Eugene Christophe
A klipszes pedálok kora már rég lejárt, de néha még feltűnik egy-egy darab valami retromasinán, az acélkosáron és a bőrszíjon pedig ott virít a Christophe márkanév. Eugene Christophe a Tour de France őskorában, 1913-ban majd 1919-ben is egyetlen lépésre volt az összetettbeli győzelemtől, de mindkét esetben elpártolt tőle a szerencse. De még emlékezetesebb, hogy ő volt az első versenyző, aki felöltötte a legendás sárga mezt.
Az első világháború pusztításai után 1919-ben indult újra a francia körverseny mezőnye, Európának a borzalmak után valódi megújulásra volt szüksége. A verseny első évtizedében senkinek nem jutott eszébe, hogy az összetettben vezető kerékpárost meg kell jelölni, az ötlet a megújult Tour része volt, amely így még látványosabbá, könnyebben követhetővé vált az út szélén felsorakozott szurkolók számára. 1919-ben a mezőny 15 szakaszt, összesen 5560 km-t teljesített, könnyen kiszámolható, hogy az átlagos szakasz 370 km (!) hosszú volt. A versenyzők érintették mind a Pireneusokat, majd megmászták az Alpok hágóit is.
[divider scroll_text=”Eugene Christophe és a legendás sárga mez”]
A háborút követő években sok minden számított hiánycikknek. A Tour szempontjából a legsúlyosabb a kerékpárváz volt, amely vagy a hadsereghez került és a csatatéren semmisült meg, vagy beolvasztották, és fegyvert gyártottak belőlük. Hasonló hiány mutatkozott ruházat terén is. szerencsére itt kínálkozott kézenfekvő megoldás a hiány pótlására: a hadiraktárakban található egyenruhákat kellett átszabni biciklis fazonra. Persze ez meghatározta a színvilágot, dominált a szürke, nem úgy mint a világháború előtti években, amikor a különböző csapatok piros, kék vagy éppen fehér mezben álltak a rajtvonalhoz. A sok szürke mez miatt borítékolható volt, hogy nem lesz egyszerű a nézők számára a versenyzők beazonosítása, illetve a versenyállás követése.
És nemcsak az út szélén felsorakozott szurkolók számára okozott zavart a sok egyforma kerekes: a második, esős időjárásban teljesített szakasz végén már a versenyszervezők sem tudták, hogy ki kivel van, a célban alig tudták azonosítani a kerekeseket. Az egyik versenybíró, egy bizonyos Monsieur Bauge állt elő a következő megoldással: másnap az összetettben vezető viseljen megkülönböztetett mezt. Este a főszervezővel, a „touralapító” Henri Desgrangéval, megbeszélték az ötletet, az utóbbi sebtében úgy döntött, hogy a megkülönböztetett mez legyen sárga, lévén a Tour fő támogatóját, a L’Auto magazint ilyen színű papírra nyomják. Azonnal megrendelt 10 ilyen mezt, amely másnap meg is érkezett Grenoble-ba, így a szakasz végén az eredményhirdetéskor ünnepélyesen át is adták az összetettben vezetőnek, a későbbi győztes, Eugene Christophe-nak.
Érdekes, hogy Christophe nem vette fel az eredményhirdetés után (az indok az volt, hogy nem kíván papagájruhába öltözni), de a szabályok szerint másnap már abban hajtott. Két szakasszal a verseny vége előtt Christophe-nak már bő 20 perces előnye volt a belga Fermin Lambot előtt, így bízhatott benne, hogy nem ismétlődik meg az 1913-ban kudarc: nevezetesen a bombaformában az élen hajtó Eugene Christophe géphiba miatt került jelentős hátrányba. A legenda szerint a Tourmalet lejtőjén elszenvedett villatörést egy helyi kovácsnál megpróbálta reparálni, de mindhiába: a mezőny ezalatt tovaszáguldott. A többórás javítás miatt Párizsban csak a hetedikként jegyezték be nevét.
Az az igazi, amikor a sárga mez támadásba lendül!
1919-ben a balszerencse az utolsó előtti szakaszon súlyt le szegény Christophe-ra: a háború által megtépázott utak állítják meg, Valenciennes határában ismét villatörést szenved, egyórás javítás vár rá, amely szertefoszlatja az összetettben most már végleg kijáró győzelmet. A sárga mezt a belga versenyző veszi át. Ennek ellenére Eugene Christophe nem adja fel nagy álmát: 1922-ben újra indul, de a 37 éves francia a Col de Galibier-n ismét villatörést szenved, szerencsére a megváltozott szabályoknak köszönhetően kölcsönkerékpárral folytatni tudja a versenyt. Sajnos ebben a korban már nem tudott csúcsformába lendülni, sok időt veszített a hosszú emelkedőkön, és jelentős hátrányba került. A sárga mezt pedig már soha nem ölthette ismét magára. Hosszú pályafutása során az 1912-es Tour összetett második helyezés (még pontverseny típusú elszámolással), egy Milánó-San Remo és egy Párizs-Tours , illetve két Párizs-Bordeaux győzelem jelentette számára a vigaszt.
Ma már el sem tudnánk képzelni a Tour-t más színben: ez a verseny legfőbb védjegye!
És amint szögre akasztotta a stoplis cipőt, a balszerencsés sorozat véget ért, első üzleti vállalkozása – a klipsz- és szíjgyártás – bombasiker lett. Később ő találta fel az előre nyíló vízszintes hátsó vázsarut, illetve a szárnyas anyával történő kerékrögzítést. Talán az is szerepet játszhatott a „Christophe” pedálkiegészítők és technikai újítások sikerében, hogy az 1913-as önállóan elvégzett magas szintű fémmegmunkálás legendává vált, mindenki úgy emlékezett nevére, mint a „versenyző szakira”. Kitartásán, eltökéltségén még közel 100 év után is rendre elcsodálkozunk, Christophe a Tour hőskorának egyik legendás szimbóluma. 1970-ben, 85 évesen hunyt el, még utolsó éveiben is rendszeresen kerékpározott, és követte a versenysport eseményeit.
