fbpx

Tekerj az életedért – cukorbetegként az élsport szolgálatában

Október 10-én a Testnevelési Egyetem Athén termében egy filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg azok, akik a diabétesz és a sport kapcsolatát szerették volna mélyebben körüljárni. A Sport-táplálkozástudományi Központ és a Sportos Cukorbetegek Egyesületének (SCE) közös rendezvényén a fővendég Kusztor Péter, a Team Novo Nordisk profi országúti-kerékpároscsapat versenyzője volt.

A Nemzetközi Diabétesz-szövetség (IDF) jelentése szerint a világon 537 millió ember él a cukorbetegség valamely típusával – köztük e sorok szerzője is -, és a kutatások emelkedő tendenciát mutatnak: az évszázad közepére elérheti a 800 milliót is a regisztráltak száma. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Földön minden 14. embernek kell az ujját szúrnia, inzulint fecskendeznie, vagy tablettát szednie napi rendszerességgel. A diabétesz kialakulásához sok tényező hozzájárulhat (elhízás, dohányzás, alkoholizmus, túlzott cukorbevitel, vagy más alapbetegség is), vannak azonban olyanok, akiknél egyik körülmény sem áll fenn, szervezetük mégsem képes inzulint termelni. Utóbbi kategóriát gazdagítják az 1-es típusú diabétesszel élők, akik közül egy maroknyi, vállalkozó szellemű versenyzőből álló csapat utat tör magának a sport rengetegében: ez a Team Novo Nordisk, a világ egyetlen, profi keretek között működő, kizárólag cukorbetegeket foglalkoztató sportegyüttese.

Team Novo Nordisk – álomból valóság

Minden kezdet nehéz, és ez jelen esetben sem volt másképp. 2006-ban Phil Southerland és társa, Joe Eldridge gondolt egy nagyot, összeszedett 8 amatőr, 1-es típusú diabéteszes kerékpárost, és a Race Across America keretein belül átszelték az Egyesült Államokat. A verseny olyannyira jól sikerült, hogy az azt követő években is rendre ott sorakoztak a startvonalon Southerlandék, sőt, 2007-ben, 2009-ben, és 2010-ben meg is nyerték a 3000 mérföldes viadalt, ami nem kis teljesítmény egy cukorbetegekből álló csapattól. Főleg annak fényében, hogy a sportdietetika, és az ezzel kapcsolatos diabetológiai tanulmányok akkoriban még gyerekcipőben jártak. Az együttes 2008-ban lett bejegyezve, mint professzionális kerékpároscsapat (ekkor még nem az UCI alá tartoztak, arra csak később, 2011-ben került sor), így már nagyobb, több pénzzel járó versenyekre is meghívást kaphattak. A csapat neve ekkor Team Type-1 volt, majd 2010-től a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat lépett elő főszponzorrá (Team Type-1 Sanofi). 2011-ben, amikor az együttest az UCI felvette a kontinentális csapatok sorába, jó pár új versenyző érkezett – olyanok, akik nem harcoltak a cukorral -, a csapat szinten tartása végett. Majd 2013-ban eljött a nagy fordulat: névadó szponzorként az amerikai Novo Nordisk vállalat kopogtatott a csapat ajtaján, Southerland pedig gondolkodás nélkül meg is kötötte velük az új szerződést. A csapat neve Team Novo Nordisk (TNN) lett, és csak az 1-es típusú diabétesszel élőket marasztalták, a többi versenyzőnek új csapat után kellett néznie.

Phil Southerland előadást tart a cukorbetegség és a sport kapcsolatáról egy fórumon – fáradtságos út áll a sportvezető mögött. Fotó: diatribe.org

A Novo Nordisk színre lépésével pedig az együttes pályája is emelkedésnek indult. 2014-ben, a Kaliforniai Körverseny negyedik szakaszán Kevin de Mesmaeker megszerezte az első dobogós helyezést a csapat életében, rá egy évre Scott Ambrose a Fülöp-szigeteki Kör második szakaszát megnyerve túlszárnyalta belga sorstársának teljesítményét is. Ugyanebben az évben beléptek a kerékpározás legmagasabb osztályába is: 4 versenyző teljesítette a Milánó-San Remo klasszikust, 2016-ban pedig csapatszinten részt vettek a World Tour sorozat lengyelországi állomásán is. A Lengyel Kör volt az első, 2.UWT besorolású verseny, amelyet azóta még számos követett, és a háromheteseket leszámítva lassan nincs is olyan esemény, amelyen ne képviseltették volna még magukat a Southerland fiai. 2019-ben egy trikóval gazdagodott a TNN dicsőséglistája: Charles Planet Lengyelországból hazahozta a legaktívabb kerékpárosnak járó elismerést. Látva a versenyzők fejlődését, a Novo Nordisk 2020-ban egy új, 3 éves szerződést kínált Southerlandnek – az eredmény pedig ugyanaz lett, mint hét éve, a csapatvezető gondolkodás nélkül rábólintott az ajánlatra. Az új együttműködés egy bajnoki címet hozott magával 2021-ben, a csapat életében az elsőt: Joonas Henttala megnyerte a finn nemzeti mezőnyversenyt. Itt tart most a Novo Nordisk, 13 ország 18 profi kerékpárosával – köztük Kusztor Péterrel -, több millió versenykilométerrel, egy sor top10-es, megsüvegelendő helyezéssel és emberfeletti teljesítménnyel a háta mögött.

Az együttes pedig nagyon sokat köszönhet alapítójának, Southerlandnek. A menedzsert 7 hónapos korában diagnosztizálták diabétesszel, szenvedélyes kerékpárosként pedig nagy álma volt egy olyan csapat létrehozása, amely képes nem csak a legmagasabban szinten szerepelni, hanem megváltoztathatja az emberek látásmódját a cukorbetegségről. A csapat küldetése, hogy inspirálja, buzdítsa, bátorítsa – és persze oktassa is – a cukorbetegeket, éljenek bárhol a világon, és űzzenek bármilyen sportot. A cukorbetegség kezeléséhez – és az egészséges élethez úgy általánosságban – elengedhetetlen a helyes táplálkozás és a rendszeres testedzés. A versenyzők fő motivációja, hogy megmutassák, nincs lehetetlen, és kitartással, akarattal, belefektetett energiával és tapasztalatszerzéssel fel lehet venni a küzdelmet nem csak a diabétesz, hanem az “egészséges” sportolók ellen is.

 

Andrea Peron szerezte a csapat egyetlen győzelmét az idei szezonban – az olasz kerékpáros a GP Kranj (1.2) egynaposán nem talált legyőzőre. Fotó: Mario Stiehl

Ride for your L1fe – betekintés a csapat mindennapjaiba

A gárda 2021-es szezonját kísérte végig Peter Alsted dán operatőr és csapata, több száz órányi képanyagukból pedig egy 70 perces dokumentumfilm készült, melyet Magyarországon most először láthattak az érdeklődők. A film a versenyzők egyéni életútjain keresztül próbálja meg elénk tárni a valóságot. Azt a valóságot, amely sok szenvedéssel, nélkülözéssel és lemondással jár, nem beszélve a kerékpárosok öröklődő állapotáról. A filmben többek közt mutatnak részleteket a Tour de Hongrie-ról, ahogy a Milánó-San Remo egynaposa is reflektorfénybe kerül. Feltűnnek a csapat körül dolgozó stábtagok – orvosok, dietetikusok, szerelők -, akik nélkül nem tarthatna ott a Novo Nordisk, ahol jelenleg áll: a kerékpársport élvonalában. A film érzelemdús, megindító, néhol ijesztő és kegyetlen vonásaival a rendező a diabétesz veszélyeire is felhívja a figyelmet.

A cukorbeteg nem sportolhat – vagy mégis?

A vetítést követő kerekasztal-beszélgetésen a csapat háromszoros magyar bajnok kerékpárosa, Kusztor Péter mellett részt vett Shenker-Horváth Kinga dietetikus és táplálkozástudományi szakember, dr. Svébis Márk diabetológus és prof. dr. Martos Éva sporszakorvos. A beszélgetést a cukorbeteg hobbisportoló, Csík Csaba Krisztián moderálta.

Kezdésként Kusztor Péter mesélt arról, hogy 4 évvel ezelőtt, egy csehországi versenyen történt bukását követően hogyan fedezték fel nála a kórházban a cukorbetegséget, milyen kihívások, nehézségek vártak rá az első hetekben, hogyan kapott profi szerződést a TNN-től, és miként igazítja az inzulint mindennapjaihoz. A versenyző kiemelte: a cukorbetegek ugyanúgy élnek, mint “normális” társaik, csupán oda kell figyelniük a helyes táplálkozásra és az inzulin adagolására. “Ezt az élsporthoz nehezebb hozzáigazítani, de nem lehetetlen” – vélekedett Kusztor Péter. Martos Éva hozzátette: hosszú utat járt be a sporttudomány, mire a cukorbetegek előtt is megnyílt a sportolás lehetősége. “A kezdeti gondolatirány az volt, hogy a cukorbeteg nem sportolhat, mert a mozgás rossz hatással van a szervezetére. Aztán bizonyos sportágakat mégis engedélyeztek, manapság pedig már azt csinál a cukorbeteg, amit szeretne” – mondta el a sportorvos, aki azt is elárulta: az inzulin használatára külön engedély kell a versenyeken, mivel normál esetben növeli az izomtömeget, jogosulatlan előnyhöz juttatva használóját. A szer szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján is.

Shenker-Horváth Kinga szerint a diabétesszel foglalkozó sporttudomány rohamos ütemben fejlődik, manapság vannak olyan dietetikusok, akik kifejezetten a cukorbetegekre specializálódtak. Martos Éva e ponton hozzátette: a Testnevelési Egyetemen 4 éve indították útjára a sportdietetikus képzést, ahol a hallgatók széles körű ismeretekkel (élettani, orvostani, és pszichológiai tudással) gazdagodhatnak. A szakorvos érdekességként elmondta, hogy a 2000-es sydney-i olimpiára utazó magyar csapat vezető orvosaként tudomása volt egy inzulinfüggő sportolóról, aki külön odafigyelést igényelt. Akkoriban ugyanis még nem álltak rendelkezésre olyan fejlett gyógyászati segédeszközök, mint manapság. Ide kapcsolódóan Kusztor Péter elmondta: ő maga inzulin tollat használ, a pumpát sosem próbálta, ellenben néhány csapattársával, akik verseny közben is viselik ezt az eszközt. Csík Csaba megjegyezte: az Egyesült Államokban számos profi triatlonista él diabétesszel, szemléltetve a Novo Nordisk példaértékű, de nem egyedi esetét a világon. Svébis Márk szerint az egészséges embereknél is rendkívül fontos szerepe van a mozgásnak, a cukorbetegeknél ez hatványozottan igaz, hiszen segíthet csökkenteni a vércukorszintet és az inzulinigényt is.

A Team Nono Nordisk gárdája a célbaérkezést követően Nyíregyházán, a 2022-es Tour de Hongrie harmadik szakaszát követően. Kusztor Péter a csapat történelmének első nemzeti bajnokával, a finn Joonas Henttalával fog kezet. Fotó: Mario Stiehl

Kusztor Péter néhány kulisszatitkot is elárult a csapatról. Például, hogy versenyek előtt külön megbeszélést folytatnak az orvossal, aki emlékezteti őket a helyes szénhidrát-utánpótlásra, illetve arra, hogy mi a teendő túl alacsony, vagy magas vércukorszint esetén. Elmondta: sem az alacsony, sem a túl magas érték nem jó, ekkor ugyanis csökken a versenyző teljesítménye. Mivel minden sportoló más (testsúly, kor), ezért mindenki egyedi igényekkel rendelkezik ami a táplálkozást és az inzulin mennyiségét illeti. “Nincs két ugyanolyan nap, ahogy két egyforma cukorbeteg sem. A cukrod állandó változásban van”– hangsúlyozta a kerékpáros, aki érdeklődésre elmondta: versenyek közben kutatóorvos-csoportok is figyelik őket. A 37 éves sportoló hozzátette: a legfontosabb természetesen a hypoglikémia (alacsony vércukorszint) kikerülése, ami súlyos esetben eszméletvesztéshez, halálhoz is vezethet. “Előfordult már olyan, hogy egy versenyen elszámolták az inzulint, és glükagonra volt szükség, de hála Istennek ritka az ilyen. A szervezet extrém terhelést kap, így nagyon nehéz kiszámítani, mekkora az inzulinigény” – így Kusztor Péter. Tekerés közben természetesen az összes versenyző visel CGM-t (Continuous Glucose Monitoring – folyamatos vércukorszint mérő), az adatokat pedig a csapaton kívül maguk a versenyzők is láthatják. Ez az azért fontos, mert a legtöbb esetben az egyén tudja, érzi, mire van szüksége (táplálék, folyadék, inzulin), nem feltétlenül a csapatautóból (és magától az orvostól) érkező utasítások döntenek.

A táplálkozás részéről Kusztor Péter elmondta: kb. 80-100 gramm, gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztanak el óránként verseny közben (ide kapcsolódóan megemlítette a sokak számára teljesen ismeretlen koffein zselét, ami egyrészt sok szénhidrátot tartalmaz, másrészt a koffein hatása miatt sokkal gyorsabban szívódik fel a szervezetben, mint bármi egyéb), az inzulin adagot pedig ehhez igazítják. Shenker-Horváth Kinga kérdésére, miszerint a csapat dietetikusa grammra pontosan kiméri-e az adagokat a versenyzőknek (ahogy teszik azt például a Jumbónál, vagy a Quick-Stepnél) Kusztor Péter azt válaszolta: ilyenről szó sincs. A versenyző elmondása szerint előfordult már, hogy túl magas vércukorérték miatt valakinek verseny közben kellett korrigálnia (injekciózni), ahogy az is gyakori, hogy a célbaérkezés, és a fizikai aktivitás hirtelen csökkenése után azonnal inzulinra szorul az egyén. Csík Csaba megjegyezte: ebben nagy szerepe van annak, ki mióta cukorbeteg, az 1-es típusú diabosoknál ugyanis fokozatosan áll le a hasnyálmirigy inzulintermelő képessége. (Ez a fiataloknál jellemzően rövidebb, az idősebbeknél hosszabb időn belül következik be – a szerk.)

Kusztor Péter frissít a Tour de Hongrie egyik szakaszán – a szénhidrátok utánpótlása kulcsfontosságú a cukorbetegek számára a túlzottan alacsony vércukorérték elkerülése érdekében. Fotó: Mario Stiehl

Egy kérdésre vonatkozóan Kusztor Péter elárulta: a csapatnak nincs pszichológusa, azonban vannak olyan versenyzők, akik magánúton igénybe vesznek ilyen fajta szolgáltatásokat. A stressz, a versenyek előtti izgalom (amely nagy mértékben képes megemelni a vércukorszintet), és a mindennapi élet diabéteszesként sok társánál ezt megkívánja. Példaként említette az autogén tréninget, amely segíthet a stressz kezelésében és a vércukor normál szinten tartásában.

A Team Novo Nordisk csapatáról, versenyekről, és az együttessel kapcsolatos hírekről több információ érhető el a gárda honlapján. A dokumentumfilm angol nyelven, ingyenesen itt tekinthető meg. Az esemény a Sportos Cukorbetegek Egyesületének szervezésében valósult meg, akikről további információ – sok egyéb, hasznos tudnivaló mellett – a honlapjukon és a YouTube-on érhető el. A cukorbetegség és a sport kapcsolatáról további előadások várhatóak november 13-án, vasárnap, a Diabétesz Világnapján.

Hozzászólások

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo