Megavalanche: verseny, amiben MINDEN benne volt – Vizdák Jani élménybeszámolója videóval
100 km/h fölötti tempó havon, enduro kerékpárral, közös “szánkózás” verseny közben, DH-szekciók talaj nélkül, és a végén egy kis bunyó… De ne szaladjunk ennyire előre. Az Alpe d’Huez nem csak az országútisok szívét dobogtatja meg, a világ egyik legismertebb mountain bike enduro versenyét, a Megavalanche-t is ezen a környéken rendezték július 14-én. A továbbiakban a korábban XC-ben és DH-ban is bajnoki címet szerző Vizdák János sorain keresztül élhetjük át, miről szól egy ilyen verseny:
Már régóta kacsingattam erre a versenyre, valahogy azt éreztem, ez nagyon nekem való, ki kell próbálni. Indultam már számtalan XCO, marathon és jó pár DH versenyen, de endurón, ami gyakorlatilag ezek egyvelege, még nem. Talán ez a szakág az, ami a hegyikerékpározás legjobb eszenciáját adja bringásnak, feltéve persze, ha valaki nemcsak bírja, de szereti is az „erőset”.
Vizdák János
Nem véletlen, hogy tőlünk hegyesebb országokban jelenleg a legdinamikusabban fejlődő szakág. Persze a kerékpáripar is felfedezte ezt, és ontja a jobbnál jobb enduro gépeket. Nem is lehet akármivel odaállni, mert széthullik, vagy ha azt nem is, de nagyon nagy hátrányt jelent, ha nem ide tervezett vassal érkezik az ember. Én egy Specialized Enduro nyergében szálltam harcba, és csak jó tapasztalatom volt vele kapcsolatban. Nagyon gyorsan megszokható, jól kezelhető.
A lefelékben az összes benézett hibámat korrigálta a gép, pedig azért akadt egy két necces helyzet, könnyen be lehetett állítani úgy, hogy felfelé ne hintázzon, de lefelé tökéletesen finoman mozogjon, fel ne ütközzön, de mégis kihasználja a teljes útját. Ezen én lepődtem meg legjobban, de tényleg perfekt volt! Ami még nagyon fontos felszerelés, az egy profi bicajos zsák, ami nem túl nagy de elfér benne ami kell, szellőzik, nem mozdul el és még könnyű is. Én egy Deuter Compact Air Exp 10-et vittem. Csak ajánlani tudom.
A bicajom: Specilaized Enduro
Baráti szerveződés keretében heten még tavasszal beneveztünk az eseményre, érdemes időben, mert korlátozott az indulók létszáma. A nevezés egyáltalán nem drága, 30 000 Ft kb., ami tartalmazza az egy hetes felvonó bérletet is, rengeteg dh és enduro ösvény használati lehetőségét. Én lusta vagyok utána nézni pontosan hány km áll a riderek rendelkezésére, de elég pár hétre Ha érdekel hajrá google!
Végül csak hatan mentünk, mert Atti barátunk előtte eltörte a csuklóját, de így sem vészes az anyagi része: az apartman 7 éjszakára kb. 20 000 Ft/fő. Nem nagy, ellenben elfogadható minőségű sí apartman. De ha valakinek van lehetősége, mehet lakóautóval is, teljesen ingyenesen lehet vele parkolni a felvonó tövében, ugyanitt ugyanennyiért sátrazni is lehet, 500 méterrel arrébb ingyenes fürdés is biztosított. Wc a helyszínen is. Az utazás a legköltségesebb része az egésznek, ez is nagymértékben köszönhető az olasz autópálya rendszernek, brutál. Érdemes gondosan tervezni az útvonalat, mi pl. visszafelé bekeveredtünk egy olyan alagútba, ami önmagába 40euró volt, fájt… köszi IGO.
Enduro…
Vasárnap már a pályán voltunk, igaz ehhez külön napi jegyet kellett vennünk, mert a nevezésben lévő az csak hétfőtől érvényes. A már korábban itt járt cimbik elmondása szerint a pályák nagyon szét voltak már járva egy héttel a verseny előtt is. Én akkor még nem így láttam, de természetesen hétvégére már az én mércém szerint is durva volt. A durvább részek előtt és némelyik mandineren féltalicskányi föld hiányzott félméterenként, úgy szét volt fékezve, ugyanakkor addigra a pályaismeretnek köszönhetően már nagyobb tempóval közlekedtünk… nem esett jól, brutálisan rázott.
A sok hangya a kavli nyomvonalán
A terep amúgy nagyon változatos, 3 330-as csúcson masszív hó volt, ami itt sem jellemző nyáron, de mi most kifogtuk. Ez úgy 2900 m-ig kb. jól ki is tartott, brutál szívás volt benne edzeni (a versenyre jól le ratrakolták) Részben ennek okán felhívnám az itt indulással kacsingatók figyelmét, hogy nem árt több szett protektort vinni, ugyanis a hóban a vízfolyásokban és a menetrendszerű délutáni esőknek köszönhetően komoly esélye van a rommá ázásnak. Persze lehet mosni meg szárítani, csak épp nem nagyon szárad meg egy este alatt…
Volt hó bőven
Visszatérve a pályára, lentebb (és ha nem lenne hó fent is) olyan köves, amilyet álmodni is nehéz, van ahol nincs is talaj csak kő, de a jó hír, hogy tapadós fajta még vizesen is. De ütni ez is ugyanakkorát tud. Érdemes pont ezért a váz alsócsövét lepáncélozni szétvágott külsőgumival. Ja és sípcsont védő!
Még lentebb a talaj átmegy kissé agyagosba, na ez nem tapad vizesen! Még lejjebb erdei, már-már középhegység szerű talajjal találkozhattunk és ennek megfelelő növényzettel, ami gondolom mondanom sem kell, fent nincs egyáltalán, ott csak kő, hó és kő, meg itt-ott egy csipet föld.
Jégeső után rommá ázva
A versenyt két pályán rendezik, van egy kb. 22 perces kvalifikáló futam és egy 40 perc körüli döntő pálya! Az előbbi inkább egy DH pálya kb. 2900-3000 m-ről indul egy elég szűk és nagyon köves szerpentinnel. Itt nagyon fontos, hogy előre kerülj, mert nagyon be lehet ragadni, ezután egy havas sziklatömbös tekerős rész jön, de lejt, csak nem nagyon. Ha eddig nem sikerült, akkor itt muszáj előrébb vergődni, mert utána konkrétan csak kihalásos alapon lehet. Ennek megfelelően mindenki próbálkozik is rendesen már amennyire az oxigén hiányos környezetben lehetséges. Én itt úgy besavasodtam, hogy azt nem is sikerült utána kipihennem többet a futam alatt.
A kvalifikáció rajtja
2700-tól egy egynyomos nagyon sziklás és helyenként saras rész jön rengeteg mandinerrel, amik rommá vannak fékezve és kövesek is. Fontos momentum, hogy némelyiknek születik a napok alatt rövidítése is, amiket fontos, de nehéz megjegyezni, itt esetleg lehet előzni, ha tömeg van. A legjobbak elképesztő rövidítő megoldásokat mutattak be néha. A következő szekció egy kicsit megint tekerős, de inkább trükkös lassító kanyarok és mocsok módon túlugorható ugratók, ezeken fáradtan nagyon belehet sokallni, előzni lehetetlen.
A rajt után 50 méterrel később a negyedére szűkül majd még tovább és kanyarog…
Alpe ’d Huez alatt egy mandinerek sokaságából álló gyors lejtő van, amihez azért komoly kondi is kell, nehéz pontosan menni rajta 180-as pulzussal, előzni természetesen itt sem lehet. A legvége egy 300 m –es aszfalt szakasz, na itt lehet előzni, ezt meg is tették ketten is, velem szemben sajnos. Úgy vélem, erre a pályára a legjobb egy vérbeli enduro gép duplafalú gumikkal, mivel mászás nincs, necces előzgetés köves részeken annál inkább. Én a Maxxis High Roller 2-est használtam mindkét keréken, elől a puhább ST, hátul a keményebb keverékűt.
Videó a kvalifikációról:
A főversenybe a kvalifikáló első 23. helyezettje jut be, a helyezés alapján besorolva. Így nagy szerencse is kell, ami nekem nem volt. A legerősebb futamba kerültem, így 13. lettem, ami nem rossz, de ezzel az idővel volt olyan futam is, amiben 5. lettem volna, ami 3. soros döntős rajtot eredményezett volna a 7. helyett nagyon nem mindegy. A döntő rajtja ugyanis kb. annyira igazságos mintha a F1-ben a 3. sor után mindenki a fűről vagy a kavicságyból indulna. Esélyed sincs előre kerülni.
Az eleje a gleccser lejtőjéről bal szélről indul. Ott egy legalább 45 fokos keményre ratrakolt sípálya van, ott lehet haladni, mindenki oda igyekszik, amiből cifra tömegbukások lesznek. Így aki hátrébbról indul, az alternatív útvonalon a jobb oldalra, az üresebb pályára fókuszál, a gond csak az, hogy az oldalra is lejt egy 20-30 foknyit. Először is oda oldalra fel kell tolni a gépet (futva indulva) és reménykedni, hogy nem esnek el előtted lefelé, mert kanyarodni vagy lassítani nem lehet, azonnal esés lesz belőle, onnantól seggen, háton vagy hason csúszás az aljáig, megállni nem lehet, ha ügyes vagy, akkor közben nem hagyod el a bringád sem, különben sétálhatsz vissza rajta. Ebben a legrosszabb az, hogy miközben szánkózol 30-cal lefele, addig az elsők helyenként 100km/h feletti tempót nyomnak. Így rögtön az első percben megpecsételődik a sorsod, és velem is ez történt.
Döntő rajt belülről
Mire az én sorom átlépte a rajtvonalat, addigra ők már majd egy km-t hasítottak lefelé. A felső havas rész után egy hol havas, hol kőtörmelékes útnak csak nagy jóindulattal nevezhető valamin próbálsz előrébb jutni és megakadályozni, hogy eléd vágjanak, mondanom sem kell, kb. lehetetlen. Már itt szemtanúja voltam az első pofonok kiosztásának, pont mikor egy 0 fokos patakba sikerült beleesnem, úgy fél testtel 🙂 A havas rész után csak a köves ösvény marad, amin továbbra is képtelenség előzni, viszont ha akarsz, ha nem pihenhetsz, ugyanis a feltorlódott tömeg csak cammog, rengeteg időt veszítve ezzel.
Az egyetlen rész, ahol relatív egyszerűen lehetne előzni, persze mindenki itt akar, így mégsem egyszerű
Ennek a végén sikerült egy kifordított követ a gumi szélével megcsípni, aminek a következménye egy defekt lett. 3 perc alatt sikerült ugyan kicserélnem, de ez alatt a (videó felvételt visszanézve) pont 105-en előztek meg. Sajnos ide visszaállva még nagyobb cammogás jött, és a pálya sem kényeztetett előzési lehetőségekkel. Ahol tudtam csipegettem a tömegből, de rengeteg időt vesztettem vele. Ráadásul csak egy db 16 grammos patron volt nálam, ami a 2.4 es gumit nem fújta fel tökéletesen, így nagyon kellett vigyázni a folytatásban nehogy újabb defekt legyen belőle.
Ezután kezdődtek a tekerős részek, amin szépen előzgettem a népet, de sokat nem lehetett. A tekerős részek miatt erre a futamra Specialized Purgatory és Butcher gumikat tettem fel, ami szimplafalú, hajtogatós kivitel, de nagyon jó puha keverék. Nagyon jól tapadt is, bár a fala miatt sokkal keményebbre kellett fújni, aminek köszönhetően azért sodródott rendesen. Viszont érezhetően jobban gurult és pláne jobban ment az emelkedőkön. Persze most a defekt erre rácáfol, de amúgy ide ez a legjobb választás vagy esetleg egy Maxxis EXO protection verzióval.
őőőőő, hát izé, haladtak…
A pálya alsó fele az, ami igazi enduro szerintem, sok kanyar mindenféle talajjal, gyökeres erdei részek, szűk fordítók, alternatív nyomvonalak stb., és persze tekerős részek is. Van ahol pár száz méter, de van ahol csak lendületből és ügyességből abszolválható felfutók. Szerencsére az átfolyásokat leszámítva száraz volt, mert ez az agyagos, és az erdei rész helyenként nagyon nagy meglepetést tudna okozni vizesen. A végén már csak be kellene síkon tekerni 300 métert a célba egy keskenyebb úton, nekem ennek a szakasznak a végén sikerült kifognom sportpályafutásom legsportszerűtlenebb reakcióját.
Egy kerítéssel határolt részen próbáltam lesprintelni a kollégát, de ő behúzódott elém, nehogy elférjek, persze ezzel még nem hozna zavarba. Próbáltam a másik oldalról, amit szintén rögtön zárt előttem (nem vagyok benne biztos, de szerintem már ez sem szabályos). Sebaj számítottam rá, hogy ez lesz, így ez inkább csak csel volt és már mellette is voltam a másik oldalon. Ezt ő nem tudta feldolgozni a 180. hely környékén, és csak azért se akart elengedni. Biztos, ami biztos, széles terpeszben kitette mindkét lábát oldalra, amivel az én kerekemet megrúgva a kormányom beakadt a kerítésbe, keresztbe fordult, majd hatalmas eséssel fűszerezve a combomba állt a kormány vége.
Ez annyira nem esett jól, hogy már nem tudtam visszaülni a bicajra, csak tovább sétálni. A kedves sporttárs érezte, hogy ezzel a manőverrel túllőtt a célon, így megállt, és bár mondta, hogy sorry, de ebben a helyzetben ez már nem hatott meg és kapott egy jó nagy nyakast (mivel csak azt nem védte protektor). Nagyon elgurult a gyógyszerem akkor, egy ilyen versenyen úgy veszt rész az ember, hogy számol az esés lehetőségével, (alkatrész törés, hibázás, más hibázása stb.), de ilyen magatartásra nem voltam felkészülve. Ez konkrétan szánalmas.
Leszámítva ezt a kis konfliktust, szuper pálya, nagyszerű szervezés, talán egyszer visszamegyek még, mert zavar kicsit, hogy ennyi hátráltató körülmény volt, és tudom, hogy sokkal jobbat is tudok menni. Az időmérőn, ami egy keményebb DH nyom volt, kaptam az elsőtől kb. 2,5-3 percet, a szűken kétszer ilyen hosszú döntőben a nekem sokkal inkább kedvező nyomvonalon pedig kb. 18-at (bocs lusta vagyok megnézni pontosan) pedig illett volna max. 5-6 perccel érkezni a győzteshez képest. Ebből a hátrányból 3 perc a defekt, 1 perc a bunyó a többi a rajtpozíció és a beragadás…
Sebaj, talán jövőre 🙂
Remélem egyre több honfitársunkat láthatjuk itt viszont, idén is voltak még páran rajtunk kívül, igaz, ők nem versenyeztek.
További fotók itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.673548682660115.1073741825.182039538477701&type=1&ref=notif¬if_t=like
.
