fbpx

Milyen kerékpárral mennek a legjobbak? – Nézzük a Jumbo-Visma 2023-as bringáját!

Teljesen normális, hogy a profi csapatok időnként kerékpármárkát vagy alkatrész-, kiegészítő beszállítókat váltanak, pont ugyanúgy, mint ahogy a versenyzői keret is folyamatosan változik, és a hardvernél is többnyire a teljesítmény és a pénz a döntő szempont. Viszont 2023-ra két nagy meglepetés is történt és nem a bringamárkák között, hanem az alkatrészeknél, két olyan csapatnál, akik eddig sikert sikerre halmoztak, a Team UAE lecserélte a Tour de France győzelmekben részvevő Campagnolo váltást Shimanora, míg a hagyományosan Shimanot használó Jumbo-Visma Sramra váltott az idei évtől. Az utóbbi különösképpen érdekes, mert számos beszállító cserét hozott ez a változás és hazánk egyetlen férfi worldtour versenyzője, Valter Attila is ilyen kerékpárt használ.

Az idei ősz két igazán meglepő hírt hozott a profi csapatok “technikai” beszállítóinál, valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a Team UAE le fogja cserélni a Campagnolot, hiszen közösen az elmúlt évek legjobb eredményeit érték el, ugyanez igaz a Jumbo-Vismára is, akik szintén szárnyaltak az elmúlt időszakban és mégis a Shimano-Sram csere mellett döntöttek.

A valódi okokat lehet soha nem fogjuk megtudni, persze lehet viccelődni, hogy biztos sokszor esett le a lánc vagy nem váltottak a váltók, de ilyen szintű alkatrészeknél (remélhetőleg) erre kevés esély van, inkább a pénz lehet a háttérben vagy esetleg szállítási problémák, amiből az elmúlt években biztos volt nem kevés, a profik sem jutottak mindig hozzá a top alkatrészekhez (én is láttam ultegra első váltót WT versenyző bringáján) és hasonló okokról mesélt Szabó Miki is, aki a Jumbo-Visma egyik szerelője január 1-től és ő is részt vett az új kerékpárok összeépítésében.

A Jumbo-Visma a váltással gyakorlatilag a vázon kívül kb minden alkatrész-beszállítóját lecserélte, amik között meglepő választásokat is láthatunk. A váz és az ahhoz tartozó komponensek beszállítója maradt a Cervelo, a márka teljesítményéhez kétség sem fér, viszont az aero váz megjelenése elég megosztó, többeknek tetszik, de szerintem bűnronda 🙂 . Mint már említettem a váltás, a hajtás, a fékek mind a Sram termékei, a csúcs Red eTap AXS családból kerülnek ki, vezeték nélküli váltás, egyedi áttételek, időfutamokra pedig egytányéros rendszer, szóval mindent tud, ami erre a szintre kellhet, bár pont a váltás bejelentésekor kelt ki magából Phil Gaimon, amerikai ex-profi kerékpáros, blogger, kerékpáros szakértő, hogy szerinte önszántából senki nem választ Sramot, hacsak nem fizetnek érte vagy kényszerítik rá, mert teljesítményvesztéssel jár (valószínűleg eléggé eltúlzott ez a kritika, hiszen VB-t is nyertek ezzel a szettel 2022-ben).

A kerekek innentől Reserve márkájúak, amik a szélcsatornás tesztek alapján jól működnek együtt a Cervelo vázzal, ami nem véletlen, mert kifejezetten ezekhez a vázakhoz tervezték a Cervelo mérnökei segítségével. Gumikból Vittoriát használ a Jumbo-Visma és az összeszerelési videó alapján tubeless verziókat szerelnek a kerekekre. Érdekesség még a Wahoo Speedplay pedál, amit több szempontból nem teljesen értek, egyrészt a Sramnak van pedálmárkája a Time személyében, ami annyira “nem rossz” márka, így akár választhatták volna azt is, másrészt a Speedplay egy elég sajátos rendszer és a Shimano után nem egy pillanat megszokni (mondom ezt úgy, hogy már fél éve én is ezt a rendszert használom/tesztelem az országútimon). A Shimano leváltásával a cipőmárka is változott, idéntől az itthon eddig gyakorlatilag ismeretlen Nimbl márkát fogják használni a versenyzők. Ami még érdekes, hogy a sisak beszállító nem változott, továbbra is Lazer fejvédőt fognak viselni, pedig ez a márka a Shimano alá tartozik. Ezenkívül változás még, hogy a versenyzők szemét ezentúl az Oakley szemüvegek fogják védeni.

Ha szerencsénk van akkor versenyen kívül is összefuthatunk egy Jumbo-Visma versenyzővel, Valter Attilával Magyarországon és megnézhetjük a kerékpárját élőben. 🙂

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo