1977-ben Joe Breeze a kaliforniai Marin megyében megépítette első terepezésre alkalmas kerékpárjának “prototípusát”. Olyan, könnyű csöveket alkalmazott, melyeket addig csak országúti gépekhez gyártottak. Felső kategóriás alkatrészek, 2.125″-os Uniroyal külsők, Schwinn S2 felnik és Phil Wood agyak – csak hogy a legjellemzőbb dolgokat említsük…
Mt Tamaplais és környéke ma is a kerékpárosok egyik paradicsoma, máig ezt a megyét tartják az MTB őshazájának. 1986-ban itt jelent meg az első Marin MTB: a “Madrone Trail” csavaros agyaival, integrált kormány/kormányszár megoldással és kihasználhatatlannak tűnő 15 sebesség fokozattal hódított. A cég gyorsan fejlődött és hamar ismertté, kedveltté váltak kerékpárjaik. A Marin neve a kilencvenes évek elejére a “könnyű hegyikerékpár” egyik szinonimája lett. A legtöbb amerikai gyártótól eltérően a Marin nem Eastontól rendelte az alapanyagot, hanem az Alcoa-tól.
A felfutó mountain bike őrület közepette a Marin a bevált megoldásokra, a minőségre és a letisztult megjelenésre helyezte a hangsúlyt. Sokáig a márkának nem is volt “kiugró” modellje; olyan, amely forradalmi megoldásokat tartalmazott. Voltak viszont saját Marin Lite nevű alkatrészei, kiegészítői. Ezek könnyűek és nagyon jó minőségűek voltak; a ’90-es évek első felének gramm-mániás kerékpárépítői is előszeretettel szereltek velük.
Legendás kerékpármodell volt a Team Issue: a minden ízében tükörpolírozott, első szériában Marin Lite merevvillával szerelt topmodell tömege inkább a 9 kilogramm felé kacsintgatott – ami nem csak akkoriban volt elismerésre méltó. Másik emlékezetes darabjuk egy összteleszkópos gép, ennek vázkialakítása teljes egészében megegyezett a Manitou FS vázzal, elöl-hátul Manitou teleszkóppal.
A Team Issue mellett a cég legjobb merevfarú modellje közé tartozott az Indian Fire Trail nevű darab. 1992-ben, az első XTR szettek megjelenésekor volt ennek a típusnak egy kisebb szériában gyártott csúcsmodellje. Pontosan eme kerékpár, amelyet a jelen cikkben bemutatnánk…
[divider scroll_text=”MARIN Indian Fire Trail”]
A bicikli tulajdonosa szerint sok-sok évvel ezelőtt egy működő, normálisabb montit keresett – persze kevés pénzért. Ekkor került a képbe egy 1992-es kerékpár, amelytől olcsón megszabadultak volna, hiszen már régi és elavult gép volt. Mint meséli, “szerelem első látásra” volt; nem tudta, mit is vesz meg valójában (az előző tulaj pedig, hogy mitől válik meg…); egyszerűen nagyon tetszett neki, amit látott. A Marin az övé lett, a vételárat inkább ne firtassuk – a “lopás megvenni” kifejezés itt is helyénvaló.
Nehéz erről a kerékpárról írni: semmi izgalom, sehol egy egyedi alkatrész, egyedi festés, nincs futurisztikus vázforma… mégis úgy tökéletes, ahogy van. Csupa első szériás alkatrésszel szerelt, hiszen a legelső, M900-as sorozat a komplett XTR szett, Manitou I teleszkóp figyel rajta. A pedálok és a markolatok kivételével minden az 1992-es állapotokat tükrözi.
Mint említettem, a Marin az Alcoa-tól szerezte be az aluvázak alapanyagát. Természetesen már akkor is szokás volt “custom-made” alapanyagokat írni a matricákra: az Indian Fire Trail ennek megfelelően double butted “Alcoa Aluminum” csövekből van – amely a gyártó 7009-es aluötvözetét jelenti. Észrevehető a kézi hegesztés egyenetlensége helyenként, észrevehető egy-egy varrat “többmenetes” elkészítése; nem a legszebb, de úgy tűnik tartós munka. A polírozással viszont semmi probléma – illetve csak egy dolog: az első tavaszi szikrázó napsütésben meglehetősen érdekes volt úgy fényképezni, hogy valami látszódjon is belőle…
Menetes XTR kormánycsapágyat találunk a homlokcsőben; az Ahead-Set csak akkoriban bontogatta szárnyait. A polír és szürke színek egységét a nagyon trendi ultrazöld kormányszár töri meg. Itt található egy másik akkoriban áhított alkatrész, a rövid Control Stix szarv a kormányvégeken!
Egy indián ki máshoz is fordulhatott volna a villát illetően, mint az akkor még csak 4 embert alkalmazó „nagy” Manitou-hoz. Ebben a Marinban a legelső szériás Manitou teleszkóp dolgozik, még Doug Bradbury keze munkája. Ez a szériaérett modell keltette fel azonnal az Answer figyelmét, majd rövidesen beindulhatott a sorozatgyártás, jött a Manitou II és társai… A rugó-elasztomeres rendszer, közel 40 mm rugóút és alig több, mint 1300 gramm. Mindezt akkortájt 400 dollár környékén lehetett megvásárolni. A villa köszöni, hibátlan állapotban van – eltekintve attól, hogy 11 év azért némiképp “kifárasztotta” az eredeti elasztomereket…
A tulajdonos a karbantartásról: “Lehet, hogy nem tekerek nagyon sokat, de azt látom, hogy sokan évente cserélik a lánckeréksort, lánckereket vagy láncot. Nekem a három év alatt még semmit nem kellett.”
Geometriáját tekintve is az abszolút klasszikus arányokat követi – természetesen az akkori trendeknek megfelelően. Összességében mégis, teljesen semlegesen viselkedik a Marin; igazi túragép. Jól mászik, és kellően agilis kanyarvételeket lehet vele tenni. A stucni picit hosszú mai szemmel és az „ősmanitou” sem hasonlít a mostaniakra. “Nem eladó a gép netán? Vagy legalább a villája?” – hallom meglepetten a saját hangom. Persze; a válasz nemleges az elején említett okok miatt: egy ilyen kerékpár szenvedély és szerelem egyben.
Az írás 2002-ben jelent meg a nyomtatott BikeMagban.
Szöveg és képek: Tóth Zoltán (Zorg)
További részletek:
