fbpx

Még több nyilvánosságot, aktivitást! – Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén 2

Reméljük, mindenki emlékszik Vörös Csaba kezdeményezésére a Szentendrei úton legális kerékpározással kapcsolatban. Az ügynek pozitív kimenetele lehet, de ehhez szükség van minél több segítségre és nyilvánosságra:

Először is mindenkinek B.U.É.K. Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, hozzászólásokat! Volt alkalmam régebbi, hasonló témájú blogbejegyzéseket is végignézni, amelyekben nagyon sok értékes infót találtam, de ezekről csak egy nagyon szűk kör szerzett tudomást, valamint a megoldáshoz vezető út picit túl bonyolultra sikeredett. Én sokkal nagyobb nyilvánosságot szeretnék egy hatékonyabb, de nagyon egyszerű elv mentén.

no-cyclingA mostani bejegyzésemet próbálom, majd rövidebbre fogni, ezért rátérnék rögtön a lényegre. Elsősorban a kezdeményezéssel kapcsolatos kételyeket és félreértelmezett dolgokat szeretném tisztázni, mert meglepett, hogy még a kerékpárosok körében is akadtak olyan hangok, akik nem tartják ezt olyan jó ötletnek. Szerencsére azért ők voltak kevesebben. Nézzük akkor az egyik leggyakoribb ellenvetést. VESZÉLYES…

Igen, veszélyes, ha ez továbbra is így marad. Szerintem sokak számára ismert, hogy a kerékpárút nem csodaszer – tanulmányok hosszú sora jelent meg, hogy sok esetben veszélyesebb lehet, mint a közúton közlekedni. Aki az átlagnál egy picit többet bringázik, az nagyon hamar rájön erre.

Azokban az országokban, ahol tisztelik a kerékpárosokat, ott ezt már rég felismerték.

Itt egy nagyon jó példa Ausztriából. Kötelező olvasmány… Köszönjük a Kerékpáros Klubnak.

http://kerekparosklub.hu/ausztriaban-mar-nem-minden-kerekparut-hasznalata-kozelezo

A legjobban tetsző részt azért kiemelném, hátha valaki mégsem olvassa el.

A különböző típusú kerékpárosok különböző közlekedési jellemzői (sebességkülönbség elsősorban) nem szolgálhatók ki megfelelő szinten egyazon létesítménnyel. Egy országúti edzést tartó sportoló nem engedhető rá arra a kerékpárútra, ahol családok gyerekekkel kirándulni mennek, egy gyakorlott bringás a maga sebességével biztosan veszélyeztetné a kerékpárúton haladva az ott lassabban biciklizőket.

Én tisztában vagyok azzal, hogy aki keveset vagy egyáltalán nem teker, annak ez nem egyértelmű. Ezért fontos, hogy aki rendelkezik ilyen jellegű tapasztalatokkal, az próbálja meg ezeket elmagyarázni azoknak, akik ebben kételkednek. Több tucat embert sikerült meggyőznöm a három hét alatt.

Magyarán nem a gyerekeket, koca bringásokat akarjuk kizavarni a forgalomba, hanem a nagyobb sebességgel közlekedni kívánó kerékpárosoknak megadni a lehetőséget arra, hogy az esélyegyenlőség jegyében ők is használhassák az úthálózatot, ne legyenek száműzve a rosszul karbantartott, kutyákat, gyerekeket sétáltató emberekkel teli kerékpárutakra, járdákra. Mert mint a fentiekből is látszik, ez veszélyesebb, mintha az úton közlekednének.

Szerintem semmiféle gigaberuházás vagy infrastruktúrafejlesztés nem szükséges ehhez. Le kell venni a tiltó táblákat és Szentendre belterületén sárga kis kerékpáros szimbólumokat kell festeni az útra, mint ahogyan az megvalósult pl. a Batthyány térnél is Budapesten. A kerékpárosok egy hétvége alatt megcsinálnák társadalmi munkában. Maximum egy-két lassító járdaszigetet lenne még érdemes elhelyezni, hogy ne tudjanak ennyire száguldozni a gépjárművek.

Ami még megfogalmazódott bennem, az a diszkirimináció. Milyen alapon is tiltanak ki csak úgy egy közlekedési eszközt? Szerintem NEM LEHETNE a közutakról a kerékpárosokat kitiltani, csak nagyon-nagyon indokolt és veszélyes esetekben. Pl. mondjuk autópályán elég egyértelmű, hogy nem lehet biciklizni. Olvastam egy bejegyzésben valahol, hogy Németországban pl. bírósági perek születtek ezzel kapcsolatban, melyekben sok esetben kimondták, hogy jogtalanul tiltották ki a kerékpárosokat. Főleg úgy, hogy a kitiltott jármű – szerencsére – egyre nagyobb szerepet tölt be a közlekedésben, használata számtalan előnnyel jár. Nálunk jóval fejlettebb országok már rég rájöttek, hogy mennyire hasznos, ha minél jobban előtérbe hozzák ezt a nagyszerű kis közlekedési eszközt. Itt egy újabb bécsi példa.

http://firstman.hu/index.php/nagyvilag/item/183-biciklire-is-jar-a-kilometer-penz-becsben

De mi sajnos sok esetben elég sokáig a fordított utat járjuk, későn vesszük észre, hogy a szakadék felé rohanunk. Mindenki panaszkodik, hogy milyen sok az autó. Tegyünk ki újabb kerékpáros tiltó táblákat. Még több autó. Még több tábla. És ennek lassan az lesz a vége, hogy Esztergomig megtiltják a kerékpáros közelekedést a 11-esen. Nem tudom mit szólnának a kedves autósok, ha mondjuk csak egy bizonyos ideig tudnának elmenni a kocsijukkal és onnantól kezdve viszont csak gyalogolhatnának. Vagy mondjuk nem használhatnák minden esetben a közutat, hanem jó nagy kerülővel mondjuk egy földútra kényszerítenék őket. Mekkora felháborodás lenne belőle!

Pedig mi kerékpárosok nap mint nap ezekkel szembesülünk. Itt az ideje ezen nagyon sürgősen változtatni…

Akit sikerült meggyőznöm az már kattinthat is az alábbi linkre.

https://docs.google.com/forms/d/1Fz4PL9qfTJ9C3cqNhZpv7zVbQ-kbJOVWtGnygLihuOM/viewform

Az írásom elején említettem, hogy nagyobb nyilvánosságot szeretnék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt 3 hét alatt sikerült maximálisan elérnem. Kezdetnek nem volt rossz, de a későbbiekben ennél sokkal több kell.

A következő bejegyzésemet remélem már inkább ennek a témának tudom szentelni.

Addig is terjesszétek a felvetést, ahol csak tudjátok, a kétkedőeket pedig próbáljátok meggyőzni. Én látom, hogy nem lehetetlen.

Vörös Csaba
Szerpentin Kerékpáros Egyesület
2000 Szentendre Fürj utca 11.
e-mail: voros.cs@gmail.com
Mobil: 06-70-526-3972

Ui: A számomra legjobban tetsző bejegyzést azért egy link formájában idetenném, hátha még valaki elolvassa.

https://drive.google.com/folderview?id=0B6tXCqZOWEI9SmlTS2VnMm1TeW8&usp=sharing

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo