fbpx

Merida One Twenty 7.800 kerékpárteszt: Kicsit több lett! Maradhat?

Tavaly a Merida Teszt Nap keretein belül már volt szerencsém tesztelni a Merida maraton/trail össztelós bringáját, most azonban a csúcsmodell helyett a full SLX szettes kivitelt, a Merida One Twenty 7.800-at hajtottam, ami sok mindenben kicsit több lett, mint gondoltam!

A kinézete nagyon patent!

A kinézete nagyon patent!

A Merida One Twenty, nevével ellentétben nem is 120 mm-t mozog, hanem 130-at, igaz „csak” elöl. Ez azonban sokat számít! A tajvani cég nagyon ráfeküdt az össztelós piacra, olyannyira, hogy az albstadti XCO világkupán már ki is próbálhatjuk a 2016-os karbon vázas verziót, amit a maraton versenyzőknek szánnak majd. Idéntől MINDEN 140 mm-nél kevesebbet mozgó bringa vázára örökélet garanciát adnak, ez pedig jó hír a hosszú távon gondolkodóknak.

Szép hegesztések, tapered fejcső

Szép hegesztések, tapered fejcső

Maga a váz Prolite 66-os (6066-os) alumínium, méghozzá triplán húzott csövekből hegesztve. Ezek formáját hydroforming eljárással alakították ki, nagynyomású folyadékot felhasználva. Előnye, hogy nem szükséges az utólagos hőkezelés, így a váz erősebb, az anyagszerkezet pedig homogénebb lett.

Közvetlen PM fékkonzol

Közvetlen PM fékkonzol

A varratok Smooth-Welding hegesztés segítségével lesznek egyenletesek és nem mellékesen szépek is. Belső kábelvezetéssel rendelkezik a váz, méghozzá a monoblokknál egy okos közdarab felhasználásával. Az integrált bovdenvezetés ugyan jól mutat, hiszen nincsen „madzag erdő” a vázon kívül, viszont megnehezíti a szerelők dolgát. A már említett kivehető fedél megkönnyíti a bovdenek, házak cseréjét, és azok helyzetét is pozícionálják.

Pihepuha felfüggesztés

Pihepuha felfüggesztés

Geometriája a 650B-s (27.5”) kerekekhez lett optimalizálva. Hátsó felfüggesztése M.O.R.E. névre hallgat és virtuális forgásponttal rendelkezik. A rugóstag mindkét bekötési pontja a lengőkarokon található (Float Link), nincsen kapcsolata a fő vázháromszöggel. Miért jó ez? Többek között azért, mert nagyon aktív a rugózás, nem keményedik fel fékezés hatására, és pedálozáskor sem veszi fel a tekerés ritmusát. A FOX Float rugóstagot megfejelték a kormányról való CTD vezérléssel is a kényelmes beállítás érdekében. A taghoz vezető kábel „Guided Remote” rendszerű vagyis meghatározott ívben van bekötve, így nem tud megtörni, ami később a működését befolyásolná. Közvetlen Post Mount hátsó fékkonzollal készül a váz, és 12 mm-es tengelyt fogad.

Láttunk már ennél szebb lockout kart...

Láttunk már ennél szebb lockout kart…

Kategóriájához képest elég meredek, 68 fokos fejcsőszöget terveztek a One Twenty-nek, ami az aránylag hosszú tengelytávval párosítva kiváló irányíthatóságot biztosít meredek technikás ösvényen, de nagy tempónál is stabil. Persze hozzá tartozik, a kezdő bringás „idegesnek” találhatja elsőre a gépet, de ha megszokja csak nyerhet vele!

I-Spec bilincs=nagyobb hely és könnyebb állíthatóság

I-Spec bilincs=nagyobb hely és könnyebb állíthatóság

Előre szintén Remote CTD-s FOX rugózás került egy 32 Float személyében, 130 mm-es úttal és 15 mm-es tengellyel. Teljes Shimano SLX váltó- és meghajtórendszerrel látták el, KMC X10 lánccal. Nagy piros pontot kap azért, hogy nem spóroltak meg 3 dollárt és I-Spec bilincsre szerelték a kezelőszerveket, ugyanis a kormányon nagyon sok pluszt ad az egy bilincsre szerelt fékkar/váltókar. Kevesebb helyet foglal, könnyebb állítani, és a CTD kart is közelebb lehet tenni a markolathoz.

KS nyeregcső a kis leengedő karral

KS nyeregcső a kis leengedő karral

Kind Shock SuperNatural dropper post nyeregcsövet csattintottak a bringába ami nem kormányról vezérelhető, hanem egy kis kart találsz a cső tetején. Nekem ez a kivitel jobban tetszik mintha még egy kábel került volna a kormányra, illetve némi plusz súly a bovdenezésbe. Magam is ilyennel megyek, könnyen kezelhető akár komoly terepen is. Persze kényelmesebb egy RS Reverb cső, de drágább is, ezért csak a 7.900-as kivitel kapta meg.

Elől 15mm-es hátul 12-es a tengelykapcsolat

Elől 15mm-es hátul 12-es a tengelykapcsolat

Kerekei Shimano Deore agyak köré fűzött DT-Swiss 533D felnikből állnak, és Schwalbe Nobby Nic gumik biztosítják a tapadást. Ez utóbbi komoly jolly-joker, nagyjából mindenféle terepen kiválóan szerepel, bár gyorsan kopik, mint minden EVO szériás Schwalbe külső.

A rugóstag alsó bekötési pontja sem a fő vázhoz csatlakozik

A rugóstag alsó bekötési pontja sem a fő vázhoz csatlakozik

Ahogy a címben is jeleztem, sok mindenben kicsit több a Merida One Twenty 7.800 mint gondoltam. Az első a mérlegen jelentkezik. M-es méretben kerek 14 kilogrammot nyom, ami a gyári (bár nem tudni melyik méret) adathoz képest 400 gramm eltérést mutat pluszban. Ez sajnos érezhető is rajta főleg túrázáskor, vagy hegynek fölfelé tekeréskor. Bár hozzátartozik az is, hogy ennyit nyom egy alsó-közép kategóriás merev 29”-os monti is (persze más árban).

Nagyjából bármit meg lehet vele csinálni

Nagyjából bármit meg lehet vele csinálni

Többet tud azonban rugóútban is. Ok, hogy papíron 130/120 mm a rugóút, de érzésre megegyezett a 140 mm-t tudó másik tesztbringánkkal. A rugózás puhasága és linearitása más dimenzióba helyezi a komfortot rajta… és ezáltal az elérhető tempót is. Megmondom őszintén, hogy a CTD karokat alig használtam mivel a köves terepen több előnye volt a rugózásnak, mint amennyit elvett a hajtás hatékonyságából. Technikás ösvényen imádtam a meredek fejcsőszöget és az agilis kormányreakciót. Hunyorítva el lehet sütni, hogy enduro géphez méltóan lehet vele lejtőzni, bár a 2.25”-os gumit nem lehet olyan szinten terhelni mint a 2.4”-osakat a „nagygépeken”.

Ha már belül megy a kábel, minden bringára ilyet kérnek a szerelők!

Ha már belül megy a kábel, minden bringára ilyet kérnek a szerelők!

769 000 Forint nem kevés pénz! Viszont egy örök élet garis (váz) gyönyörű kinézetű, nagyon szépen mozgó, kicsit több mint maratonozós montit kapsz érte minőségi cuccokkal. Elmehetsz vele bármelyik hazai verseny hosszú távjára vagy éppen egy Transalp túrára is, sőt némi János-hegyes ökörködés sem áll távol tőle. Fél kilót könnyedén és aránylag olcsón le lehet szedni róla, és úgy már a „flow” is hamar meglesz! A Shimano szettet nem is kell részleteznem. Tökéletesen vált, mintha XT lenne, a fékek egy ujjal blokkolnak bármilyen tempóról, mindezt precíz japán mérnöki pontossággal, kidolgozással. Még a 14 kilója ellenére is elegendő a 2×10 sebességes hajtás, hiszen a 24/36-os legkisebb áttétellel a falra is fel lehet mászni, ha ez nem lenne elég ott már úgyis egyszerűbb tolnod.

Lehet hogy apróság, de a mezőny legszebb láncvillavédője volt!

Lehet hogy apróság, de a mezőny legszebb láncvillavédője volt!

Ezek után még mindig bizonytalan vagy a vételt illetően? Akkor van még egy jó hírem! Kipróbálhatod te is ezt a bringát, mert a Merida Teszt Center ( http://bikefun.hu/contents/meridaTesztCenterek ) programban a One Twenty is szerepel!

InfoBox:
Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.
Elérhetőség: http://bikefun.hu/product/merida-2015-one-twenty-7-800-matt-fekete-kek
Származási hely: Taiwan
Vázgarancia: örökélet (első tulajdonos)
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: S-M-L-XL
Ajánlott fogyasztói ár: 769000 Ft

Műszaki adatok:
Váz: 6066-os alumínium
Villa: FOX 32 Float CTD
Rugóstag: FOX Float CTD
Első váltó: Shimano SLX
Hátsó váltó: Shimano SLX
Váltókar: Shimano SLX
Fékek: Shimano SLX
Hajtómű: Shimano SLX 38-24T
Középcsapágy: Shimano SLX
Fogaskoszorú: Shimano SLX 11-36T
Kerekek: Shimano Deore agyak + DT-Swiss 533D felnik
Külsők: Schwalbe Nobby Nic 27.5”x2.25”
Kormány: Merida Pro OS 740
Kormányszár: Merida Pro Carbon 5
Kormánycsapágy: BIG Conoid
Nyeregcső: KS SuperNatural
Nyereg: Prologo Kappa 2
Markolat: Merida Vise 135
Tömeg: 14 kg

Geometria:

merida one twenty geometria

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo