fbpx

Tabló: Hungarian Flyers Kerékpáros Klub

 

A délkelet-magyarországi kerékpáros rendezvények hiányára kínál megoldást a néhány éve újraszerveződő Hungarian Flyers csapata. A maroknyi társaság az alföldi tömegsportért dolgozik az Alföldön.

A hódmezővásárhelyi csapat jó példa arra, hogy milyen szeretettel lehet tekinteni a sportra. Ezt a versenyeiken keresztül hirdetik és szerintem mindig büszkébbek, ha néhány új helyi bringást látnak nyeregbe pattanni.

538098_393888620630405_1738941069_n

A “Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, idővel megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Az egyesület bemutatása:

Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket! (Mióta, hányan, hogyan, miből, milyen konstrukcióban működtetitek a csapatot?)

Kruzslicz Imre: A Hungarian Flyers csapatnév ötletét az American Flyers kerékpáros film adta. 1992-1993 környékén alakult meg öt fővel, néhány év múlva elsorvadt. 2009. október 25-én alakult újjá tíz fővel. A közös kerékpározások “csapatások” alkalmával változó létszámban, de töretlen lendülettel járjuk a Tisza ár- és hullámterét. Baráti társaságként járunk össze, tartunk közös edzéseket. Egyénileg is gyűjtjük a kilométereket, ha a hétköznapi teendők miatt nem gyűlik össze a banda.

Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2014-ben és a múltban?

Kruzslicz Imre: Egyéniben Jakus Ádám 2013-ban a Top Maratonon középtáv férfi felnőtt kategóriában 7. lett. Egyéni versenyeredményeken túl az évi két kerékpáros rendezvényünkre vagyunk még büszkék. Kora nyáron a Bringalovagok kerékpáros versenyt rendezzük meg Hódmezővásárhely belvárosában a sétáló utcán és szeptember elején, a Bodnár Bertalan Maratont és Teljesítménytúrát a Mártélyi Tájvédelmi körzetben.
Az időjárási nehézségek ellenére idén is sikerrel került megrendezésre mindkét verseny, illetve új négyórás versenyszámot vezettünk be a csapatverseny keretein belül.

246885_223178887701380_3024482_n

Bikemag: Mivel foglalkozik az egyesületetek? (Például: utánpótlás nevelés, válogatott versenyzők kitermelése a hazai kerékpársport számára, részvétel hazai vagy nemzetközi versenyrendszerben, részvétel tömegsport rendezvényeken, versenyszervezés, stb. Prioritások a felsoroltak között?)

Kruzslicz Imre: A kerékpár, mint sporteszköz népszerűsítésével, az utánpótlás neveléshez elengedhetetlen tehetségkutatásával. A Bringalovagok nevű cross country jellegű belvárosi rendezvényünkön, külön “hobbi” kategóriában indított versenyen próbálhatják ki tudásukat és kerékpárjaikat a sportág iránt érdeklődők. Tagjaink részt vesznek a hazai és környező országok MTB versenyein, túráin. Gyakran spontán túrákat is szervezünk, melyre lelkes amatőrök, bringabarátok is jelentkeznek.

Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek(amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen?

Kruzslicz Imre: Nagyon jó és élménydús pályákat nyújtanak a hazai versenyek, főként a Top Maraton sorozat. Viszont mindenképpen érdemes lenne szétválasztani a profik és a lelkes amatőrök pontrendszerét és komoly díjazással inspirálni őket is! Ehhez pontos írott szabályrend szerinti meghatározást kell létrehozni, amely világosan körülírja a profi és amatőr versenyző kategorizálható tulajdonságait. Ez alapján vita nélkül lehetne kettéválasztani a két „halmazt” a kiírt bajnokságok tekintetében!

Bikemag: Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

Kruzslicz Imre: A lényegi választ fentebb kifejtettem. Viszont a legnagyobb problémák a sportág megfelelő támogatásának hiányából erednek (pl. állandó kerékpáros ösvények, útvonalak kialakítása és karbantartása) ezekre és a versenyek finanszírozására nincsenek pályázatok, de ez már egy nagyobb volumenű kérdés, amelyet felsőbb körökben lehet csak megoldani.

260044_223179287701340_2367113_n

Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben?

Kruzslicz Imre: Hosszú távú célunk a kerékpár, mint sporteszköz népszerűsítése. Továbbá a kerékpársport népszerűsítése és minél nagyobb közönség bevonása az aktív, sportos életbe.
Továbbiakban szeretnénk az évi két versenyünket megrendezni, fejleszteni a tömeg és versenyszerűen sportolni vágyók részére. A Bringalovagok kerékpárverseny és  a Bodnár Bertalan Maraton és Teljesítménytúra összes bevételével a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítványt támogatjuk.

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

Kruzslicz Imre: Jó hangulatú kerékpározások, ahova a fiatalok is szívesen csatlakoznak. Ezek hirdetése, illetve a tömegsport és verseny rendezvényeink szervezéséhez rengeteg energia, önkéntes munka, ehhez szabadidő és nem utolsó sorban pénz kell.
Sajnos Magyarországon komoly összegbe kerülnek a Natura 2000 területeken rendezett sportrendezvények engedélyezései. Ezen engedélyek eljárási díjainak megszűnése, sokat segítene a rendezvényeink megvalósíthatóságában.
Célok eléréséhez szükség lenne az egyesület aktív létszámának növeléséhez és pályázatok elnyeréséhez, hogy az anyagi keret is rendelkezésre álljon.

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

Kruzslicz Imre: A működtetés jelenleg kizárólag a helyi vállalkozások támogatásából és önkéntes munkákból tevődik össze.

603562_472971222722144_603815272_n

Részvétel a kerékpáros közéletben:

Bikemag: Tagegyesületként részt vettetek-e az utóbbi években a szövetség munkájában, részt vesztek-e a közgyűléseken?

Kruzslicz Imre: Nem.

Bikemag:  Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Kruzslicz Imre: Egyedülálló, hogy sportrendezvényeink a sport célokon túlnyúlóan karitatív célúak is.

Bikemag: Véleményed szerint egy kerékpáros szövetségnek miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek? Vagyis konkrétan a szövetségtől mit vártok el, mit tegyen a ti egyesületetekért?

Kruzslicz Imre: Pályázatokat írhatnának ki a rendezvények lebonyolításához szükséges eszközök beszerezésére és fejlesztésére.
Esetleges pályázatok szem előtt tartása, segítségnyújtás a pályázatok megírásában. A szervezett rendezvényeink közzététele, reklámozása.

Bikemag: Mi az a három legfontosabb dolog szerintetek, ami az ismert keretek között fő céljaként fogalmazhat meg a kerékpáros szövetség?

Kruzslicz Imre: Neves támogatók sportág mellé állítása.
Pályázati pénzek folyamatos beszerzése és tisztességes pályáztatása.
Kerékpáros sport népszerűsítése.

Bikemag: Egy működő kerékpáros szövetség tevékenységével kapcsolatban miről szeretnétek folyamatos tájékoztatást kapni?

Kruzslicz Imre: Kitűzött célok és elért eredmények részletes bemutatása, értékelése és elemzése. A szövetség munkája számon kérhető legyen.

Bikemag: Mi a véleményetek egy jövőbeni egyszövetségi rendszerről, külön adminisztrációval működő szakági szövetségek nélkül?

Kruzslicz Imre: Jó kezdeményezésnek tartom.

Bikemag: Egyéb fontos közlendő, amit szeretnétek megosztani a nyilvánossággal?

Kruzslicz Imre: Nyeregbe egész évben!

 

Szerkesztői lábjegyzet: A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet a megadott elérhetőségeken. Miután a napokban komoly erősítés történt a Bikemag stábjában, 2015-re tovább gondoltuk az egyesületek bemutatását, és szeretnénk újra felpezsdíteni a fórum-életet is, külön felületet adva ennek a bizonyos “Tablónak”. Addig is a “Tabló: a magyar kerékpársport körképe”-sorozat cikkeit a Tabló menüpont alatt kereshetitek majd vissza, szólhattok hozzá. Ha valaki kimaradt, de úgy érzi ott lenne a helye a Tablón, ne habozzon írni nekünk!

A hosszú távú párbeszéd jegyében:

Takács Tamás tt@bikemag.hu

Tóth András andras.toth@bikemag.hu

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo