fbpx

Magyar sikerek a Szlovák DH Kupában – VIDEÓVAL!

Szép eredményekkel zártak a magyarok a szlovák downhill kupasorozat első fordulójában, Szabó NF Endre a Masters kategóriában győzni tudott, Keresztes Péter pedig az Elite kategóriában a 8. helyezésével azon kevés honfitársai közé csatlakozott, akik jártak már top10-ben Szlovákiában.

A tavalyi Szlovák Kupasorozathoz hasonlóan idén is Mraznicán került megrendezésre a szezon első versenye, így a pálya sokaknak nem volt ismeretlen az eldugott kis síhelyen, ami a Szlovák Paradicsom nevezetű régióban található. A nyomvonal öt jól elkülöníthető erdős szakaszra oszlik, melyeket rövidebb sípályás részek kötnek össze, illetve a végén egy hosszabb nyílt tempózással érünk a célba.

Keresztes Péter

Keresztes Péter

Egészen sok magyar versenyző érkezett a helyszínre az ország minden részéről, reméljük ez a továbbiakban is megmarad.

Változékony, csapadékos és hideg időt jósoltak a hétvégére, ami be is jött, ismét volt minden. Pénteken még napsütésben lehetett gyalogosan bejárni a pályát, majd koradélután az edzések is még hasonló körülmények között kezdődtek, aztán egyre inkább beborult és egy kiadós záporral zárult a nap. Sajnos nem csak az égboltra jöttek meg a felhők, ugyanis azokkal egy időben a magyarok fölé is szállt. Liszi Attila a pálya legtechnikásabb, „triálosnak” becézett részén a gyökérháló egyik méretes darabján megcsúszott és le kellett trappolnia, ami nagyon szerencsétlenül sikerült, maga alá fordult a lábfeje. Nem tudott ráállni a lábára, de még csak tartani se. A mentős quad vitte le, majd az iglói kórházban röntgenezték meg. Törés nincs, de a szalagok még kérdésesek, hamarosan érkezik pontos információ a sérülésének súlyosságáról. Reméljük egy erősebb zúzódással és egy rövid kényszerpihenővel megússza és közel 100%-osan állhat rajthoz szűk két hét múlva a maribori Európa Kupán. Jobbulást Ati, reméljük nincs nagy baj!

Szabó NF Endre a pénteki napos szabadedzésen

Szabó NF Endre a pénteki napos szabadedzésen

Szombat délelőtt már a hivatalos edzések jöhettek, az előző esti zápor miatt már csúszós, ám még száraznak mondható pályán. Koradélutánra szinte percre pontosan megérkezett a beígért eső, ami sártengerré változtatta a hegyoldalt. Többen be is fejezték a gyakorlást, de voltak akik azért gyalog felmentek nézni a versenytársaikat és a körülményeket. Ám maradt egy jelentős keménymag, nagyjából a mezőny fele, akik fáradhatatlanul köröztek a mocsárban és szitáló esőben.

A döntők napjára még az addigiaknál is hidegebb lett, -1 fokban érkeztünk ki a pályára. A reggeli kötelező edzésre szinte mindenki sárgumival ment fel, és bár a pálya némileg száradt az éjjeli szélviharban, de a sok nedves, gyurmás rézsű miatt még kellettek a ritka, nagy bütykű gumik.

Egy holtszezon után az időmérő végre adott egy kis képet az erőviszonyokról és ment a méricskélés, hogy ki mennyit fejlődött a tél során, kik az új arcok és kik lehetnek majd az idei esélyesek, ellenfelek.

Muszula Balázs rengeteg kört ment a szombati sárban

Muszula Balázs rengeteg kört ment a szombati sárban

A legfiatalabbak nyitják mindig sort, ezúttal Muszula Balázzsal voltunk érdekeltek az U15-ös kategóriában, aki az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg, majd a döntőre három másodpercet javított, amivel végül a negyedik helyen zárt élete első Szlovák Kupáján.

A Masters kategóriában nagy küzdelem alakult ki az élmezőnyben, amelyben Szabó NF Endre is benne volt nagy örömünkre. Bandi az időmérőt meg is nyerte, de tudtuk, hogy Roman Dubsky igen gyors és hibázott az első futamban. Így az igazi izgalmak a döntőre jöttek, ugyanis Dubsky négy másodperccel ment jobb időt Bandi időmérős futamánál. Sőt még Peter Kyba is két mp-vel verni tudta a korábbi legjobb időt, de érkezett Bandi, és látszott, hogy jó körön van. Nyolc (!) másodpercet tudott javítani saját idején, így nagy küzdelemben, de magabiztos négy mp-s előnnyel tudott győzni a Masters-ek között! Mindkét futam elsőségével százszázalékosan vezeti az összetettet, tehát nem túlzás, hogy mindent vitt!

Masters dobogó: 1. Szabó Endre, 2. Roman Dubsky, 3. Peter Kyba

Masters dobogó: 1. Szabó Endre, 2. Roman Dubsky, 3. Peter Kyba

A Junior és Elite kategóriák mind az időmérőn, mind a döntőben jóval később érkeztek az előbbieknél, így Bandi nagy segítségünkre volt a gumiválasztás terén is. Elmesélte, hogy hol épp hogyan áll a nyomvonal és ő is azt javasolta, hogy már az időmérőre is fel kéne tenni a Schwalbe Muddy Mary-ket. Nevűkkel ellentétben inkább száraz guminak mondható, mint sem sárguminak és tökéletes választásnak bizonyult.

Kis technikai kitérő után térjünk vissza a Juniorokra, ahova Soronics Olivér mondhatni újoncként érkezett, ugyanis tavaly még az U15-ös kategóriában gyűjtögette a szebbnél-szebb eredményeket. A 75 fős junior mezőny azonban nem kegyelmez, Olivér friss húsként a 46. hely után a 41-et szerezte meg, Nagy Márton 38., Tóth Péter 21. lett.

Az Elite Férfiaknál Liszi Attila sérülésével négy főre csökkent a magyar indulók száma és ezzel a dobogós esélyeink is elszálltak, vagy mégsem? Keresztes Péter az időmérőn a 15. helyre jött be és ezzel a tavalyi célokon belülre került, de idén új év van és ezzel új célok is. A futama után suttogta, hogy van még benne és már a top 10-es időket nézegettük. A mezőny sűrű és a döntőre mindig sokat javulnak az idők, hát még egy száradó pályán. Fel kellett tehát kötni a gatyát, ha valaki a helyezésén javítani szeretett volna a döntőre és persze ki nincs így ezzel?!

Jan Uruba sérült csuklóval lett harmadik az Elite Férfiaknál, sejthető, hogy mi lesz, ha meggyógyul.

Jan Uruba sérült csuklóval lett harmadik az Elite Férfiaknál, sejthető, hogy mi lesz, ha meggyógyul.

A fordított rajtsorrend alapján érkeztek a versenyzők, az első magyar célba érő Káposzta Dávid volt, aki meg is kaparintotta az aktuális vezető helyet. Tőle egy másik magyar, Gács Péter vette át a hot seat feletti pünkösdi királyságot, majd Zámbó Dávid is ülhetett a legjobbak székében néhány induló erejéig. Már csak Keresztes Pétert vártuk, hogy mindenki elmondhassa magáról, hogy a verseny egy bizonyos szakaszában ő is vezetett, de Peti ezen túltett! Kilenc (!) másodpercet javított és jelentős előnnyel az élre ugrott, melyet sokáig meg is tartott. Az ideje végül a nyolcadik helyig repítette őt, ami egészen kimagasló, az utóbbi években a top10 csak Liszi Attilának és Lukács Rajmundnak sikerült. Ám ami ennél is lényegesebb, hogy a győzelemtől mindössze hat másodpercre volt, a dobogót érő ötödik helytől pedig csak másfél mp-re! Sokat számított, hogy Peti a szombati viszontagságos körülmények között is rótta a köröket és egyre gyorsult és gyorsult, amitől a száradó pályán már „csak” egyre jobb körülmények közé került. Tudni lehetett, hogy sok van a bicskei srácban, de ez mindenkit meglepett.

A versenyt a tavalyi összetett győztes Mondrakeres cseh Lukas Splichal nyerte, meg kell még említeni a szlovákok utánpótlását, ugyanis az első négyben két első éves felnőtt is végzett, ráadásul a jelenlegi legnagyobb reménységük, Rastislav Baranek mindössze 19 századmásodperccel maradt le a győzelemről.

Elite Férfi eredmények

Elite Férfi eredmények

Északi szomszédjainknál folytatás május végén Mala Lucivnán, de előtte még érkezik a maribori Európa Kupa, mely magyar válogató verseny is egyben! Sűrű kezdetét vette az idei versenyszezon!

Végezetül, de nem utolsó sorban a hétvége összefoglaló videója:

[youtube height=”400″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=wHkrr9GS-Yw[/youtube]

Fotók: MMP

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.