fbpx

Legendás amerikai kerékpárkészítők – Tony Ellsworth

Sokan Tony Ellsworth-t tekintik az egyik legjelentősebb MTB felfüggesztés-tervezőnek. Az általa létrehozott ICT-rendszer (Instant Centre Tracking) kiváló kompromisszumot jelenti az általános használatra szánt montik esetében. Az Ellsworth kerékpárok számos amerikai és nemzetközi díjat zsebeltek be. A tervezőt mind a kerékpártervezés, mind világszemlélete felöl faggattuk, 5 éve…
ellsworth_2
Számos sikeres MTB kerékpár elkészítése ellenére Tony Ellsworth nem tekinti magát a kerékpáripar szereplőjének. A biofizikai kölcsönhatásokkal foglakozó tudományos szakemberként 1991-ben tervezte első kerékpárját – az indíttatást egy barátja állandó panaszkodása adta. „Az akkori MTB-k technikai hiányosságait volt hivatott kiküszöbölni az első Ellsworth, mely olyan jól sikerült, hogy a barát barátja, majd egyre több lelkes kerékpáros akart ilyen masinára ülni.” – emlékszik vissza Tony a kezdetekre.
„Nem vagyok mérnök, nem tudok hegeszteni, de értem az alapanyagok mechanikai tulajdonságait és kölcsönhatásait, illetve ezt képes vagyok egy kerékpár működésére alkalmazni. Tudom, hogyan fog a váz viselkedni, milyen lesz rajta hajtani.” – dióhéjban így foglalja össze saját képességeit az amerikai tervező. A mára már etalonnak tekinthető ICT-rendszer alapjait Tony 1993-ban vettet papírra, mely eredetileg felesége kerékpározás közbeni derékfájdalmait kívánta csökkenteni. A gyakorlatban olyan jól működött a rendszer, hogy Tony egyik mérnök barátja, Mike Kojima arra ösztönözte, hogy dogozzák ki a komplett ICT-rendszert. Együtt jegyzik a szabadalmat, és azóta a két barát együtt fejleszti az Ellsworth modelleket.

ellsworth_1De mi is valójában az ICT? Lényegében egy négyforgáspontos rendszer, mely több részletében különbözik a Specialized FSR-eken alkalmazott Horst Link designtól.

„Az AMP Research (Horst Leitner cége) által bejegyzett szabadalom a négyforgáspontos rendszernek csak bizonyos részeit rögzítette, a mi szabadalmunk határozza meg egészen pontosan a forgáspontok elhelyezkedését, főképpen a legfőbb elemet, a láncvillán találhatót. Az ICT sokkal fejlettebb, mint a Horst Link, mivel az Instant Center forgáspont jobban követi a láncerő vonalát, és így a felfüggesztés működése teljes egészében független a hajtáserőtől. A Specialized FSR esetében az Instant Center a nyomatékvonal alatt található, tehát a hajtás a felfüggesztést kis mértékben befolyásolja, és ez sajnos energiaveszteséggel jár.”

ellsworth_6A tesztek Tony megállapítását igazolják, az Ellsworth össztelós vázak rugózáskarakterisztikája bár hasonlít az FSR-re, de valamivel még jobb teljesítményt nyújt. Kemény pedálozás mellett is stabil, de emellett mind nagyobb akadályok leküzdésekor, mind a „recegős” útfelületeken rendkívül finom mozgást tesz lehetővé. Az Ellsworth minden MTB modellén az ICT felfüggesztés-technikát alkalmazza – a versenyorientált CC-gépektől a DH monstrumokig. Az Ellsworthnél a funkció mindig megelőzi a formát. „Ha ezt megfordítjuk, az olyan lenne, mintha egy bombázó szupermodellel randiznánk, aki sajnálatos módon egy szót sem beszél a  nyelvünkön!” – hoz meglepő hasonlatot Tony. „Szépnek szép, de még a legegyszerűbb beszélgetés is nehezen valósulhat meg. A kerékpár számomra a teljesítményről szól, és ha jól is néz ki, az csak hab a tortán.”

Az ICT továbbfejlesztését már inkább a csőgyártó cég újabb és újabb modelljei határozzák meg. Tony az új csövek tulajdonágai szerint finomítja a saját rendszerét. „Kis változtatásokat végzünk a rendszeren, mely azonos teljesítmény és merevség mellett kis mértékben tovább csökkenti a váz tömegét. Nem alkotunk teljesen új rendszert, mivel a jelenleginél jobbat nem is igen lehetne.” Szerény megfogalmazás, tekintetve, hogy az Ellsworth masinák osztályukban a legjobbak között vannak. ellsworth_5Tony Ellsworth-öt teljes mértékben hidegen hagyják az aktuális divathullámok, még ha azok minden bizonnyal forgalomnövekedést eredményeznének is. Számára a teljesítmény mellett a másik legfontosabb szempont a váz tartóssága.

„A közfelfogással ellentétben a négyforgáspontos rendszer hosszabb élettartamot biztosíthat, mint bármely más hátsó felfüggesztés-kialakítás. Ha megfelelő a forgáspontok terhelésének kialakítása, akkor azok száma nem befolyásolja a tartósságot. Nem kell más, csak a terhelés szempontjából megtervezni a forgáspont csapágyazását – leginkább zárt ipari csapágyakkal, melyek jobban ellenállnak az időjárás viszontagságainak is. Így bármilyen körülmények közt évekig megelégedéssel használható egy össztelós váz. Az egyforgáspontos rendszerek ezen kívül még egy jelentős hátránnyal bírnak: az egyetlen forgásponton akkora terhelés jelentkezik, melyet a méret tekintetében már a hagyományos vázkialakításban nehéz megfelelően megvalósítani. Egyszerűen túl nagy lenne a forgáspont átmérője és szélessége. A négy forgáspont kisebb csapágyméretet eredményez, mely praktikusabban elhelyezhető.”

ellsworth_4A 24 órás MTB maratonok is igazolják Tony ezen tézisét, mivel még nem történt felfüggesztés-meghibásodás az Ellsworth által szponzorált versenyzők gépein. „Ehhez hozzájárul az is, hogy mi a váz forgáspontjainak belsejét is anodizáljuk, ami olyan hatással van, mint az edényeken a teflonbevonat. Ha be is jut a szennyeződés, az nehezen kezdi ki a váz befogadó felületét.”
Az eladások számában természetesen az Ellsworth nincs a piacvezetők között, de nem is ez az elsődleges cél. „Minden versenytársunk jól ismer minket és vázainkat. A legtöbbjük rendelkezik egy Ellsworth-szel, mely sok esetben etalonként szolgál az új modellek kifejlesztésénél.” Ha még sikerül is teljesítményben megközelíteni egy Ellsworth-öt, az híján lesz egy Tony szerint igen fontos tulajdonságnak.

„Mi minden vázunkat kézzel készítjük, itt az USA-ban, és olyan lelkiismeretesen tesszük, mintha magunknak szánnánk. Ha a profit maximalizálása lenne a cél, akkor más utat választanánk. Így nem költünk annyit marketingre sem, és a vásárlók döntő része kipróbálás alapján választja gépeinket. A megelégedés pedig lojalitást eredményez, és hatékonyabban javítja a márka image-ét, mint bármennyi drága reklám. A rossz gazdasági helyzet természetesen nálunk is érezteti hatását, de ezt el kell fogadni, a kapitalizmus így működik. Egyszer konjunktúra van, egyszer visszaesés. A sajtó szerintem a jelenlegi visszaesés mértékét túlbecsüli, ezzel pánikot keltenek, mely rontja a helyzetet. Jobb lenne, ha optimistább hangulat uralkodna, hamarabb ki tudnánk lábalni a válságból.”

Habár Tony is tisztában van azzal a ténnyel, hogy ötször(!) többe kerül számára egy váz előállítása, mintha azt Ázsiában végeztetné, és nem tagadja, hogy már ott is készülnek kiváló minőségű vázak. Ennek ellenére kitart elhatározása mellett: az össztelós ICT Ellsworth-ök ezentúl is Amerikában látnak napvilágot.

„Én az elkövetkező generációkkal is törődök. Ha most rövidtávú szemlélettel gondolkodunk, az unokáinknak sokkal rosszabb életük lesz. Szerintem ez fontosabb a profitnál. Mi a repülőgépiparban már bizonyított hegesztőket alkalmazunk, és olyan mérnökeink vannak, akik a kerékpáriparban valóban a legjobbak. Ők szeretnek nálunk dolgozni, mert egyetértenek céljainkkal – magunkat egy nagy családnak tekintjük.”

A piacon történő terjeszkedés természetesen kívánatos lenne, így felmerült annak gondolata, hogy The Ride márkanév alatt a jövőben lesznek tajvani készítésű hibridmeghajtású városi kerékpárok. Ezek nem az ICT technológiát alkalmazzák, teljesen más felhasználási területre szánják őket, mint a jelenlegi paletta modelljeit. Tony szerint van rájuk igény, és az Ellsworth név garancia arra, hogy jól fognak működni. Az elektromos meghajtás új távlatokat nyit, valamelyest kiválthatja a gépjármű-közlekedést, így környezetbarát megoldás.

„Nem szabad az energiakészletünket elpazarolni. A mi üzemünk mind nap-, mind szélenergiát hasznosít, hatékonyak vagyunk és takarékosak. Hiszünk az újrahasznosításban is, és alkalmazzuk az ez irányú legkorszerűbb technológiákat. Új hibridkerékpár-modelljeink is ezt a szemléletet tükrözik.”

Képek: Ellsworth
A cikk eredetileg 2010-ben jelent meg a BikeMag hasábjain

ellsworth_3

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo