fbpx

Taroltak a magyarok a Szlovén DH OB-n

Igazán ijesztőnek tűnt a vasárnap reggeli köd és eső a hegy tetején Mariborban. Azonban mire sor került az edzésekre, tökéletes idő kerekedett, ami aztán végigkísérte a Szlovén Downhill OB időmérő és döntő futamait is, ahol a magyarok szép sikereket arattak.

A szombati hatalmas zivataroknak szerencsére nem sok nyoma maradt a pályán, bár tény, hogy itt-ott nyomokban megmaradt a víz a nyomvonalon, ami miatt pl. az utolsó ugratót le is zárták. Azonban összességében sokkal jobb lett a pálya állaga, mert a száraz por eltűnt a felszínéről és tapadósak lettek a kanyarok. Egy darabig körkérdés volt, hogy milyen gumival vágjanak neki a napnak, végül a száraz verzió felrakása mellett döntöttek a LiMiT Racing Team versenyzői.

Szabó NF Endre

Szabó NF Endre

A szervezőket is megdolgoztatta az esőkérdés, volt néhány programváltozás és végül többszöri módosítás után délelőtt fél 11-kor csaptak bele a lecsóba, elindultak a versenyzők az időmérőn, majd 14 órától lezajlott a döntő futam is. A lelkes nézősereg is elfoglalta a pályán a helyét, tökéletes jelzői voltak az épp soron következő versenyzőnek, mert az erdő különböző pontjain felhangzó szurkolói üvöltések végigkísérték őket.

Az időmérő és a döntő futamon is a top 30 között végeztek a LiMiT-es srácok. Legjobb eredménnyel Keresztes Peti mehetett haza, ő egy híján befért az első tízbe, amitől csak egyetlen másodperc választotta el. Petinek ez az eddigi legjobb külföldi eredménye, ráadásul mindez egy világkupa pályán. Úgy néz ki, hogy jó úton haladnak a dolgok, Peti egyre összeszedettebb és egyre gyorsabb a külföldi nagyobb pályákon is. „Korán kelés, reggeli, pakolás… majd nagy aggodalom töltött el, amikor kinéztem az ablakon: két méterre nem láttam el a hatalmas ködtől” – kezdte beszámolóját Keresztes barátunk.  „De nincs mese, vasárnap van, menni kell még pár kört, pláne, hogy esős napra hajazott az idő. Szerencsére az első kör megnyugtatott, a pálya teljesen használható volt, az idő folyamatosan javult, 3-4 kör belefért az időmérő előtt, amiket a sárgumikon tettünk meg. Majd közös csapat döntés alapján úgy gondoltuk, hogy a pálya rohamosan szárad, ezért a sárgumit elengedtük és jöhettek a szárazak. Az időmérőn sikerült egy „kalibráló” kört mennem, egészen addig fogalmam sem volt, hol helyezkedem el a szlovén mezőnyben. Tizennegyedikként értem célba sok ívletérős hibával és szinte tekerés nélkül. Ez valahol belém rakta a tüskét, hogy közel a top 10. Döntő körömre átgondoltam a helyzetem, mindenképp egy tiszta kört vártam magamtól 10 mp javítással. Úgy gondoltam , hogy a top 10 nem egyszerű, mert sokan fognak sokat javítani… A futamomat  nagyon rossznak éreztem belülről, fejben nem sikerült 100%-osan összeszednem magam, volt pár ívletérésem is, amit a”még belefér” kategóriába nem szívesen raknék bele. Ennek ellenére kellemes meglepetés ért, mikor az időtáblán mégis majdnem 10 másodpercet sikerült javítanom. Végül a 11. helyen végeztem, ami igaz, hogy nem a top 10, de az iszonyat jó hangulat és a bringázás mindenért kárpótolt és semmi okom a panaszra, hatalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött.” 

Keresztes Péter

Keresztes Péter

A csapat maribori különítményének további két tagja a 24., illetve a 27. helyen végzett Szabó NF Endre, Gács Péter sorrendben, egymástól másfél másodpercnyi különbségre. Bandi és Peti sokat bringáznak együtt, talán ezért is volt ilyen kicsi közöttük az időkülönbség.  

Kiváló magyar eredmények születtek még a hétvégén, az U15-ös kategóriában Soronics Olivér szerezte meg az első helyet és Muszula Balázs is felkerült a dobogóra bronzérmesként. Masters kategóriában is találkoztunk magyar versenyzővel, a 2011-es Masters Magyar Bajnok Filó László személyében. Az Elite mezőnyben a korábban LiMiT Racing Team színeiben versenyző Liszi Attila megkaparintotta az ezüstérmet. Minden magyar versenyzőnek ezúton is gratulálunk eredményéhez!

Egy nagyon hangulatos és vérbeli downhilles hétvégét (a maga minden szépségével) tudhat maga mögött a LiMiT Racing Team. Azonban fel kell kötni a gatyát, ugyanis a csapatnak idén egyik fő prioritása a Szlovák Kupasorozat. Most, hogy túl vagyunk ezen a szlovén hétvégén, egyértelműen kiderült számunkra, hogy még mindig (és talán egyre inkább) a Szlovák Kupában van a szomszédos országok legkeményebb mezőnye.

Beszámoló fotókkal, videókkal a versenyhétvége korábbi napjairól: péntek, szombat

Fotóalbum a vasárnapról itt.

Videó a döntőről:

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo