Kusztor Péter 2010-es hazai sikereiről értesülve megfogalmazódott bennünk, hogy érdemes lenne leülni egy beszélgetésre a Svájcban idegenlégióskodó országúti kerekesünkkel. Miután az év kerékpárosává választották, a riport már nemcsak lehetőség, hanem talán kötelezettség is az olvasók felé. Sok mindenre kíváncsiak voltunk, így időrendben haladtunk, egészen a KSI faházas évektől az idei esztendőig. Kiderült, hogy Peti 2010-es szezonját csak mi éltük meg sikerként, ő – mint mindig – most is azon kesereg, hogy hány versenyen nem tudta azt nyújtani, amit magától elvárt…
– A KSI-ben kezdtél kerékpározni, Hazai Gyurinál, a legendás „faházban”. Milyenek voltak ezek az évek?
– Akkor még sokkal többen bicajoztak a KSI-ben, a faház pedig mindig tele volt, és mindig jó volt a hangulat. Volt, hogy reggel elmentem edzésre, és csak késő este értem haza. A 90-es évek közepén olyan sokan jártak le, hogy néha két versenyzőre jutott egy edzőbicaj, és az mehetett vele, aki előbb odaért. Csak mi „kicsik” voltunk vagy ötvenen, plusz a serdülők és az ifik. Ma már nincsenek ennyien, és a hangulat sem a régi. Ráadásul nagyon kevesen vannak, akik kitartanak a kerékpározás mellett, és gyermekkortól felnőttkorig edzenek és versenyeznek.
A BVSC színeiben
– Szerinted mi az oka a ma tapasztalható érdektelenségnek?
– Változnak az idők. Én sem járok már a faházba olyan sokat, mint régen, és nem csak azért, mert külföldön élek. Egyszer-egyszer beugrok, de inkább csak beköszönök, mert már nem sok mindenkit ismerek. Kevesebb is a gyerek, a mai fiatalok már nem jönnek le sportolni, a 8-12 évesek inkább otthon ülnek a számítógép mellett. A bicajozás – lássuk be – elég strapás, nyáron meleg van, télen pedig hideg: a szabadidő rovására megy, nincs igazi nyaralás. Persze ez minket akkoriban nem igazán érdekelt, örültünk, hogy ott lehetünk együtt a faházban.
– Akkor ez egy generációs probléma?
– Nem feltétlenül. Szerintem az utakon tapasztalható forgalom, valamint az autósok hozzáállása is változott az utóbbi években. Mindenképpen kevesebb volt az autó egy-két évtizeddel ezelőtt. A szülők manapság nem engedik, hogy a gyerekek egyedül bicajozzanak az edzésekre, és féltik őket akkor is, amikor az edzés alatt az országúton mennek – amit teljesen megértek. Ezen kívül sajnos nincs eléggé reklámozva a kerékpársport. Jobb lenne, ha a médiában ugyanolyan súlya lenne, mint a focinak vagy a vízilabdának. A kerékpársportot a hazai tévében majdnem kizárólag az Eurosporton láthatja az ember, ott viszont csak a profik, a sportág nagymenői szerepelnek, a fiatal tehetségek nem. Pedig ők is mintaként szolgálhatnának a gyermekek számára.
Utánpótlás csapatbajnokként a Millenárison (Kusztor-Pretz-Balogh, BVSC)
– Az anyagi és a személyi feltételek is változtak?
– Látszólag azonosak a feltételek, az edzők ugyanazok, és haladnak is a korral az edzéstechnikák terén. Illetve az eszközök is rendelkezésre állnak, talán még magasabb szinten, mint 15 évvel ezelőtt.
– Hazai Gyuri bácsi hogyan viseli a mai érdektelenséget?
– Ahogy látom, ugyanolyan lelkes, mint a mi időnkben, és azzal a néhány gyerekkel csinálja végig a programot. Látszólag nem viseli meg a helyzet.
– Szerinted mit lehetne tenni azért, hogy visszatérjenek a régi szép idők?
– Vesszőparipám a közlekedési morál. Szerintem ez kedvetleníti el mind a gyerekeket, mind a szülőket. Jobb lenne, ha a forgalom résztvevői jobban tisztelnék egymást, inkább segítenék a másik haladását, ahelyett hogy folyamatosan veszekednének. A rendőrök is mindig rászállnak a tehetetlen kerékpárosokra. A városból szinte lehetetlen kijutni szabályosan, mert elvileg nem lehet bringával menni a legtöbb úton. Emellett a kerékpározást, mint sportot jobban kellene reklámozni: igenis úton-útfélen hirdetni kellene: „Fiatalok, gyertek el a szakosztályba kerékpározni! Mozduljatok ki a városból, szívjatok friss levegőt!”
A P-Nívó 2008-as csapatbemutatóján
– Mit gondolsz a Critical Mass mozgalomról?
– A Critical Mass természetesen jó dolog, de sajnos nincs hatással a sportra, és szerintem elég lassan terjed el a mi kultúránkban.
– Te most külföldön versenyzel, ott mit tapasztalsz ezen a téren? A jobb közlekedési morál, a társadalom pozitívabb hozzáállása megmutatkozik a kerékpársport és az utánpótlás helyzete terén?
– Egyértelműen más a közlekedési morál, bár ott is vannak ellenséges gépjárművezetők, de szerencsére a kisebbséget képviselik. Mondjuk minden századik, aki nem partner a közlekedésben, míg Magyarországon ez az arány sokkal rosszabb. Ott átengednek a kereszteződésekben, így tényleg biztonságosabb a kerékpározás, mint itthon. A kerékpárversenyzők is nyugodtabban végzik az edzéseiket, a szülők nem féltik a csemetéiket. Az infrastruktúra is sokkal fejlettebb Svájcban. Sokszor nem is a közúton megyek, és akár 70-80 km-t is tudok jó tempóban haladni kijelölt, széles, kétirányú forgalomra is alkalmas kerékpárúton. Vannak olyan kerékpárutak, amelyen csoportos edzést is lehet akár végezni, mivel akár öt versenyző is elfér egymás mellett. Ezek a dolgok szerintem nagyon sokat számítanak a sport és az utánpótlás népszerűsítése szempontjából.
A magyar válogatott és a kísérők a pekingi olimpián, balról: Kusztor Péter, Bodrogi László francia kísérői, Somogyi Miklós és Bodrogi László
– Svájcban hogyan működik az utánpótlás-nevelés?
– Az egyesületben, ahol versenyzem nincs utánpótlás-nevelés, így nem látok bele, hogyan zajlik a sportág ezen része. Néha-néha a csapatom részt vesz olyan versenyeken, ahol indítanak serdülő és ifi futamokat is, de ez elég ritka, mivel kontinentális csapat vagyunk, mi inkább a nagyobb, rangosabb versenyeken indulunk. Hasonlóképpen itthoni pályafutásom végén a P-Nívó Betonexpresszben sem találkoztam túl gyakran a fiatal kerekesekkel. Kint volt olyan, hogy amikor laza edzést mentünk, akkor pár versenyszerűen bicajozó kissrác jött velünk, és együtt mentünk 40-50 kilométert.
– Haladjunk azért időrendben a kerékpárversenyzői karrieredben: a KSI után átigazoltál a BVSC-hez, ahol Pataki Ibolya volt az edződ. Miben volt más a vasutas csapatban az élet, mint a KSI-ben?
– Azért döntöttem a váltás mellett, mert a KSI-ben megfogyatkoztak a versenyzőtársak, már nem voltak ott a régi barátok, akikkel edzeni tudtam az egyesületben. Egyedül Barkóczi Peti maradt, aki még a mai napig is legjobb barátom. A BVSC-ben Ibolya sokkal jobb feltételeket ajánlott, így hát meghoztam ezt a nehéz döntést. Az első 2-3 év nagyon jól telt a BVSC-ben, minden megvolt, amire számítottam. Ezután már kezdtek megváltozni a dolgok, döntő részt csak pályán edzettünk és versenyeztünk. Az én alkatom és képességeim inkább az országútra valók, így ott szerettem volna többet dolgozni. Éreztem mind magamon, mind a teljesítményemen, hogy hiányzik az országúti edzés és versenyzés.
Olimpia 2008: pályabejáráson a magyar különítmény (a képen Bodrogi László)
– Az első országúti vb részvételed még a BVSC-korszakra esett. Fel voltál készítve a megmérettetésre?
– Úgy érzem, nem voltam felkészülve egy ilyen rangos versenyre. A 2004-es veronai vb-szereplés nem maradt valami emlékezetes. Elindultunk, az első körben mentem fél kört egyedül elmenésben – ehhez bőven megvolt a pályán szerzett gyorsaság – majd utolértek és nem sokkal később le is szakadtam.
– Nem is nagyon mentetek országúton a vb előtt?
– De azért egyszer-kétszer edzettünk közúton is, és indultam versenyen, de a vb előtt is főképpen pályán készültem a többiekkel. Ha országúton akartam edzeni, akkor általában egyedül kellett mennem.
A kerékpáros pálya az olimpián
– És milyen volt először felhúzni a magyar nemzeti mezt egy világversenyen?
– Szerintem ez mindenkinek nagy vágya, és jó érzés, amikor először öltheti magára az ember. Természetesen az is nagy szó, hogy a világ legjobbjaival együtt versenyezhet. Akkor még U23-ban indultam, de már láttam jönni-menni a világsztárokat is. Mára már ez szerencsére mindennapos esemény, mivel a csapatommal sokszor versenyzünk olyanokkal, akik a Pro Tour versenyeken is ott vannak. Verona azért emlékezetes számomra, mert ez volt az első ilyen nagy esemény, ráadásul Olaszországban, amely köztudottan a kerékpározás hazája. Tényleg különleges az ottani hangulat! Az elmenésemben az volt a jó, hogy bemondták a nevemet a hangosbemondóba. De hát a végkifejlet már nem jó élmény…
– Akkor még nem támasztott senki nagy elvárásokat feléd. Miért élted meg mégis kudarcnak, hogy nem sikerült befejezned a versenyt?
– Maximalista vagyok, mindig szeretnék elérni egy bizonyos célt, és hogyha ez nem jön össze, akkor azt rendszerint kudarcnak élem meg. Vannak elvárásaim magammal szemben, és azok felülírják a külső elvárásokat, az edzőkét vagy szakvezetőkét. Ilyen volt például a 2010-es év is. Bár megnyertem a magyar országúti és időfutam bajnokságot, és megválasztottak az év magyar kerékpárosának, de a többi versenyem nem igazán úgy sikerült, ahogyan én terveztem. Így nem voltam felhőtlenül boldog a 2010-es évtől. De azért próbálok ezen a hozzáálláson változtatni, és örülni annak, amit sikerül elérnem, és nem mindig azon sopánkodni, ami nem jött össze.
Peti és a Nagy Fal
– Öt vb-n vettél részt eddig. Melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?
– Nehéz dönteni. 2008-ban sikerült befejezni, 2009-ben pedig benne voltam egy döntő elmenésben. A 2008-as vb az olimpia után volt, a cél az ottani teljesítményt túlszárnyalása volt, hogy valamivel jobb eredményt érjek el. Az olimpián 66. voltam a 145-ből, a vb-n pedig 69. a 200-ból, tehát számszerűen még ez az elvárás is megvalósult. Szerintem ez a verseny elég jól sikerült. Próbáltam tartalékolni, elől maradni, a pálya nagyon keskeny volt, és ott akartam lenni az élen, amikor a nagyok megindulnak. Végül is időhátrányban ugyanannyit kaptam a győztestől, mint az olimpián. Annyiban nem volt teljes a siker, hogy magamban az első 50-be kerülést tűztem ki célul, de mindent egybevetve ez mégis kellemes élmény marad.
– Ismét haladjunk időrendben: a BVSC után átigazoltál a P-Nívó Betonexpresszhez. Mi indokolta a váltást?
– Mint ahogy már mondtam, a BVSC-ben főleg pályán készültünk és versenyeztünk, ami önmagában nagyon jó, de én országúti versenyző alkat vagyok, és ezen a vonalon akartam folytatni pályafutásomat. A P-Nívóban jobb feltételeket és több lehetőséget kínáltak, főleg országúton versenyezhettem, külföldön is, ami elsődleges célom volt. A P-Nívó 2005-ben még nem, de következő évben már kontinentális csapat lett, ami mindenképpen nagy presztízst jelent, ott a legjobb hazai versenyzőkkel mehettem egy csapatban, és tőlük sokat tanulhattam. Lehet, hogy ezt a lépést már korábban meg kellett volna tenni, de az is lehet, hogy így volt a legjobb. Ki tudja?
Válogatottként Bodrogi Lászlóval
– Számos külföldi sztártól olvastam, hogy a pályaversenyzéssel eltöltött éveknek köszönheti azt, hogy karrierje ilyen magasra ívelt. Gondolok itt régiekre, mint Boardman vagy Ekimov, vagy maiakra, mint Bradley Wiggins, Sergej Ivanov, Michael Rogers vagy a Saxo Bank új ausztrál reménysége, Ritchie Porte. Pályafutásodban meghatározó a korábbi pályaversenyzés?
– Szerintem is nagyon fontos a pályán szerzett tapasztalat, kiválóan fejleszti az ügyességet, gyorsaságot és a körkörös pedálozást. Nekem is nagyon sokat segített abban, hogy ma itt tartok, viszont akkor, ott a BVSC-ben nekem több, intenzívebb országúti edzésre, illetve több ilyen versenylehetőségre lett volna szükségem. Legalábbis én így látom. Persze emellett számomra sok szép élmény kötődik a pályakerékpározáshoz, nemcsak a győzelmek miatt, hanem a Millenárisnak is van egyfajta hangulata, ami semmihez sem hasonlítható. A pontversenyekben mindig jól mentem: ez a versenytípus áll a legközelebb az országúti versenyzéshez, így alkatomhoz is ez illik a legjobban. 2005-ben P-Nívósként is indultam pályán, de már nem edzettünk a Millin, csak felpattantunk a pályagépekre, és elindultunk az ob-n.
Peking 2008: a mezőnyverseny rajtja előtt
– Szerinted akkor a pályasport ifi szinten kötelező kéne, hogy legyen, de később mindenképpen váltani kell?
– Itthon ez így van, mivel a pályaversenyzésben, hazánkban nincsenek lehetőségek, nem lehet nemzetközi versenyekre edzeni, nincs fedett pálya, nincsenek versenyek sem. Télen nagyon sok országúti versenyző hajt pályán, hogy megtörje a monotonitást, beltéren végezhessen kerékpáros edzéseket. Úgy tudom, hogy Bodrogi Laci a mai napig edz és versenyez pályán – természetesen fedett pályán, Franciaországban. Ha tehetném, akkor télen én is edzenék ott, akár versenyeken is indulnék, de jelenleg erre sajnos nincsen lehetőségem.
Az olimpiai mezőnyverseny utáni kalóriafeltöltés Somogyi Miklóssal
– Eddig beszéltél a kiváló hangulatról a KSI-ben és a BVSC-ben, de milyen volt beilleszkedni a P-Nívóba, és a legjobb magyar országúti menők között hajtani?
– Hát, a P-Nívós korszak eleje nagyon jó volt. Odakerültem kis taknyosként a felnőttek közé, ismertek valamennyire a versenyekről, de azért nem olyan voltam, mint a többiek. Ők mégiscsak a legjobb hazai versenyzők voltak. Ennek ellenére rögtön befogadtak, az első naptól kezdve nagyon kedvesek voltak velem. Akikre serdülőként és ifiként mindig felnéztem, olyan versenyző akartam lenni, mint ők, most egy csapatban versenyeztek velem, ráadásul haverként kezeltek, minden segítséget megadtak. Sokat tanultam ott az első egy-két évben. Volt is hova fejlődni. Később a csapathoz jött Remák Zoli, akivel különösen jó kapcsolat alakult ki. Ő volt talán az igazi példakép, maximálisan tisztelem, azért amit elért, és ahogyan azt véghezvitte. Zoli az az ember, aki mindenkihez kedves, és senkinek nem tudna ártani. A mai napig tart vele a barátság, valójában ő az egyik edzőm – a másik pedig Tisza Zoli. Sajnos a P-Nívós korszak vége kicsit keserűre sikerült: egyre több volt a konfliktus, amit nehezen viseltem.
A 2008-as pálya ob-n 4000 méteren lett egyéni bajnok
– Kivel voltak összetűzéseid?
– A csapatvezetővel, Stubán Ferivel. Én így gondoltam, ő meg úgy, és a dolgok soha nem voltak összhangban. Mindemellett sokat köszönhetek az egész csapatnak, így Ferinek is, mert ma nem tartanék ott, ahol tartok, ha nem ebben a csapatban vált volna belőlem profi versenyző. Csak a végének nem úgy kellett volna történni, ahogy történt, nem úgy kellett volna elválni az olimpiai szereplést követően. Sajnos a mai napig maradtak tüskék, már nem tudunk felhőtlenül elbeszélgetni a dolgokról. Összességében azért ezek nagyon jó és fontos évek voltak.
A P-Nívó 4000 méteres üldöző bajnokcsapata 2008-ban a dobogón (balról: Árvai, Kusztor, Madaras, Tisza)
– Hát Feri valóban egy különös személyiség… De mennyire mások a csapatvezetők, edzők a külföldi profi kerékpározásban, mint itthon? Más a csapaton belüli hangulat?
– Az egykori hazai és a mostani külföldi csapatom annyiban megegyezik, hogy mindkettő kontinentális csapatként van bejegyezve, így ugyanazon versenyeken indulhat. A vezetés viszont homlokegyenest más: ott a szakvezetőnek szava van, amit ők mondanak, azt kell csinálni, nincs apelláta. Viszont a versenyzőket is megbecsülik, így a versenyzők tisztelik is a szakvezetőt, és ha azt mondja, hogy reggel 8-kor találkozunk, akkor időben ott van mindenki, amíg itthon ez nem sokszor volt így. Ha kint valaki elkésik, jobb esetben kap egy nagy letolást, de olyan is előfordult már, hogy valaki pénzbüntetést kapott.
– Az ilyen drákói szigor mellett mennyire más a hangulat a csapaton belül?
– A versenyzőkkel kint is nagyon jó viszonyban vagyok, ugyanúgy jó hangulatban telik mind az edzés, mind az edzésen kívüli idő.
– A tárgyi és anyagi feltételek mennyiben mások?
– Nagy különbség nincs, itthon is minden megvolt, ahhoz hogy jól versenyezzünk, persze itt is lehetnének a feltételek jobbak, de ugyanúgy kint is. Van jó bicikli, tartalék gép, frissítőket itthon is feladják, kint is. Mi másra van szüksége egy versenyzőnek?
– Orvosra, táplálkozási szakemberre?
– Hát az itthon se nagyon volt, de kontinentális csapat szintjén kint sem viszik túlzásba az ilyen jellegű szolgáltatásokat. Mondjuk kint sincs a csapatnak saját orvosa. A táplálkozást pedig mind itthon, mint külföldön a versenyzőre bízzák: azt eszik, amit akar, csak hozza az eredményt. Az edzők tekintetében talán annyiban más a helyzet kint, hogy egy-két versenyzőnek saját edzője van, vagy mondjuk 2-3 versenyzőt külön segít egy tréner. Ezt a választást is a versenyzőre bízzák.
A dobogó legfelső fokán
– Mennyire vagy Te a svájci csapatban külföldi?
– Szerintem semennyire, mindent úgy csinálok, ahogy a többiek, és engem is egyenrangúként kezelnek. Ha nekem van jó napom, a csapat engem segít a győzelem megszerzésében, ha másnak, akkor mindenki egységesen neki dolgozik. Mivel én az egyik legjobb eredményekkel rendelkező versenyző vagyok a csapatban, a versenyek 70-80%-ában nekem dolgozik mindenki. Ha azt mondom, hogy nem érzem magamban az erőt a jó eredményhez, akkor valaki másra épít a csapat. Általában a verseny során így tartalékolhatok, és csak akkor kell mindent beleadnom, amikor már a döntő szakaszhoz érünk. Tehát szó sincs arról, amit itthon sokan gondolnak, hogy én ott a svájci versenyzőknek dolgozok.
Rövid pihenés edzés közben Svájcban
– Ezek szerint a csapaton belüli együttműködést is olyan olajozott, mint a P-Nívó esetében?
– Persze, de hát mindig van 1-2 ember, aki nem teszi oda magát 100%-osan, és ezért a verseny után meg is kapja a magáét a szakvezetőtől. Ez itthon is gyakran előfordult, legfeljebb a letolás nem volt olyan egyértelmű. Kint rend van a csapaton belül, így jó az együttműködés is. Éppen ezért az eredmények is jönnek. Barátságban vagyok több versenyzővel, persze mindig jönnek újak, akiket még nem ismerek eléggé, de velük is jó a hangulat. Nincsenek klikkek vagy ellenségeskedés a versenyzők között.
Nemzetközi mezőnyben
– Könnyen beilleszkedtél a 2009-es szezon elején?
– Igen, rögtön volt pár srác, akivel nagyon jóban lettem, persze a nyelvi akadályok leküzdése nem volt egyszerű.
– Mennyire fontos a nyelvtudás egy külföldön „profiskodó” kerékpáros esetében?
– Nagyon fontos, e nélkül nem is lehetne beilleszkedni. Most a csapatban van svájci, litván, francia, német és persze magyar. Nincs is közös nyelv, amit mindenki beszél, így kettőt-hármat nem árt beszélni ahhoz, hogy mindenkivel szót érts. A fő főnökkel németül kommunikálunk, a litván fiú főként csak angolul tud, de mindenki beszél egy kicsit így is, úgy is. Három-négy nyelv megy folyamatosan váltakozva. Mindig azon a nyelven kell megszólalni, akihez éppen beszélsz, akár verseny közben is.
Svájcban nagy csapatokban tekerő neves versenyzők az ellenfelek
– A csapatrádió milyen nyelven közvetít?
– Főként németül, de ez is attól függ, hogy éppen kik indulnak a versenyen.
– Nem bonyolult ez a bábeli zűrzavar?
– Nem, meg lehet szokni. Nap végére azért néha megfájdul az ember feje a sok nyelvi váltásban, de jó is, mert legalább gyakorlom mindegyiket. Persze nem beszélek tökéletesen egyik nyelven sem. Sokszor nem jut eszembe az adott szó az adott nyelven, de akkor valaki mindig kisegít, így megtanulom azt a szót is. Talán a németet tudom a legkevésbé gyakorolni, habár német nyelvterületen élek!
Az egyik Atlas-os győzelem
– Régebben a világversenyeken nem hiányzott a nyelvtudás?
– Nem, mert végig a szakvezetéssel voltunk. Legfeljebb egyszer-egyszer kimentünk a pályára edzeni, de akkor nem igazán beszélgettünk más országokból jött versenyzőkkel.
– Milyen más hobbid van a nyelvtanuláson kívül?
– Régebben a biliárd, manapság inkább a pszichológia és a főzés.
– Akkor mesélj nekünk a főzőtudományodról!
– Ez onnan jött, hogy kint magamról kell gondoskodnom, így meg kellett tanulnom a főzés csínját-bínját. Hamar belejöttem és meg is szerettem a főzőcskézést. Szeretek kísérletezgetni, a legtöbbször megpróbálok valamilyen új ízvilágot belevinni a főztömbe. A szálláson szeretik, ahogyan főzök, van kedvencük is, amit ha készítek, mindig hamar elfogy. Máskor ők főznek, akkor pedig én kóstolom meg az ő ételeiket.
A Tour de Alsace egyik hegyi szakaszán 2009-ben
– Hogyan kezdtél neki a főzéstudomány elsajátításának? Szakácskönyvekből?
– A legegyszerűbb ételekkel és alapanyagokkal kezdtem, mint például a tészta és a rizs, majd ahogy egyre jobban belejöttem, utánaolvastam a dolgoknak, és elkezdtem új ételeket készíteni. Ma már a húsok, főételek is jól mennek. Nagyjából úgy sikerülnek, ahogy eltervezem.
A 2009-es hosszútávú bajnokságon a csapattárs, Cador Rida volt a szökevénybolyban, így Peti a mezőnnyel teljesítette a távot
– Hogyan kapcsolható össze a főzés a megfelelő sporttáplálkozással?
– Az egészséges táplálkozás nagymértékben befolyásolja a teljesítményt. Jó minőségű ételeket kell fogyasztani, nagyon sok vitaminban gazdag élelmiszert szükséges bevinni a szervezetbe. Én járok bevásárolni, kiválasztom mindenből a legjobbat, tehát nem nagyon eszek olyat, amely a szervezetnek nem jó. Olvastam könyveket a helyes sporttáplálkozásról, azt hiszem, elég jól csinálom, bár mindig van hova fejlődni. Megpróbálok leszokni az édességekről: most már van olyan, hogy a héten csak egyszer eszem édeset, hasonlóképpen este 7 után sem nagyon eszek, ami ugyancsak nagyon jó. Sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, de a húsokat sem hagyom ki, mivel valamiből a fehérjéket is meg kell szerezni. Cukrot és fehér lisztet alig használok. Próbálok változatosan, egészségesen táplálkozni, és ehhez nagyon jó, hogy magamra főzök.
Ilyen tájakon tényleg jó edzeni és versenyezni
– Mi a kedvenc ételed?
– Mindent szeretek, olaszos ételeket, rizst, tésztaféléket.
– Ha már a közös főzést említetted: hányan vagytok egy szálláson?
– Tavaly öten voltunk, de volt, aki időközben hazament, a másik beteg lett, a harmadik elköltözött, így az utolsó másfél hónapra ketten maradtunk a litván fiúval.
– És a pszichológia hogyan jön a képbe?
– Erre nem tudok egyértelműen felelni, nem tudom mi fogott meg benne, de nagyon izgalmasnak találom. Sok pszichológiával kapcsolatos könyvet olvasok. Szoktam figyelni az emberek viselkedését, próbálok tanulni a rossz példákból, hogy én mit ne tegyek. Talán a személyiségemből adódik. Magamnak valónak mondanak, mindig van 1-2 ember, akivel nagyon szoros a kapcsolatom, de úgy általában nehezen mennek ezek a dolgok. Sokszor leszek ideges az emberektől, főleg a közlekedésben, valószínűleg ez a mindennapos városban való bringázás miatt lehet. A pszichológia a sportban is meghatározó, ezzel is szeretek foglalkozni.
Télen sem áll meg a kerékpáros élet Svájcban, főleg, ha az utat rendesen letakarítják
– Például az, hogy minden a fejben dől el?
– Igen, meg, hogy képes legyél feldolgozni a kudarcokat, ne emészd magad az ilyen dolgok miatt, ne légy feszült, stresszes, ideges, mivel az rontja a fizikai teljesítményedet. Nem elég az, hogy megvan a formád és erős vagy, el is kell hinni, hogy meg tudod csinálni azt, amit elterveztél. Ha fejben nem vagy ott, akkor hiába van meg a fizikai erő. Nehéz megtanulni ezeket a dolgokat, pedig sok múlik rajtuk.
– Ha elhiszed, hogy meg tudod csinálni, akkor sikerülni fog?
– Én úgy vagyok vele, hogy igen. De nem biztos ez sem, van, hogy valami más miatt mégsem jön össze.
A főzéshez szükséges alapanyagok beszerzése
– Mondjál példát!
– Például ott van az olimpia. Pár ember volt, aki hitt abban, hogy ott én végig tudok menni, az egyik én voltam, és hát sikerült.
– Mi járt a fejedben a mezőnyverseny során?
– Elterveztem, hogy ameddig csak tudok, addig ott szeretnék maradni a legelejében, próbáltam minél jobban tartalékolni arra az esetre, amikor megindul a nagy menés. A verseny után sokan mondták, hogy nem gondolták volna, hogy ez nekem sikerülhet. Ha valamit nagyon akar az ember, és ez belülről jön, képes lesz elérni, de nem biztos, hogy pontosan akkor, amikor szeretné. Hiszek abban, hogy lesz olyan világbajnokság, amikor az első 20-30-ban végzek, vagy, hogy egyszer bejutok egy Pro Tour csapatba. Persze elsőre ezek nem szoktak összejönni, de ha elég kitartó vagy, tanulsz a hibákból, mindkettő összejöhet. Ha többször megpróbálja az ember, és mégsem sikerül, akkor sem érdemes feladni. A sikeres sportolókban az mindenképpen közös, hogy nem „feladós” típusok – kitartanak céljaik mellett, még akkor is, ha sok-sok kudarcot élnek meg.
A mezőny élén a 2010-es hosszútávú magyar bajnoki futamon
– Csak a kudarcokból lehet tanulni vagy a sikerekből is? 2010-ben Te lettél az év magyar kerékpárosa. Ezt a sikert is fel kell dolgozni?
– Biztos így van, de ez nehéz kérdés. Ha sikerül jól teljesíteni, akkor az motivációt adhat a későbbiekre nézve, de nem szabad, hogy elszálljon az ember agya ettől. A következő versenyen pedig ugyanúgy kell koncentrálni, ugyanúgy kell akarni, hogy ismét összejöjjön a jó eredmény. Ha nyer az ember, azt nem kell megmagyarázni. Talán később jobbat is lehet menni, mivel a kudarcokból szerzett tapasztalatokat hozzá lehet adni a sikerekből nyertekhez. Ha egyszer fel tudsz menni a hegyre, akkor adott, hogy a következő alkalommal is menni fog, ha követtél el az első alkalommal hibákat, akkor a második során lesz alkalmad kijavítani.
A 2010-es hosszútávú magyar bajnokság befutója
– A pályád folyamatosan felfele ível?
– 2008/2009-ben nagyon jól mentek az emelkedők, de tavaly valahogy nem találtam meg a ritmust, szabályosan elfelejtettem a mászást. Nem értem, de dolgozok azon, hogy idén ismét menjen. Tavaly nem igazán sikerült fejben teljesen ott lenni a versenyeken, talán nagyon görcsösen akartam a dolgokat, és ez blokkolta le a teljesítményt. De lehet, hogy egyszerűen mostanra fáradtam el. 2005-től 2009-ig folyamatosan felfele ívelt a karrierem, és a szervezetem feltöltődést igényelt. Ez igen gyakori a profi versenyzőknél, remélem, hogy ez volt a gond, és idén ismét visszaállhatok az eredeti pályára.
Atyai gratuláció a győzelem után
– A hazai versenyeken ez a probléma nem érződött…
– Hát igen, nyertem két bajnokságot, amit nem is igazán terveztem, csak úgy adódott a lehetőség. Úgy álltam oda, hogy lesz, ami lesz: sík verseny, így nem számítottam esélyesnek, de azért mindig ott van a lehetőség, hogy az ember nyerjen. Ha sík, ha nem, egy idő után mindenki elfogy…
– Hol a határ?
– Elsődleges cél most a világbajnokság: tavaly nem sikerült, mindössze négy ponton múlt. És hát bő egy év, és jön ismét az olimpia. Természetesen mindkettő esetében jobb teljesítményt szeretnék nyújtani. A legnagyobb álmom egy Pro Tour csapatba való bekerülés, de az tényleg nagyon nehéz. Sajnos sok múlik a kapcsolatokon is, de idén mindenképpen szeretnék nyerni 4-5 UCI versenyt, hogy esélyem legyen rá. Vannak célok, már csak meg kell valósítani őket!
Hosszútávú Országos Bajnokság 2010: a bajnoki mez és a pódium
– A Pro Tour csapattagság tényleg übereli mind az olimpiát, mind pedig a vb-szereplést?
– Azt nem tudom biztosan mondani, hogy felülmúlja, de ha be tudsz kerülni egy Pro csapatba, onnantól meg van minden esélyed arra, hogy indulhass egy háromhetes körversenyen. Ez minden profi kerékpáros nagy álma. Ott azért nem mindenki indulhat el, az olimpia vagy a vb sokkal elérhetőbb. Persze egy nagy körversenyhez a Pro Tour csapatba való bejutás sem elég, ott is nagyon jól kell teljesíteni, versenyeken kell bizonyítanod a képességeidet.
Regnáló bajnokként a trikolorral ellátott csapatmezben
– A Pro Tour csapatok feltételrendszere mennyiben más?
– Nem tudom pontosan, mivel még nem voltam ott, de úgy tűnik, hogy egy Pro Tour csapatban már tényleg csak a versenyzéssel kell foglalkoznod, minden feltétel adott, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Szerintem nagy különbség van a kontinentális és a Pro Tour szint között. Ha bekerülök, már csak az lenne a feladatom, hogy megmutassam, hogy mit tudok, az pedig szerintem menne, mivel nagy világversenyeken a profik között mindig jól teljesítettem.
– Köszönjük a beszélgetést, és sok sikert 2011-re!
Szöveg: Németh Balázs
Fotó: Kusztor Péter archívuma, Takács Tamás, BVSC csapatarchívum, HBalage
