fbpx

Szalontay Sándor Portugáliában sprintelt – keirin eredménnyel frissítve!

 

Szalontay Sándor Portugáliában versenyez a Literio Marques Kupa nemzetközi pályaversenyen, ahol a sprint remekül kezdődött…

Szalontay Sándor

Szalontay Sándor

Anadia velodrómjában Sanyi pénteken remek idővel kvalifikált a 2. helyen a német Erik Balzer mögött (10,195 mp-t hajtott, ami csak 29 ezredmásodperccel rosszabb a bő egy hónapja, a bécsi GP Vienna versenyen futott országos csúcsánál).

A nyolc közé jutásért a spanyol Xavier Azkue nem állt ki ellene, szombaton pedig már a négy közé jutás volt a tét olimpiai reménységünk számára. Ugyancsak spanyol ellenfelet kapott José Moreno személyében, akivel szemben két futamban alulmaradt egy 10,845 mp-s és egy 10,640-es futamban, utóbbi volt az összes negyeddöntő közül a leggyorsabb, fél kerék sem volt köztük.

Végül az ötödik helyen végzett, úgy, hogy a helyosztót hatalmas előnnyel –  mintegy 30 méterrel – nyerte. Az 5. hellyel 52 pontot szerzett, ami 26 ponttal több mint a jelenlegi leggyengébb pontszáma azok közül, amik kiadják a ranglista helyezést, így az elő számítások szerint előrébb került a ranglistán a 80. helyről a 65. helyre.

Sanyi vasárnap keirinben indult, és a 8. helyet szerezte meg (második lett a kisdöntőben), így újabb 38 ponttal lett gazdagabb. Az UCI keirin ranglistáján a 104. helyről a 89. helyre lépett előre. Pályakerékpározásban minden versenyszámban külön ranglistát tart számon az UCI, ezek alapján lehet indulni a világkupákon, majd kvalifikálni az olimpiára is. A ranglistára adott versenyző legjobb eredményei alapján kerül ki, a magyar versenyző most 18-pontos legrosszabb eredményét ejtette ki a 38 pontos eredménnyel, jelenleg összesen 157 pontja van.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo