fbpx

Magyar és dél-afrikai vegyescsapat a Cape Epic-en

Bárdi Attila (X2S-KONA TEAM) Budapestről és Coenie Thomas Cape Town-ból közösen alkotják azt a kétfős csapatot, amelyik igazi különlegességnek számít a világ egyik legismertebb és legnagyobb MTB maratonján, hiszen úgy versenyeznek majd, hogy előtte soha nem is találkoztak – csak munkájuk révén kerültek kapcsolatba. Mindketten számítástechnikával foglalkoznak, hálózatokkal, hardverrel és programozással.

Attila röviden így írta le a csapatuk megalakulását: „Coenie-t ismeretlenül egy fórumon találtam és mivel itthon nem akadt vállalkozó, aki el tudott volna indulni velem, megkérdeztem tőle, lenne-e kedve egy nemzetközi teamet alakítani. Azonnal igent mondott.”

Bárdi Attila a 2008-as Mátra Maratonon

Bárdi Attila a 2008-as Mátra Maratonon

Attila kifejezetten kedveli a hosszútávú versenyeket, akár MTB maratonokról van szó (Salzkammergut, TOP maratonok), akár X2S-XTERRA versenyekről, akár ultrafutásokról, teljesítménytúrákról. Ezeknél valamivel hosszabbat is ki akart próbálni és így esett a választása a legendás Absa Cape Epic versenyre, melyre 2009. március 20. és 27. között kerül sor Cape Town és Lourensford között.

Sok hosszú futással, spininggel és multisport edzésekkel készült a több napos kíméletlen erőpróbára, felhasználva a tereptriatlonban és a X2S TEAM-ben szerzett sok éves tapasztalatot. Ráadásként, mivel lelkes természetfotós, külön készült az afrikai táj és élővilág fotózására.

Forrás: multisportinfo.hu
További információk: http://www.cape-epic.com/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.