fbpx

Lapierre Sensium 200 kerékpárteszt: táv, meredekség nem számít!

Amikor meghallottam, hogy először fogok Lapierre kerékpárt tesztelni, természetesen az FDJ csapat által használt gyönyörű országútik jutottak eszembe…

Lapierre Sensium 200

Lapierre Sensium 200

Nos a tesztalany végül nem Nacer Bouhanni – azóta többszörös Giro-szakaszgyőztes – csúcsgépe lett, hanem egy komfort-országúti, de szerencsére a jobbik fajtából. Mielőtt azonban rátérnénk a Lapierre Sensium 200 bemutatására, pár szóban a márkáról, és az országúti palettáról, lévén idén kezdődött igazából a hazai forgalmazás.

Az LP-logo egybeforrt az FDJ csapattal és a versenysporttal

Az LP-logo egybeforrt az FDJ csapattal és a versenysporttal

A Lapierre országútikról fontos tudni, hogy tényleges együttműködés folyik a profi csapat és a francia fejlesztők között, a főhadiszállásuk is közel van egymáshoz. A cég dolgozói mondhatni kivétel nélkül kerékpároznak, nem csak munka, inkább szenvedély számukra a bringázás a cég filozófiája szerint. Aki látta már közelről a legjobb Lapierre gépeket, ezt tanúsíthatja, a profi mezőnyben is előkelő helyen lennének, ha lenne gyártók közötti összevetés.

Irány a János-hegy, akár a kilátóig, ne félj, találsz megfelelő áttételt!

Irány a János-hegy, akár a kilátóig, ne félj, találsz megfelelő áttételt!

A gyár egyébként 68 éves múltra tekint vissza, 1946-ban, Dijonban alapította Gaston Lapierre, és azóta is fia, majd unokája irányította a céget. Érdekesség, hogy Európában a mountain bike piac egyik úttörője volt a Lapierre, és azóta is élen járnak, sokan esküsznek össztelós bringáikra. A sport támogatása is mindig fontos volt számukra, és nem csak országúton mondhatják ezt el magukról, hanem gyári hegyikerékpár csapatot is szponzorálnak.

Igényes részletek, nem csak a csúcsmodellen

Igényes részletek, nem csak a csúcsmodellen

Országúti vonalon jelenleg a Xelius kerékpárok jelentik a csúcsot, a különböző csöveket a terhelésnek és az elvárt komfortnak megfelelően különböző keresztmetszettel, falvastagsággal és karbonszerkezettel készítik. Ez az elgondolás leszivárog az általunk is tesztelt Sensium karbonvázakig is, valamint a Lapierre honlapon kiemelik, hogy a tervezésnél nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a váz és a villa menettulajdonságai tökéletes harmóniában legyenek. Esetünkben egy hosszú kemény hegyeken, hosszú kemény túrákra is vállalkozó országúti műkedvelő igényeit próbálták kielégíteni, nézzük, hogy sikerült…

A Lapierre feliratok felülről...

A Lapierre feliratok felülről…

Karbonváz-karbonvilla:

A fekete-kék Sensium karbon váz igencsak szemrevaló, a festés minősége kiváló, a díszítések ízlésesek. Nem olyan hivalkodó, mint az FDJ team-design, de cserébe nehéz olyan embert találni, akiben visszatetszést kelt. A tesztelt 52-es bringa geometriája számomra „komfortos” volt, bár egy hosszabb 120-as stucnival lett volna az igazi. Méretéhez képest a homlokcső kimondottan magas (16 cm), a felsőcső nem túl hosszú (vízszintesen 54,5 cm), vagyis a megszokottnál kicsit felegyenesedettebb testtartásban tekerhettem.

...és alulról látszanak

…és alulról látszanak

A szögek laposabbak egy klasszikus versenygépénél (72,5 fokos fejcsőszög, 73 fokos ülőcsőszög) ez stabil futást eredményez, a magasan elhelyezkedő kormánnyal együtt már kissé lomha irányítást is. Hangsúlyoznám azonban, hogy ami nekem „lomha irányítás”, az a célközönségnek „biztonságos érzés”, tehát komfort országútiként nézve teljesíti a funkcióját, harmonikus országúti sportkerékpár, és jó vele kicsit egyenesebb derékkal tekerni.

merev középrész

merev középrész

Ha már az összhangnál tartunk, igaznak bizonyult a honlapon olvasható kiemelés a hátsó és az első villa harmóniájáról, valóban egységesen kényelmes a gép. A recegő utakat remekül csillapítja, és az egyik legcsendesebb bringa, amivel valaha mentem. Ami nem tetszett, hogy – a rövid stucninak és a kissé lapos homlokcsőszögnek köszönhetően – ha kiállok a nyeregből, a szokásosnál kicsit jobban csuklik ide-oda az eleje, de ez csak akkor zavaró, amikor a saját bringámról átülök, egy idő után már fel sem tűnt.

Papucsok az erősebb fajtából

Papucsok az erősebb fajtából

Felszereltség:

Az avatott szemeknek a Lapierre Sensium 200 kerékpáron talán előbb tűnik fel messziről a triplatányéros (50-39-30) hajtómű, mint bármi más. Ne legyünk álságosak, tudjuk, hogy versenyző körökben ez ciki, még az egyébként jól kihasználható kompaktra is sokszor tesznek becsmérlő megjegyzéseket, akik az 53-39 „szent kettősségben” hisznek. A Sensium viszont nem egy „versenykerékpár”, hanem komfortos országúti sportkerékpár, koncepciózusan a „tripla 105-ösre építve.

Tripla hajtómű

Tripla hajtómű

Annak ellenére, hogy a 30-as tányért csak a láncvonalak ellenőrzése során próbálgattam, tudom, hogy bizonyos emelkedőkön jól jöhet. Itt most nem Dobogókőben kell gondolkozni, hanem inkább a kilométereken át 8-9%-os emelkedők jutnak eszembe külföldi túrákról, de valakinek a Mátraháza-Kékestető közötti szakaszra is jól jöhet már. Egy komfort kerékpárnál pedig az 53-at ne hiányoljuk, az versenyeken kell csak. Ha az ember saját szórakoztatására bringázik, nem akarja majd minden áron a lejtőn lószolva 53-11-et hajtani…

Hátul 11-25-ös sor viszonylag finom átmenetekkel

Hátul 11-25-ös sor viszonylag finom átmenetekkel

Mi lehet még az előnye a triplának a kompakttal szemben? Például a finomabb áttételezés, a 11-25-ös sorral szinte csak az 50-es nagytányért használtam, és jól esett, hogy nincs nagy ugrás a váltások között. Például egy dobogókői emelkedő forgatva nagytányéros, és mondjuk a 23-as és 25-ös fogat váltogatva kellően finom az átmenet. Ez a jelenség érvényes a 39-es középtányért hajtva is, ugyebár összehasonlíthatatlanul kellemesebb váltani a 39/11-25-öt, mint mondjuk a 34/11-28-at, amiben már 17-es fog sincs. Vagyis ha kompakttal próbálunk hasonlóan pöris áttételt kapni, mint a 30-25, az a 34-28, de ezzel viszont le kell mondanunk kistányéron és nagytányéron is a finomabb átmenetekről. Nem beszélve arról, hogy ha a Giro-szakasznézőbe megyünk a Monte Zoncolan-ra, akkor a 30-30 is jól jöhet akár…

Belül vezetett bowdenek, melyek a design részei is

Belül vezetett bowdenek, melyek a design részei is

Mik a hátrányai a triplának? Persze, ne legyünk álságosak, bizonyos körökben ronda és ciki, de igazából csak a „manökenek” között, akik úgyis „lefikázzák” a kompaktot is, nem kell foglalkozni velük. Ami szakmailag érdekesebb kérdés, a láncvonal és a Q-faktor. Nos, a láncvonal kevésbé jó a nagytányér-pöri felállásban, mint egy duplán, de még használható, váltásproblémák nem történtek, mondjuk nem is kopott a sor és a lánc sokat ennyi idő alatt. A 39-es középtányérról pont kiváló a láncvonal a teljes sorra, közepes kondiban lévő hobbikerékpárosoknak ez remek hír! A 30-as tányérral pedig nyilván nem a 11-13 tartományt használja majd az ember. A szélesebb Q-faktort én nem sorolnám a hátrányok közé, ez megszokás kérdése, anatómiai szempontok szerint pedig a befelé álló boka („terpeszben tekerés”) sokkal kevésbé sérülésveszélyes, mint a kifelé álló („x-lábú tekerés”).

25-ös gumik, és még szélesebbnek is van hely

25-ös gumik, és még szélesebbnek is van hely

A tripla hajtómű-kérdést úgy érzem, kiveséztük, de ha valaki mégis kompaktot választana inkább egy komfort országútihoz, választhat olyat is a Lapierre Sensium palettáról, s szerintem érdekessé tette a tesztet, hogy most pont egy triplás kerékpárt kaptunk. A felszereltségben a Shimano 105 szett egyhangúságát a Tiagra sor és lánc töri meg, egyébként még a kerekek is 105-ös szintű Shimano modellek, masszívak és szépen futnak. Felhívnám azért a figyelmet, hogy ez az utolsó generációs 105-ös szett, jövőre a Shimano középkategória is 11 sebességes lesz hátul. Miután mostanában több bringán használtam 11-es Ultegrát, a 105-ös fékváltókarral kimondottan”munkásabbnak” tűnt a váltás, a pontosságára azonban nem volt egyszer sem panaszom.

Ritchey kormány és stucni

Ritchey kormány és stucni

A kormány, stucni, nyeregcső hármas Ritchey Comp modell, nem könnyű darabok, ezeken hamar lehetne spórolni 2-300 grammot a cserével. Ebbe a vonulatba illeszkedik a Selle Italia X1 nyereg is, amiről viszont elmondanám, hogy kimondottan komfortos. Ha már súlymegtakarítást említettem, nyilván a 25 mm széles Michelin Dynamic Sport külsők cseréjével és ultralight belsőket betéve is rögtön leugrana kb. 200 gramm, de ezt a bringát eleve 25-ös, szélesebb gumikhoz tervezték. Még a 28-as is bőven elférne elöl-hátul, ami a pilisi vagy bükki utak állapotát figyelembe véve nem utolsó szempont.

És még a hazagurulás is kényelmesebb!

És még a hazagurulás is kényelmesebb!

Műkedvelők figyelmébe:

Összességében a Sensium 200 egy jól definiálható kerékpár, minden szempontból a kevésbé verseny-orientált, igényes hobbikerékpárosokat célozza meg. Akiknek fontosabb a kényelem, vagy az, hogy választhassanak optimális áttételt a meredek emelkedőkön is, mint az, hogy olyan bringán tekerjenek, mint a Giro szakaszgyőztesei. Ennek ellenére a design abszolút Lapierre-es, menő, messziről látszik, hogy igényes sportszerrel van dolgunk.

Infobox:
A Lapierre Sensium 200 kerékpár a gyártó honlapján IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Származási hely: Franciaország
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: 46-58 cm sloping (3 cm-enként)
Alkatrész-garancia: 2 év
Ajánlott fogyasztói ár: 499 990 Ft

Műszaki adatok:
Váz: Lapierre Sensium
Villa: Lapierre Carbon
Fékek: Shimano 105
Lánc: Shimano Tiagra 10s
Hajtómű: Shimano 105 tripla 50-39-30
Középrész: Shimano Pressfit
Első váltó: Shimano 105
Hátsó váltó: Shimano 105
Fékváltókar: Shimano 105 (3×10)
Fogaskoszorú: Shimano Tiagra 10s 11-25
Kormány: Ritchey Comp
Kormányszár: Ritchey WTD 4 Axis
Kerekek: Shimano WHR 501
Nyereg: Selle Italia X1
Nyeregszár: Ritchey WTD 2 csavaros
Gumik: Michelin Dynamic Sport 25 mm

Geometriai adatok:

Lapierre Bikes Road Sensium Geometry Chart
Méret XS S M L X
Ülőcső-hossz ** 460.0″ 490.0″ 520.0″ 550.0″ 580.0″
Felsőcső-hossz * 520.0″ 532.0″ 547.0″ 565.0″ 585.0″
Stack 517.0mm 538.0mm 559.0mm 579.0mm 600.0mm
Reach 377.0mm 378.0mm 376.0mm 382.0mm 390.0mm
Fejcső-hossz 120.0mm 140.0mm 160.0mm 180.0mm 200.0mm
Fejcső-szög 71.5° 72.0° 72.5° 73.0° 73.5°
Ülőcső-szög 74.5° 74.0° 73.0° 72.5° 72.0°
Láncvilla-hossz 412.0mm 412.0mm 412.0mm 412.0mm 412.0mm
Középrész-magasság -67.0mm -67.0mm -67.0mm -67.0mm -67.0mm
Stucni-hossz 90.0mm 90.0mm 100.0mm 110.0mm 120.0mm
Kormány szélesség 400.0mm 420.0mm 420.0mm 420.0mm 440.0mm
Hajtókar-hossz 170.0mm 172.5mm 172.5mm 172.5mm 175.0mm
Nyeregcső-hossz 300.0mm 300.0mm 300.0mm 300.0mm 300.0mm

* Vízszintesen mérve ** Középtől mérve

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.