nappal később is érzi a lábait (bár ő jóval nagyobb tempót futott mint én). Ezt megragadva még leírnám, hogy hosszabb távokra hordjatok 1,5-2 számmal nagyobb cipőt, mint a lábatok, mert amikor a cipő leszedi a körmötöket és tiszta vízhólyag a lábujjatok akkor nem a cipő a hibás, hanem ti mert kicsit cipőt vetettek. 😉 🙂

Ha Hoka cipőt vennél akkor érdemes körülnézni a Spuri futóboltban, ahol a márka széles választékát megtaláljátok:
Hoka futócipő

Kinek ajánlom?

Annak aki egy maximalista csillapítású cipőt keres, amiben akár extrémen hosszú távokat is le lehet futni terepen és aszfalton egyaránt, vagy olyannak, mint én, akinek rendszeresen fáradtak a lábai a kerékpározástól, de szívesen kimegy futni viszont nem szeretné szétütni az izmait futás közben, vagy csupán szereti a pihe-puha érzést futás közben a lábán. 🙂

Segítség kell futócipő vásárláshoz?

Futócipőt venni soha nem egyszerű, az elején mindig nehéz megtalálni az irányt, ezért érdemes tájékozódni, segítséget kérni, sok cipőt felpróbálni. Erre az egyik legjobb hely hazánkban a Spuri futóbolt, ami országszerte több szaküzlettel várja a futókat. Amikor a Váci úti szaküzletbe felmentem akkor én is ott ragadtam majdnem 1 órára, óriási választék van cipőből, ruházatból, kiegészítőkből, nem győz az ember mindent végignézni, ráadásul van lábállás vizsgálat is, ami megmutatja, hogy milyen futócipőre van szükségünk, mely az eladók szakértelmével párosítva óriási segítséget nyújt a futócipő választásban. 😉

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo