fbpx

Pearl Izumi 2017 – kizárólagos fókuszban a kerékpársport!

A japán prémium világmárkát még az elmúlt század közepén – szó szerint pont 1950-ben – alapította Kenji Shimizu, aki új alapokra helyezte a kerékpáros ruházati termékek gyártását. A gyártás fókuszában a kezdetektől az új kerékpár-specifikus alapanyagok fejlesztése és az emberi test kerékpározás közben vizsgált anatómiája áll. Ez az innovatív, maximalista hozzáállás állandó jellemzője a Pearl Izumi termékeknek. A márka azóta is rendületlenül tör előre, mit sem veszítve a fejlesztések lendületéből. Sőt, a cég a nyár végén jelentette be, hogy – 2017 januárjáig – kivonul a futó-lábbelik és ruházati termékek piacáról, hogy a teljes kapacitását a fővonalra, a kerékpáros részlegre tudja összpontosítani. A futó részleg a cég globális portfóliójának 12%-át jelentette. Ez a hatalmas áldozat remek példája a gyártó akadályokat nem ismerő eltökéltségének.  

HT2A4715_resize

A Pearl Izumi standjára belépve már az első pillantások után nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő évi kollekció fő innovációs csapásvonala a maximális láthatóság. A japán ruházati óriás szakemberei teljesen újragondolták a kerékpáros láthatóságának kérdését a kerékpározás közben végzett mozgást alapul véve. A fejlesztés fő kérdése az volt, hogy milyen távolságról biztosítható, illetve milyen megoldásokkal maximálható az észlelés távolsága úgy, hogy biztosan elegendő reakcióidőt biztosítson a gépjárművezető számára?

HT2A4098_resizeAz eredmény: a BioViz!

A kerékpározás anatómiai ismeretein túl fontos részlet, hogy az emberi agy szükség esetén egészen kevés információból is képes a szükséges következtetéseket levonni és ezekre rövid időn belül reagálni. Feltéve, hogy ezek az információk, adatok – bármilyen finomak is – rendelkeznek bizonyos jellemzőkkel.

A Pearl Izumi BioViz vonala olyan fluoreszkáló zöld, sárga és pink színeket használ, amelyek sokkal messzebbről, így sokkal korábban és sokkal erőteljesebben, a szokásosnál 200-300%-kal erősebben verik vissza a rájuk vetülő fényt. HT2A4099_resizeAz anyagokon és színeken túl az észlelést és a beazonosítást tovább növelik a stratégiai fontosságú helyeken pozícionált és tudatosan különleges grafikai minták, amelyeknél még a szuper finomságú kontrasztok is kiemelkedő jelentőséggel bírnak!

Joggal merül fel a kérdés, hogy ezek a stratégiailag elhelyezett fényvisszaverő elemek és az új anyagok, valamint kontrasztszínek milyen fejlődést jelentenek számokban? Nos, a mérések alapján Pearl Izumi BioViz szerelésben a kerékpáros este 171 méterről már jól beazonosítható, míg korábban ez a távolság mindössze 46(!) méter volt! A kerékpáros és a gépjármű 50 km/h-ás egymáshoz viszonyított sebességkülönbségénél tehát a korábbi 3,3 másodperces észlelhetőség 12,3 szekundumra nő! Ezen a 9 másodpercen pedig  túlzás nélkül egy élet múlhat!

W PRO Escape Short and Bib Short.indd2017-re a japán óriás másik innovatív meglepetése az országutak szerelmeseinek szól. A Pearl Izumi fejlesztő-részlegén újragondolták, hogy mit is tudnának még hozzátenni a népszerű P.R.O. Escape kantáros nadrághoz a következő szezonra. Az egyik az új anyagstruktúra – folyamatos izomtámogatást nyújt a szükséges helyeken, de a különböző panelek a test anatómiájának megfelelően különböző feszességi együtthatóval rendelkeznek – így a nadrág nem érződik túl feszesnek egyik pontján sem, még hosszútávú – akár többszáz kilométeres – használat során sem. HT2A4085_resizeA szárakon természetesen szilikon betétek gondoskodnak róla, hogy a nadrág ne csúszkáljon. A kantár és a hátrész P.R.O. Transfer Direct-Vent hálós anyagból készül, ami kiváló szellőzéssel bír és egyáltalán nem szagosodik.

PRO Escape Short and Bib Short.indd

A másik az új többrétegű, varrásmentes New P.R.O. Escape 1:1™ ülőbetét. Az ülőbetét tapintása határozottan kellemes, szinte olyan sima, mint a babapopsi, ráadásul a nadrághoz csak két ponton – elöl és hátul – varrták hozzá. HT2A4092_resizeÍgy a betét oldalirányban az altesttel együtt tud mozogni, ami hihetetlen mértékben növeli a viselési kényelmet. A színes dizájn-elemek természetesen az új BioViz koncepciót szolgálják! Természetesen női változatban is elérhető lesz.

PRO Pursuit Wind Jersey.inddPRO Pursuit Wind Jersey.indd

Szintén új fejlesztések armadáját vonultatja fel a P.R.O. Pursuit Wind Jersey, ami rövid és hosszú ujjas kivitelben egyaránt elérhető lesz és ugyancsak a BioViz szellemében készült! A mellkas és a teljes frontális rész puha Softshell anyagból készül, ami a megfelelő szellőzés biztosítása mellett szélálló és vízlepergető. A hátpanel a kiválóan szellőző és gyorsan száradó P.R.O. Transfer alapanyagból készült. A vállak anatómiai tervezése a felsőtest kerékpáron elfoglalt, előrehajló-pozícióját követik. A cipzár végigfut a teljes mezen, a nyakrésznél pedig egy különleges „vihar-leffentyűt” helyeztek el, amely a nyakat és a tüdő felső harmadát védi a hűvösebb menetszéltől!

ELITE Road V5 Tech Sheet.inddA Pearl Izumi ELITE Road V5 az elődökhöz méltón még mindig az országutak szerelmeseinek nagy kedvence lesz.  A 3 rétegű, varrásmentes kompozit felsőrész egy BOA tárcsával, valamint egy tépőzárral rendelkezik és kedvező árú alternatívát kíván az országúti kerékpározás hódolóinak. Ráadásul a kecsesebb női lábra szánt változata is elérhető lesz az elkövetkezendő szezonban. Tuti befutó, hiszen az Elite sorozat a P.R.O.  Leader top-end szériával teljesen megegyező – 1:1 –  Unibody felsőrész szabást és illeszkedést alkalmazza.

Summit Glove.inddJó hír a lezser montis – stílus kedvelőinek, hogy 2017-re megújul a Pearl Izumi Launch short is! Igazán jó választásnak ígérkezik mindazok számra, akik egy kényelmes, strapabíró, laza szabású baggy shortra vágynak, ami ráadásul jól funkcionál nedves időjárási körülmények között is, felülete ugyanis vízlepergető DWR kezelést kapott!

Launch Short.indd

Launch Short.indd

Anyaga jól szellőző, a testtel együtt mozgó, rugalmas nylon ripstop, ami anyagstruktúrájának köszönhetően a durvább bringázások viszontagságait is kiválóan viseli, nem esik zavarba a belógó gallyaktól és tüskéktől, sőt a talajközeli élményeket is jól tűri. HT2A4083_resizeA derékrészen két, míg a jobb combon egy emelt zsebet helyeztek el, mindhárom cipzárral záródik. A belső combrész és a far feletti panel extra rugalmas anyagból készül. Az aszimmetrikusan záródó derékrész dupla zárópatentokat kapott. A belső kivehető short 3D Tour ülőbetéttel érkezik. A női test finomabb idomaihoz tervezett változata is elérhető lesz.

Summit Glove.inddSummit Glove.indd

Újratervezik a következő szezonra a Summit Glove-ot is! A közkedvelt Freeride/AllMountain kesztyű jövőre tagoltabb tervezéssel készül, ennek köszönhetően még könnyebbé és légiesebbé válik a váltás és a fékezés művelete, nem is beszélve mutató- és középső ujjak végén elhelyezett csúszásmentes szilikon inzertekről. Új neoprén betéttel javítottak a kézhát és az ököl bütykeinek védelmén, a csuklónál megerősített szintetikus bőr tenyér pedig kompatibilis az érintőképernyős telefonokkal és GPS-eszközökkel!

XProject PRO Tech Sheet.inddAz X-PROJECT® P.R.O. háromrétegű, varrásmentes felsőrésze dupla tárcsás BOA IP1 rendszerrel záródik, ami milliméter pontos állítást tesz lehetővé. A tekerentyűk a cipő nyelvének középvonalán helyezkednek el, így gyakorlatilag lehetetlen odacsapni őket menet közben és bukáskor is csökken a zárrendszer sérülésének veszélye. A két BOA tárcsa két – akár különböző zárfeszességű – zónát alakít ki a lábfejen, így a felsőrész könnyen alakítható minden lábfejtípushoz. A karbon-kompozit talpszerkezet változatlan marad, továbbra is követi az Off-The-Bike Hike-Ability koncepciót – ami a hatékony kerékpározás mellett kényelmes gyaloglást és futásteljesítményt biztosít nehéz terepviszonyok között is, amit tovább növel a sarokrészbe rejtett EVA betét is.

Bővebb információk Pearl Izumi termékekről a hazai forgalmazó oldalán IDE KATTINTVA.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.