fbpx

Két beszámoló a Crosskovácsiról: Szatmáry András és Borsos Benedek

A mountain bike maraton harmadik futamára került sor a hétvégén Nagykovácsiban. Az elit férfiaknál Szatmáry András (Waberer’s Areus Cube Mtb Team), a nőknél pedig Surán Mónika (Meditech SC) győzött. Az alábbiakban a férfi győztes, valamint a junior fiúk között 2. helyen végző Borsos Benedek osztja meg velünk élményeit.

Szatmáry András csapattársával, Vígh Zolival tartotta teljes kontroll alatt a futamot, amiről így nyilatkozott:

„Már az első emelkedőn sikerült elmennünk Zolival a többiektől. Az ezt követő fél órában megpróbáltuk növelni előnyünket. Innentől igyekeztünk egy egyenletes, erős tempót diktálni, ugyanakkor közben a lejtőkön nem kockáztatni egy defektet vagy bukást. Előnyünket végül sikerült a célvonalig megőriznünk, amin ezúttal én gurultam át először. Harmadiknak Szalay Peti érkezett, Szilárd és Gábor előtt.”

crosskovacsi03
A futamról bővebben Borsos Benedek (Mesterbike Team), a középtáv U19-es kategória ezüstérmese számol be:

“Nos az idei Crossovácsi mondhatni jól sikerült számomra. Saját magamat is megleptem azzal, hogy milyet tudtam menni, mivel nem voltam jól a verseny előtt. Kettő hete tropára vágtam a hátamat, de ezt szerencsére kihevertem és az edzéseken már nem is éreztem, hogy itt probléma volt.”

“Pénteken a suliban viszont egy hirtelen és éles fájdalom nyilallt a hátamba, na ettől meg is ijedtem, szóval miután hazaértem rögtön mentem a gyógytornászhoz, hogy ragassza le a hátamat, nehogy megint bajaim legyenek és ezen múljon egy hazai verseny. Szerencsére a tapaszoktól jobban éreztem magam. Ezek után épeszű ember már csak otthon pihen és alszik. Én nem így tettem, mivel osztályos vacsoránk volt a suliban. Elegánsan öltözve meg is kezdtük a kajálást 9 körül és minden osztálytársam és a tanáraink bőszen pezsgőztek, boroztak, stb… Nekem ez most kimaradt a verseny miatt, szóval egy pohár kölyök pezsgő és jó sok limonádé elfogyasztása után éjfél körül ágyba is kerültem.”
crosskovacsi01
“Hazai, és egyben családi verseny is lett a szombati megmérettetés, mivel a bátyámat (Máté) sikerült rábeszélnem arra, hogy jöjjön ki és frissítsen is engem. Ez nagyon jól jött, köszi Máté! Szerencsére ki tudtam aludni magam, mivel csak az időben való kajálás miatt kellett korán kelnem. Ezután is csak nyugiztam otthon és a rajt előtt 45 perccel Mátéval kitekertünk Nagykovácsiba. Őt eligazítottam, majd én még gurulgattam, aztán beszólítás.”

“Nem volt valami durva rajtunk, elég nyugisan mentünk Remeteszőlősig. Amint beértünk terepre Táncos Sanyival előre álltunk és ő elkezdte diktálni az iramot. A Kastélyparkban már csak hárman voltunk: Sanyi, Pepi és én. Mögöttünk senkit sem láttam. Eléggé meglepődtem magamon, mivel én nem vagyok egy jó rajtoló, most pedig ott voltam a legelején. Ennek nagyon örültem és nagy motivációt adott. Így hárman mentünk együtt a Kutya-hegyig, persze néhol kicsit szétakadtunk, főleg én voltam az aki megúszott, de a lefeléken mindig le tudtam dolgozni azt a pár másodpercet, amit veszítettem. Ez a ledolgozás olyannyira jól sikerült a Kutya-hegyről lefelé, hogy bő fél perccel el is gurultam Sanyiéktól. Így egyedül maradtam, de nem akartam megpróbálni egymagam küzdeni tovább, mert tudtam, hogy messze van még a cél. Viszont a meredek felfelé megint nem haladt valami jól, így el is mentek mellett a srácok, majd Tiger is hátba csapott és irdatlan tempót menve rögtön el is ment. Fent Mátétól megkaptam a kulacsomat és robogtam is tovább, hogy megfogjam a az előttem lévő három középtávost.”

“Sajnos a lankás rész Anna-lakhoz nem haladt valami jól. Ennek egy elég konkrét oka volt, hogy megint elkezdett irgalmatlanul fájni a hátam. De hát úgy voltam vele, hogy itt vagyok a mezőny szinte legelején, úgyhogy nyomni kell, ha meg fáj, akkor fájjon csak. Nyomni kell és kész! Anna-lakhoz kiérve Mátétól megkaptam a 2. kulacsomat, majd mondta, hogy Pepi kettő perccel van előttem. Ez nem valami kevés, de szerencsés esetben ledolgozható, szóval innentől nyélen kell menni a végéig.”

“Teszteltem is magamat egy kicsit a dózeres lefelé előtt 1-2 perces emelkedőn. Szerencsére elég jó tempóban tudtam felmenni, és a pulzusom is rendben volt. A nagy-kopaszi mászás elején is elég jól ment, aztán kicsit belassultam vagy csak Papp Dénes ment brutál jó tempót, mivel jó lendülettel jött mögöttem. Ezt ki is használtam és rögtön beálltam mögé. Az egyik visszafordítóban megláttam Táncos Sanyit magam előtt 30-40 mp-re. Rögtön elkapott a hév, hogy meg kéne fogni. Dénessel haladtunk tovább. A Nagy-kopaszról lefelé majdnem estem egy k*rva nagyot, mivel egy igen tisztelt rövidtávos számára a jobbról jövök azt jelentette, hogy elkezdett az út majdnem teljes széltében kacsázni. Azt kösz! Ezen buktam vagy 10 mp-t, de sikerült visszaérni Dénesre. A Vörös-pocsolyásra felfelé Dénes keményen ment, én meg szépen elkezdtem görcsölgetni. Pörgettem 1-2 percet, aztán szerencsére elmúlt. Itt megjelent előttünk pár méterre a Vas Peti-Kis Józsi duó.”
crosskovacsi02
“Gondolatokat összeszed, sóhajt egyet (ez fájni fog), aztán megindultam, hogy felérjek Sanyira. Petiék mellett elég szépen el is tudtam menni. Tombolt az adrenalin, innentől kezdve mindenhol nyél. Megláttam Sanyi hátát. Egy rövid emelkedő végén felértem rá, de nem akartam vele menni és várni a sprintre, hanem megpróbáltam rögtön elmenni. Ez elég jól ment, a rajtkörre beérve már bő 100 méter előnyöm volt. Innentől ezt a célig már csak növeltem. Nagyon jó érzés volt. Így abszolút 3., kategória 2. helyen értem célba. Gratulálok Pepinek, nagyon nagyot ment!”

“Köszönöm Máténak az itatást, nagyon jól esett, hogy a bátyám állt kint a pálya szélén, sajnos ritkán van ilyen. Köszönöm a Mesterbikenak a versenyzési lehetőséget. A Continental Race King gumik ismét nagyon jó tempómenőnek bizonyultak. Sajnos még mindig edzőkerékkel kellett versenyeznem, de nagyon remélem, hogy Csömörön bő 1 kilóval könnyebb lesz a bringám… :)”

A teljes eredménylista itt érhető el

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.