San Franciscoról és az ott található Marin múzeumról ejtettem már pár szót az egyik előző cikkben, de most egy kicsit bővebben is mesélek róla.
Kivételesen előre kinéztem valami ikonikus trailt SFO-ban, hogyha már az MTB őshazájába vagyok, akkor magamba szívhassak valamit a nagy öregek által kifarolt porból.
A Camp Tamarancho loop-ra esett a választás, tudtommal ez elég ősi, akárhogy is, egynek jó volt, de nem akkora durranás azért. Páran már ajánlották, hogyha erre járok nézzem meg a Marin múzeumot, ami bevallom elsőre azért annyira nem izgatott fel, nem írtam fel a mindenképp megnézendők közé. Viszont a trail gyakorlatilag onnan indult, így belebotlottam és ha már ott voltam a tekerés végén oda is benéztem kicsit, ahol bár zárásra estem be, azért csak beengedtek. Gondoltam 5-10 perc alatt átfutom és hagyom őket, de aztán máshogy alakult. Nem tudom ez ott mennyire mindennapi, de maga Joe Breeze, aki mondhatni a Mountain bike sport egyik „feltalálója” tartott zárás után bő 1 órás tárlatvezetést. Sok érdekes infóval és sztorival. Hihetetlen jó volt. Mondjuk, lehet csak azért engedtek be zárás után és kaptam ilyen pro tárlatvezetőt, mert megemlítettem, hogy hírét viszem Magyarországra. Sajna sovány angolom nem sokat segített itt sem, de azért a lényeg megvolt. Tucatnyi MTB történelmi bringa volt kiállítva. Az általa készített első bringáktól, prototípusokon át világbajnoki gépekig. Olyan nevekkel a vázakon, amiken felnőtt a generációm. Mellesleg sokan közülük a környéken élnek.
A bejáratot nehéz eltéveszteni, ez a sacc/kb 200 kilós, szerintem Santa Cruz, vagy Ibis replica elég észrevehetően hirdeti, hogy ez itt valami bringás hely lesz.
Azért az elég nagy megtiszteltetés, ha maga Joe Breeze tart zárás után csak neked egy bő órás tárlatvezetést.
Kezdetben még nem léteztek a felni fékek, ilyen kontrás agyakkal mentek terepen is. Hétköznapi bringákat alakítottak át és erősítettek meg. Ebben így azért lehetett némi kihívás szerintem. Ha a tárcsafék fel tud forrósodni, akkor képzeld el ez mit csinált. Időnként izzásig gyilkolták, sőt volt, hogy ki is gyulladt a bennük lévő zsírnak köszönhetően.
Ez talán a második saját maga által épített bicaja volt, ha jól értettem és jól emlékszem, esetemben ez egyáltalán nem garantált… Mindenesetre valami nagyon kultikus darab, ami azon kívül, hogy a MTB történelem része, ma már arra is alkalmatlan kb., hogy a kocsmáig eljuss vele. Persze ettől még vagy pont emiatt bármelyik rendes gyűjtő odaadná érte a fél tökét.
Ez a Charlie Cunningham által épített masina az egyik kedvencem volt. Nem tudom mikori pontosan a paripa, de saccra legalább 30 éves ez is, vagy inkább több. A fickó azért pár dologra ráérzett már akkoriban is. A váz még mai szemmel és szép és formás erősen sloopingolt kialakítás. Pofás darab. Aztán ugye rögtön feltűnik az első váltás hiánya, pedig szerintem akkor már volt. Hátul nem túl nagy áttétel tartománnyal mindössze 5 fokozat segíti a ridert. Az országúti kormány akkoriban kezdett kimenni a divatból. De mostanra vissza jött, lásd gravelek.
A hajtókar tök igényes darab a fékkonzol rögzítés kevésbé, és a láncterelő is elég primitív, de tették a dolgukat. Mondjuk az az U fék vagy patkófék, vagy mi akar az ott lenni, az tuti öngól. Nehéz, nem fog, nem férsz hozzá és minden szem sarat összeszed. Hibátlan…
Még országúti szetteket alakították át montikra kezdetben. Fel kellett találni a sportágat na…
Ha hiszed, ha nem, ez 110-es szélességű agy, és még mindig a 30+os Cunningham bicaj
Azért voltak mellényúlásaik is:
Ezt sosem fogom megérteni, mennyit gondolkodhattak, hogy ez a fék ilyen bonyolult legyen végül. 🙂
Ilyen is volt, de valahogy nem terjedt el szerencsére
Igazából nem emlékszem mi ez a bicaj, de a dropper nyeregcsövet érdemes megnézni 🙂 illetve a háttérben lévő Suntour XC szettet. Ha jól értettem ez volt az első kimondottan montikra gyártott szett.
Ki emlékszik rá? Valamikor MBAH címlap volt talán, de poszter az biztos. A hátsó háromszög csavarokkal van rögzítve.
Talán mintha ő lett volna az első karbon monti
A villa, a jobb oldali fék, a hátsó forgáspontok a papucsnál… akad érdekesség rajta. Bevallom nem emlékszem ki a gyártó, de nekem olyan mintha Gary Fisher lenne ráírva?!
A kép magáért beszél, a maga korában ez UFO volt. A háttérben két DH világbajnoki gép. Alul Giovanna Bonazzi DH váza és telója, ha valakinek nem ismerős a hölgy neve, az vagy fiatal vagy szégyellje magát. 91-ben és 93-ban DH világbajnok. Többszörös világkupa összetett győztes. Sebességi világrekord csúcs döntő 158km/h 1996-ban. Majd 2016-ban az 50-55 éves korosztályban, DH masters világbajnok lett 17 év versenymentes év után!!!
A lenti gépet és gazdáját mindenki ismeri ugye 🙂
Ő az, a legendás Yeti Jimmy Deaton bringája volt, ha jól tudom ő is volt világbajnok, de pont nincs kedvem guglizni. A bicaj ikonikus, bármelyik gépem odaadnám érte, meg a kocsit is…
Na jó, róla végképp nem tudok semmit, de nagyon mutatós forma. Mondjuk az átlépési magasságot nem teljesen gondolták át.
Erre minden öreg XC-s vágja, hogy Tomas Frischnekt bicaja. Pedig amúgy nem!! Ez a dán Henrik Djernis gépe, aki azért 3 világbajnoki címet tudhat magáénak, vagy valami hasonló Ritchey géppel.
Abból tudod, hogy ász vagy, ha a Shimano kézzel gravírozott prototípus hajtókart ad neked, hogy teszteld már kicsit. A gép amúgy Juliana Furtado titan GT Xizangja. Aki mintha pont itt élne amúgy valahol, ahogy nagy ellenfele Susan Demattei is, ő biztosan és csak pár utcányira. Kár, hogy nem találkoztunk, régen nagyon bejött 😉
Az első softail. Szerencsére ma már jobb gépeket gyárt az Ibis
Nem ma kezdtek megőrülni az emberek. Össztelós titán gravel a Moots-tól. És nem lehetetlen, hogy 29-es?
Egy másik világbajnok legenda, legendás gépe. A Cannondale mindig tudott valami olyat csinálni, amin aztán sokat lehetett gondolkodni. Volt egy ilyen poszterem, még talán a 96-os Eb-ről, kint volt a szobám falán, sokat néztem, de esküszöm most sem értem mi ez a sok fogaskerék.
Contador tour győztes lova. De miééééért? Biztos van valami storyja, hogy miért is van itt vitrinben, de ehhez, jobban kellett volna tudjak angolul, úgyhogy gúglizz vagy sz..d le, mint én és menj tovább.
Az igazi ászoktól két bicaj is van itt. Myles Rockwell 2000-es Dh világbajnoki gépe. Nekem úgy rémlik, akkoriban ez egy nagyon jó bicaj volt. Ebből 1-2 példány azért itthon is futott már.
Ezenkívül, azért még temérdek bringa van itt, de ezeket találtam a legérdekesebbnek és/vagy tudtam valamennyire lefotózni. Ha arra jársz érdemes benézni, fantasztikus kis gyűjtemény és nagyon kedvesek. Addig is több infó a weblapjukon.
