Március 1-től negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár vásárlását segítette kedvezményesen, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az ITM közleménye szerint..
Emlékeztetett: a kiírás célja – a környezet védelme mellett – a munkavállalók autóhasználatának csökkentése, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, és ezáltal a magyar családok egészségének javítása. A pályázat népszerűsége töretlen, az első három körben mintegy 2214 darab elektromos kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, összesen 238 millió forint értékben, melyből 236 millió forint esetében már a támogatási okiratot is kiállították.
Azt írták: az 1 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiírás negyedik szakaszában március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat elektromos kerékpár vásárlásra, amelyekről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a benyújtási szakasz lezárását követően 20 munkanapon belül dönt. Amennyiben egy pályázat támogatásban részesül, a döntéstől számított 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül elérhetővé válik az elektromos kerékpár vásárláshoz szükséges támogatási okirat.
Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezők nyújthatnak be, személyenként maximum egy bicikli támogatására. A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok vásárlása esetében a maximum 400 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 ezer forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok vásárlása esetében a maximum 900 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint.
A pályázat ötödik körében tervezetten április 5. és április 9. között lehet majd benyújtani a kérelmeket – áll az ITM közleményében.
Forrás: MTI