fbpx

Nikias Arndt nyerte a Critérium du Dauphiné 3. szakaszát (videó)

Démare, Meersman és Nizzolo végül nem rúghatott labdába.

nikias arndt

Az idei kiírás leghosszabb szakaszát teljesítette a Critérium du Dauphiné mezőnye. A 194 kilométeres szakaszon a tikkasztó hőség és a tegnapi kemény hegyek okán a táv döntő részében nem volt túl nagy tempó, ennek ellenére idő előtt kiesett a játékból a nap két nagy esélyese is. Hushovd az utolsó hegyen, a Col de la Mûre-ön szakadt le, míg Nizzolo (Trek) ennek az emelkedőnek a lejtmenetében esett áldozatául egy bukásnak (és fel is kellett adnia a versenyt).

Innentől kezdve úgy tűnt, a FDJ sprinterének, Demare-nak áll az a zászló, csakhogy túl hamar, már 20 kilométerrel a cél előtt utolérték a nap szökését. Az ilyenkor szokásos megtorpanást – ki ha nem más, mint – Jens Voigt használta ki. A veterán akciójára heten is reagáltak, amellyel egy remek sor állt össze, ám végül a Katusha vezette főmezőny 7 kilométerrel a befutó előtt utolérte őket.

Ezt követően további fél tucat eredménytelen akció után csak összejött a mezőnyhajrá, ahol, ha csak egy milliméterrel is, de a fiatal Nikias Arndt (Giant-Shimano) volt a leggyorsabb Boeckmans (Lotto-Belisol) előtt.

Videón az utolsó másfél kilométer:

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=qHYdsV_3e6E[/youtube]

 

Az összetettben nem történt változás.

A Critérium du Dauphiné 3. szakaszának végeredménye: 

1 Nikias Arndt (Ger) Team Giant-Shimano 5:30:03
2 Kris Boeckmans (Bel) Lotto Belisol
3 Reinardt Janse Van Rensburg (RSA) Team Giant-Shimano
4 Yannick Martinez (Fra) Team Europcar
5 Davide Cimolai (Ita) Lampre-Merida
6 Jens Keukeleire (Bel) Orica Greenedge
7 Alexey Tsatevitch (Rus) Team Katusha
8 Arnaud Demare (Fra) FDJ.fr
9 Gianni Meersman (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
10 Marco Marcato (Ita) Cannondale

 

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 10:07:47
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 0:00:12
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:21
4 Andrew Talansky (USA) Garmin Sharp 0:00:33
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol 0:00:35
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:50
7 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:01:22
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
9 Adam Yates (GBr) Orica Greenedge 0:01:31
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:01:35

 

Critérium du Dauphiné 2. szakasz összefoglaló

Criterium du Dauphiné 1. szakasz összefoglaló

Előzetes információk

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.