A FRO Racing legénysége múlt hétvégén ismét rajthoz állt a szomszédos Szlovénia enduró sorozatában, amelynek második állomása ráadásul szlovén országos bajnoki futam is volt egyben.
Csóka Gergőt várja a leharcolt, de vidám csapat az első nap céljában: Décsi Zoli, Miklós Sanyi, Ördög Dani, Kollár Balázs, Kovács-Gombos Ádám, Etzl Barnabás, Megyaszai Lilla, az első sorban pedig Sebestyén Krisztián
A titkosított 4. szakasz befutójára egy kis városi lépcsőzés is jutott.
A színvonal a kétnapos versenyen ennek megfelelően magas volt: kőkemény, nagyon hosszú, technikás és gyökeres pályák, 40-50 perces versenyidők, napi 1000 méter szint lefelé 4 kör alatt és a felvonós felszállítás mellett napi 2,5 órás mászások voltak a fő jellemzők. Ennyit adtak a szervezők és ehhez még az égiek beszálltak az egész heti esővel, ami miatt hatalmas dagonyázásba fulladt a két versenynap.
A Sloenduro sorozat egyébként idén 6 nagy versenyből és 5, a sportot népszerűsítő kisebb, úgynevezett 4fun futamból áll, amelyek kisebb pontszámú eredménye beleszámít a nagy versenyek értékelésébe. A nagy futamok 6 helyszínét 3 országba osztották el, így múltkor Olaszországba mentünk, most Szlovéniába, ősz végén pedig majd Horvátországban zárunk.
A versenyek egy vagy két naposak 3-8 mért szakasszal. Legtöbbször önerőből kell feltekerni a hegytetőn lévő rajtokhoz, ahonnan a tényleges verseny indul, de néha van, hogy felvonóval jut fel a mezőny. A feljutásra mindig van egy előre megadott szintidő, ami átlagos MTB-s erőnléttel azért tartható. Amennyiben viszont valaki kicsúszik a szintidőből, akkor büntetést kap. További szabály a bukósisak viselése az összekötő szakaszokon is, ezért sokan a hátizsákban egy kis bukósisakot is visznek magukkal, ha nagyon meleg van, vagy sokat kell mászni, amit már nehéz lenne végig egy, a mért szakaszokon kötelező állvédős bukóban abszolválni.
Csoki fűnyíróként is bevetette magát.
A FRO Racinget most hét fővel képviseltük, de ismét csatlakozott hozzánk az alpinbike-os Ördög Dani, illetve az ezen a helyszínen tavaly már egyszer diadalt arató Megyaszai Lilla is. Ezzel a mezőny bő egy tizedét magyarok tették ki, amit a zajosságunk miatt a helyi szervezők is nagyra értékeltek.
Sanyi élete első versenyén nem bízta magát a véletlenre: nem is sérült le.
Pénteken érkeztünk meg a helyszínre a bő 1000 méteren lévő szállásunkra – szakadó esőben. Egyértelmű volt, hogy a pályákra nem tudunk kimenni, így érdemben csak szombat reggel állhattunk neki feltérképezni a 8 szakaszt.
Szombaton délután négykor volt az első rajt, és az előzetes netes kutakodásból tudtuk, hogy a 8 szakasz gyakorlatilag csak 5 szakasz lesz, mert a pályák itt-ott keresztezik egymást, azaz részben egymás kombinációi, így azt reméltük, hogy elég lesz a szombati nap a betanulásukra. Főleg, hogy a kiírás szerint mindkét nap másfél-két órát adtak meg a versenyre, azaz felvonós feljutással számolhattunk. Ez volt a második tévedésünk.
Maguk a pályák nagyon élvezetes, de technikás DH szakaszok voltak sok rézsűvel és gyökeres szakasszal. Az esőzés azonban nagyon keménnyé tette őket, és gyakorlatilag esélytelen volt esés nélküli köröket abszolválni. Az előző héten a Kékes DH-n remekül helytálló csapattagjaink csak nevettek, hogy ott mennyivel könnyebb volt bringázni és mennyire nem kellett ott erőnlét, illetve, hogy itt kicsit más volt a saras pálya fogalma is. A napi 4 pályából csak egy volt, ami 5 perc alatti volt, de a leghosszabb szakaszon 9-10 percet mentünk – ki-ki az esései számától függően. Hamar kiderült, hogy a felvonózást és ezzel a versenyidőket is elírták, mert a felvonóig szakasztól függően fél vagy egy órát is kellett mászni, így a tekerős erőnlét is keményen próbára lett téve. Emiatt viszont a hármas és négyes pályát már nem volt időnk begyakorolni, főleg, hogy a négyes egy titkos pálya volt az egész mezőny számára.
A Saint fék így is bírt még pár szakaszt.
A versenyen megint nagy feneket kerítettek a rajtolásnak, mert a műsorvezető mindenkit név szerint szólított és egy rövid interjút is készített velünk. A mérésben is volt némi újítás, mert repülő rajt volt, azaz az óra csak pár méterrel a rajt után kezdett el ketyegni és a célban sem kellett megállni és lecsippantani az órát, hanem át lehetett száguldani.
Azért voltak nagy tempós részek is.
Az első szakasz bő 7 perce után varacskosdisznóként kezdtünk el visszamászni a felvonóhoz és mindenki a harci sérüléseit nyalogatta. A második kör volt a legrövidebb, ami technikai kihívást nem tartogatott, de két perc folyamatos tekerős sprintelést azt igen, így ott az idők is szorosak voltak.
Onnantól viszont számunkra ismeretlen volt minden – pedig az igazi kihívás csak ekkor kezdődött. Először is volt egy nagyon feszes idejű 20 perces mászásunk, majd jött a hármas szakasz, amin végig vakon kellett mennünk és utólag kiderült, hogy az egész verseny ezen a szakaszon dőlt el, mert annyira hosszú volt. A tériszonyosoknak rémálomszerű peremektől kezdve, méteres letöréseken át, megoldhatatlannak látszó saras gyökeres meredek szakaszokig minden volt benne. 23 éve versenyzek, de itt több olyan rész is volt, ahol meg kellett állnom gondolkozni, hogy tekerve vagy a bringát ledobva és fenéken utána csúszva egyszerűbb-e a lejutás. Sok olyan rész volt, ahol tényleg csak a vak szerencse miatt nem estünk, annyira esélytelen volt időnként a lejutás. Némely részen felduzzadt patakokon kellett átjutni, vagy épp bokáig érő saras gödrön. És persze a szakasznak csak nem akart vége lenni. Lilla azt mondta, hogy ő ennyit pályán még nem futott, mint itt. Volt versenyzőnk, aki azt mondta, hogy a tizedik esés után már nem számolta tovább. Itt tört fékkar és Reverb állítókar is.
Kolin nagyon nagyot ment és folyamatosan jött fölfelé.
Külön poén volt a szervezők részéről, hogy ezután még egy órát mászattak minket a titkos negyedik pályáig, ami a falu központjába vezetett be. Ennek az volt a különlegessége, hogy elég nagy tempót lehetett menni, így viszont nem volt egyértelmű, hogy az egyenesek végén merre kell majd kanyarodni, ami a pályán álló nagy számú közönség miatt már nem csak önveszélyes volt. Lilla itt például egy villanypásztort nézett pályát jelölő szalagnak és neki is ment. Szerencsére nem volt rákapcsolva az áram.
A nap végi célban viszont hatalmas hangulat volt, ahol azonnal láttuk az eredményeinket, illetve azonnal lehetett meleg ételt és hideg sört venni, ami nagyot dobott mindenki kedélyén. Innen a visszajutás már nem volt annyira megszervezve, így csak fél tízre értünk haza.
Ezek a kis aljas lelépések nagyon rosszul tudtak esni 7 perc rázkódás után.
Másnap már sokkal könnyebbek voltak a pályák a száradó sár miatt, illetve a hármas pályán már tudtuk, hogy mi vár ránk. Ugyanakkor mindenki kék-zöld volt, mindenkinek volt kemény izomfájdalma és nem nagyon kívántuk ezt a második napot, de azért végigverekedtük magunkat és helyt álltunk a középmezőnyben. Lilla viszont remekelt és ismét megnyerte a női kategóriát. A legnagyobb taps azonban a negyven éves Miklós Sanyinak jár, aki gyakorlatilag ősszel ült életében először endurón és ez volt az első versenye. Tetézve a kihívást „letörte” a hátsó fékkarját a pokoli hármas szakasz előtt, amit kábelkötegelővel rögzített és onnantól így ment végig a célig. Le a kalappal a kitartása és lelkesedése előtt.
A versenyt egyébként ismét Vid Persak nyerte bő 34 perces idővel. Csak összehasonlításképpen: a legjobb magyar versenyző tíz percet kapott tőle, azaz közel háromnegyed órát ment, úgyhogy bőven van hova fejlődnünk. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a verseny összideje kb. nyolc-tízszer annyi, mint egy átlagos DH futamé. Ez az idő régen nagyjából egy hobbi XC futam menetideje volt – legalábbis, amikor még én cross countryztam. A versenyhétvégén meg simán összejöhet a két nap alatt a 70-80 km bringázás és 2-3000 méter szint, ami kényelmesen kiad egy maraton középtávot. Nem véletlen, hogy az enduró mezőnyben a legkülönbözőbb múltú bringások is megtalálják a maguk számítását és kit tudják használni a képességeiket, bármelyik szakágból is érkeznek.
Eredményeink:
Décsi Zoli, Junior 8. hely
Miklós Sándor, Hobbi 15. hely
Etzl Barnabás, Hobbi 16. hely
Sebestyén Krisztián, Master 15. hely
Ördög Dániel, Master 17. hely
Kollár Balázs, Master 20. hely
Kovács-Gombos Ádám, Master 22. hely
Csóka Gergő, Elite 22. hely
Megyaszai Lilla, női 1. hely
Szöveg: KGÁdám, Fotó: FRO Racing és Sloenduro
