fbpx

Ryder Hesjedal hillclimb csúcskísérlete Mauin

Létezik egy emelkedő Hawaii Maui szigetén, amely legendává vált. Itt rendezik meg minden évben a „Cycle to the Sun” versenyt, ahol profi és amatőr kerékpárosok mérik össze erejüket augusztusban, a versenyszezon vége felé. Mit kell tudni a hegyről? A Haleakala vulkánkráter tetejére megy fel egy panorámás, kanyargós út, bő 3000 méteres szintkülönbséget küzd le, teljes hossza pedig 57 km. Nagy kihívás még a világ legjobbjai számra is, hasonlóan a másik újvilági, legendás hillclimbhoz, a Mt. Washington hegy megmászásához.

Ryder Hesjedal a Slipstream Chipote H3O Garmin Pro Tour csapat kanadai kiválósága Mauin készül a 2009-es szezonra, és ha már ott van, miért ne próbálta volna meg felállítani a legjobb időt ezen az emelkedőn. A nagy kihívás pedig abban áll, hogy éppen jelenlegi csapatfőnöke, Jonathan Vaughters állította fel az utolsó csúcsot még 1993-ban. Az első kísérlet, melynek videó felvételének linkét az oldal alján találod, nem járt sikerrel: Hesjedal több mint 2 perccel elmaradt Vaughters egykori idejétől, és 2 óra 36 perces idővel ért célba. Panaszkodott a túl ritka levegőre, de bejelentette, hogy az edzőtábor során megpróbálja még egyszer a nagy kihívást.

Második kísérlete viszont már meghozta az új csúcsot: nem is keveset, több mint 2 percet faragott a legjobb időből, pedig még csak a felkészülési időszakban van a nagytermetű, cingár fiatal kanadai. Figyelemre méltó, hogy két és fél óra során átlag 350 wattos teljesítményre volt képes, 4373 kalóriát égetett. Ez a megmérettetés felfogható egy dupla távú, nagy körversenyeken szokásos időfutamnak is – ami jól mutatja a feladat nehézségét. Az emelkedő egy része pedig még a legjobb hegyi menőket is próbára teszi – 20-22%-os meredekség is szerepel benne.

A nem hivatalos országúti világranglistán, melyet Alehandro VALVERDE vezet 2642 ponttal, és őt követi Alberto CONTADOR 2520-szal, a fiatal kanadai HESJEDAL a 277., így van még hova fejlődnie. Reméljük a 2009-es szezonja olyan jó sikerül, mint amilyennel most indult. A videó megtekintése mindenki számára motivációt adhat a felkészüléshez…

A nagy felbontású videó letölthető: http://ryderhesjedal.ca
Garmin adatok: http://connect.garmin.com/activity/1746967
Cycling to the Sun infó: http://cycletothesun.net
Jelenlegi világranglista: http://www.cqranking.com/men/asp/gen/cqRankingRider.asp?current=1

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo