A Retroblog újabb epizódja ismét egy klasszikus MTB-t vonultat fel, amelyből megtudhatjuk, miként épült meg a vázszettből alkatrészről alkatrészre a Reflex E9.
A Reflex E9 váza elsősorban az, amely érdekes megoldásokban bővelkedik, ám a tulajnak a hétről-hétre apránként “összeguberált” alkatrészekkel igazán korhű montit sikerül összeraknia. Az első BikeMagFórumTeam találkozón tűnt fel maga a váz – igaz iszonyat sárosan és kissé leharcolt állapotban érkezett Létrástetőre. Érdeklődésem látva gazdájának, Czigány Andrásnak felcsillant a szeme; végre a sok csili-vili gép között az övé is fókuszba kerül. Persze, az akkor szokásos kételkedéssel hallgattam a terveket, hogy milyen frankó kis bicikli épül majd ebből, milyen alkatrészekkel, hogy fog kinézni majdan.
Sok embert ismertem már, akik hasonló terveket szőtt, de vagy a ráfordítható pénz vagy a ráfordítható idő – vagy épp mindkettő – hiányában sorra meghiúsult álmok maradtak. Pedig hazánkban nem elsősorban pénz kérdése régebbi modellek pontos, korhű összeszerelése, felújítása. Melós már az öt évnél idősebb cuccok felkutatása: egyrészt mert nincs, másrészt ha van, akkor nem igazán akarnak megválni tőle tulajdonosaik.
[divider scroll_text=”Reflex E9″]
András egy tiszaújvárosi kerékpárboltban akadt a vázra; természetesen nem volt egy “ökör ára” hiszen nem mai csirke. Benne volt az árban az eredeti, menetes Shimano DX kormánycsapágy, a stucni és a villa. Az 1990-es évjáratú Reflex márkájú darab, amelyet 6061 alu csövekből és 7005-ös alu muffokból állítottak össze, most kapaszkodjatok meg: ragasztással! Ez abban az időben elég divatos és „hájtek” dolog volt, nem is foglalkoztak vele sokan, kortársai közül a Trek és a Raleigh készített hasonló módon modelleket, ezeket lehet még itt-ott fellelni.
A váz alapvetően az Easton ProGram szériájának E9 jelzésű csöveiből készült. (Mellesleg létezik Reflex C9 is; itt karbon alsó- és felsőcsöveket ragasztottak a 7005-ös homlokrészbe.) Nagyon szép kivitelezés, sehol egy kevésbé sikerült illesztés, vagy hasonló. Ja: az összes bowden vázon belül fut – tehát hírből sem ismeri a sarat…
A ragasztásos technológia igazi előnye, hogy nincs hegesztés, tehát nincs “stressznek” kitéve az alapanyag: semmiféle utólagos hőkezelés nem szükséges, vagyis a csövek eredeti állapotukban kerülnek beépítésre. Az anyagok szerkezete nem sérül, nincsenek a hevítésből adódó károsodások: egyszerűbb pontosan összerakni a váz két fő háromszögét. A repülőgépiparban használatos “kencét” alkalmazták, mely sokkal erősebb, mint maga az alumínium, melyet rögzíteni hivatott. Másrészt – mint itt a Reflex váz esetében is – alapvetően különböző anyagok összeragasztása lehetséges, míg más technológiával ez legtöbbször lehetetlen.
A Monostay kialakítású támvillában folytatódik az első háromszög; ez 1-1 csavarral kapcsolódik a láncvillához. Átütő csavarozott megoldású továbbá a két féktuskó is! Az akkori kantifékeknek megfelelőek voltak, egy felsőkategóriás V-fék szerintem már sok neki – bár érdekes lenne kipróbálni!
Ennyit sikerült a vázról kideríteni, azaz ennyire tanácstalanul még nem ültem a monitorom előtt.
Bármelyik keresőbe írtam, fórumokban, levlisták archívumában sem találtam további információkat, sem a márkával, sem a modellel kapcsolatban. Pedig a megmunkálás igényessége és kiforrottsága nem azt sugallja, hogy egy kóbor cégecske gyenge próbálkozása lett volna a Reflex! Tippek érkeztek, hogy melyik nagy alapanyag vagy kerékpárgyártó cég terméke lehetett a Reflex, de meggyőzően hiteles információval eddig senki nem tudott szolgálni. (Na, majd gondolom a magazin megjelenése után rögtön előkerül országunk legavatottabb Reflex-szakértője…)
Ami biztos: a Matrix alkatrészek a Trek “házimárkája” volt ebben az időben – lehet, hogy a Reflexnek is köze lenne az amerikai márkához, akik egykoron ugyanilyen technológiával dolgoztak? Mint a bevezetőben utaltam rá, a közel egy éves gyűjtögetés eredményeként jelenleg 1995-ös XT fékváltókarok feszítenek a kormányon, 1992-es XTR kantifékek hibátlan állapotú eredeti fékpofákkal várják az utasításait. A váltó elöl 1996-os LX, hátul egy ’94-es nem_”lightaction” XT – de már zacskóban pihenve várt egy 1988-as Deore hátsóváltó is. Az agy szintén az első generációs XTR második sorozatából való, 1995-ös Parallax testű, 36 lyukas darab. Találunk még egy filigrán XT hajtóművet 1994-ből…
A Reflex fotózásakor került a “látótérbe” egy ’94-es Manitou villa – remélhetőleg sikerül megszerezni – és ígérgettek egy 70%-os állapotú Ritchey Z-Max külsőt is. A tulaj tehát folyamatosan bújja a hirdetéseket, különböző külföldi aukciós oldalak kínálatát – igaz: ott már nem 3000 forintért kínálnak hibátlan 15 éves hátsóváltót!
Kép/szöveg: Tóth Zoltán (szerk. Németh Balázs)
