fbpx

Irány a Craft BIKE TransAlp mountain bike maraton!

A németországi Mittenwandból rajtol az idei TransAlp mezőny 2013.július 13-án, melynek idén is lesznek magyar résztvevői Várallyai László és Vock Balázs személyében, akik a Bikemag-Tatanka Racing Team színeit képviselik Master kategóriában (a két versenyző összéletkora legalább 80 év). Következzen a többnapos mountain bike maratonverseny bemutatása, amiből képet kaphatunk, hogy mi is vár a mezőnyre az Alpokban.

Balázs és László 2008-ban indult legutóbb a TransAlpon, akkor 60. helyen végeztek az összetettben. Előtte 2006-ban 45., míg 2005-ben 41. helyen fejezték be a versenyt, a mintegy 600 induló párosból.

Vock Balázs és Várallyai László

Vock Balázs és Várallyai László

Térjünk vissza a 2013-as versenykiírásra. Az itiner szerint 8 szakasz, 681,65 km és 20 490 m szintkülönbség vár a résztvevőkre három országon keresztül az Alpok legszebb tájain. Tíz éve nem volt ilyen hosszú a verseny távja. Rögtön az első nap Mittenwandból 110 km-t kell teljesíteni egy 1700 m és egy 1500 m magas heggyel Mayrhofenig. Második nap 2200 m-re kell feltekerni, cél Brixenben. A harmadik szakasz csak 60km-es, de a csak szó idézőjelben értendő, mert 2900 m szintkülönbség társul hozzá. A befutó St. Vigilben lesz 1200 m-en, úgyhogy reggel fagyos ébredés várható. A negyedik etapon a mezőny áthalad Cortina d’ Ampezzo-n, amit az idei Giro d’ Italia is érintett, amely szintén nehéz lesz, mert két 2000 m feletti hegycsúcsot is meg kell másznia a bringásoknak, így jutnak el Alleghébe. Az ötödik szakaszon folytatódik a hegymászás meredek emelkedőkkel és szép kilátással. Aznap San Martino di Castrozza ad otthont a befutónak. A hatodik nap lankásnak ígérkezik, mert a mezőny 1500m-ről 200m-es tengerszint feletti magasságig ereszkedik Crespano del Grappába. A következő szakasz 15km neutrál résszel indul, aztán egészen 1700m-ig jutnak fel a versenyzők Roveretóig. Az utolsó nap szintrajza haranggörbére emlékeztet, középen egy nagy heggyel és a jól megérdemelt befutóval Riva del Garda-ban. A szakaszokról röviden ennyit.

Most nézzünk a kulisszák mögé, hogyan is néz ki egy napja a TransAlp karavánnak: Reggel hattól fél nyolcig reggeli. Aztán következik a gépátvétel, eközben a rajthelyet is előkészítik. Háromnegyed kilenckor eligazítás és kilenckor rajt. Különböző rajtblokkok vannak, ahol első nap a rajtszámok szerint történik az indulás, majd a további napokon az összidő alapján osztják be a párosokat. A rendezők biztosítanak frissítést a verseny közben és a végén is. Minden este hatkor van pályazárás, majd pastaparty és a szakaszgyőztesek köszöntése, eligazítás. Fontos szerep hárul a segítőkre, hogy a versenyzők célba érkezés után regenerálódhassanak.

Néhány személyes gondolat a résztvevőktől, hogyan emlékeznek vissza az eddigi TransAlp versenyekre és mit várnak az ideitől:

Várallyai László:

Öt év telt el, mióta legutóbb indultunk a TransAlpon. Azóta velünk együtt a verseny is sokat változhatott. Remélem, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, elég, ha az idei Giróra gondolunk, ahol az Alpok hegyi szakaszain végig esett a hó vagy az eső. Ez még a profi országúti mezőnyt is megtizedelte. Bízom benne, hogy velünk együtt a kerékpárjaink is bírni fogják a terhelést.

Vock Balázs:

Jubileumi indulásnak is felfoghatom, mert tíz éve indultam először a TransAlpon. Ez lesz a hatodik TransAlpom, Lacival közösen a negyedik. Egész télen edzettünk, úgyhogy nem fog minket meglepetés érni. Nagyon motivál, hogy nem egyéni, hanem páros verseny. Nyolc szakaszt könnyebb együtt teljesíteni átsegítve egymást a holtpontokon.

A verseny három héten belül kezdődik, addig gőzerővel hangolnak a fiúk a hazai mtb versenyeken. Terveink szerint a TransAlpról részletes napi beszámolók formájában tudósítani fogjuk a Bikemag olvasóit; magunkhoz hűen látványos képekkel. Kövessetek minket a Bikemag.hu-n!

Köszönjük támogatóinknak, akik lehetővé tették indulásunkat a 2013-as TransAlpon:

Bikemag

HIGH 5

EDAG Hungary Kft.

Vock és Fiai Kerékpárszaküzlet

Koncept Kft.

 

Szerző:

Kemenczei Ábel

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo