fbpx

KED fejvédők Németországból

 

A KED fejvédők egyedi megjelenésüket a maxSHELL technológiának köszönhetik, a friss formavilág mellett ez ma a legfejlettebb technológiai a sisakgyártás terén.

A számos egyedi, innovatív technikai megoldást alkalmazó, immár lassan három évtizede működő cég büszke arra, hogy a gyártást Németországban tudja tartani, és ezen nem is tervez változtatni. A KED fejvédők és egyéb kiegészítők számos nemzetközi díjban részesülnek, a független teszteken pedig a kimagasló technikai színvonal mellett az ár/érték arány is rendre magas osztályzatot kap. Ki mondta, hogy ma már nem éri meg Európában kerékpár-kiegészítőt gyártani?

A KED-nek sikerült kidolgozni egy módszert, amelyben egy köztes speciális filmréteg alkalmazásával a külső héj nagyobb területen fedi az EPS habréteget, „bekanyarodva” a nyílásokba, a széleken is védve a puha és sérülékeny alapanyagot...

A KED-nek sikerült kidolgozni egy módszert, amelyben egy köztes speciális filmréteg alkalmazásával a külső héj nagyobb területen fedi az EPS habréteget, „bekanyarodva” a nyílásokba, a széleken is védve a puha és sérülékeny alapanyagot…

A KED cég története az 1980-as évek közepén indul, a műanyagipari szakember Hans Georg Knauer üzemet alapít, ahol más cégek megrendelésére az akkori szokványos technológiát alkalmazó sportfejvédőket készítenek. Bár csak bérgyártásról van szó, Knauer nem elégedett a színvonallal, a mérnöki elme szárnyra kap. A meglévő tapasztalatokra alapozva több újítást hoz a fejvédőgyártásba, majd úgy dönt, hogy ezeket önálló márkaként kínálja a biztonság iránt egyre fogékonyabb és igényesebb kerékpárosok táborának. A KED először nemzetközi kiállításokon mutatja be az új megoldásokat alkalmazó sisakmodelleket amelyek hamar számos szakmai elismerésben részesülnek. A fejlődés azóta is töretlen, ebben a márkabemutatóban az új modellek mellett a technikai megoldásokról is beszámolunk.

A maxShell technológia különleges megjelenést kölcsönöz a sisakoknak...

A maxShell technológia különleges megjelenést kölcsönöz a sisakoknak, illetve a biztonságot fokozó LED-világítás “szériatartozék” majd’ minden modell esetében…

A sort mindenképpen a kizárólag a KED által alkalmazott maxSHELL technológiával kezdenénk. A legtöbb ma kapható fejvédő az In-mold technológia valamely változatát alkalmazza, amely során a külső kemény műanyag héj és a belső ütéselnyelő EPS réteg egybeöntött, nem igényel ragasztást, így könnyű és tartós. Knauernek viszont sikerült kidolgozni egy módszert, amelyben egy köztes speciális filmréteg alkalmazásával a külső héj nagyobb területen fedi az EPS habréteget, „bekanyarodva” a nyílásokba, a széleken is védve a puha és sérülékeny alapanyagot. A maxSHELL lényegesen erősebb szerkezetet eredményez, fokozza a biztonságot és növeli a fejvédő ellenálló-képességét, strapabíróságát. A fejvédelem a technológiának köszönhetően a tarkóra is kiterjed, amely különösképpen veszélynek kitett terület. Továbbá a maxSHELL a fejvédőnek egyedi megjelenést kölcsönöz, így megkülönböztetve a szokványos sisakformáktól.

Számos fejlett technikai megoldás kizárólag a KED-sisakoknál érhető el...

Számos fejlett technikai megoldás kizárólag a KED-sisakoknál érhető el…

Az egy személyben cégvezető és főmérnök szerepét betöltő Knauernek küldetésévé vált a biztonság végletekig történő fokozása. Közel az összes ma kapható KED fejvédő rendelkezik aktív világítással, amely a hátsó állítórendszerek valamelyikében kap helyet. Ez nem helyettesíti a kerékpár-világítást, de segít a láthatóság fokozásában, a balesetek elkerülésében. Egyes sisakmodellek esetében ez a megoldás első aktív láthatósággal egészül ki így körkörösre kiterjesztve a 180 fokos védelmet. De Knauer még a fejvédőgyártók közt párját ritkító figyelmességgel sem volt maradéktalanul elégedett, így egy külső cég szabadalom alatt álló technikai megoldását alkalmazva egyes városi és gyermeksisakok esetében rendkívül intenzív fényvisszaverő réteg kerül a külső héjra.

A Certus az egyik KED modell, amely K-STAR bevonattal is elérhető...

A Certus az egyik KED modell, amely K-STAR bevonattal is elérhető…

A K-STAR-ral felvértezett modelleket úgy kell elképzelni, hogy ha egy gépjármű fényszórója rájuk vetül, a sisak felragyog, azaz szabályosan világít a sötétben. Ezt a tulajdonságot milliónyi apró tükörprizmának köszönheti: a K-STAR vitathatatlanul forradalmi megoldás a fejvédőgyártásban. Amelyik városi sisak nem K-STAR-os, azon oldalt fényvisszaverő csík található, így biztosítva a hátsó aktív láthatóság mellett oldalirányú passzívat is.

A beállítópántba integrált LED nem helyettesíti a kerékpárvilágítást, de segít a láthatóságban!

A beállítópántba integrált LED nem helyettesíti a kerékpárvilágítást, de segít a láthatóságban!

A láthatóság mellett a megszállott a német főmérnök a kényelem fokozását is rendkívül fontosnak tartja, és ezen a téren is számos fejlett megoldást kínál a minőségi fejvédőt választó kerékpárosoknak. A legtöbb sisakgyártóval ellentétben a KED-nél standard a 3D méretállítás, azaz a sisak rögzítőrendszere mind fejkörátmérő-, mint fejmagasság-állítással rendelkezik. Ezt „fejeli meg” Knauer a QUICKSTOPP megoldással, amely a hátsó „tekerentyű” mellett egy sisak tetején lévőt is alkalmaz, így a sisak felvételekor mindkét paraméter egész pontosan beszabályozható. Az eredmény a tökéletes illeszkedés, amely kényelemet biztosít hosszabb viselés során, illetve a fokozott stabilitás növeli biztonságot is. Ez a technológia úgyszintén kizárólag a KED modellek esetében érhető el. A légcsatorna-kialakítást figyelembe vevő belső szivacsozás egészíti ki az ergonómiát, amely rendkívül kényelmes egyben kivehető, mosható, gyorsan száradó.

A Paganini Race a ma kapható legkönnyebb Európában gyártott, állítórendszerrel rendszerrel rendelkező kerékpáros sisak!

A Paganini Race a ma kapható legkönnyebb Európában gyártott, állítórendszerrel rendszerrel rendelkező kerékpáros sisak!

[divider scroll_text=”KED fejvédők”]
A biztonság és a kényelem kipipálva, de ha ennyi mindennel „felruházunk” egy fejvédőt, nem lesz túl nehéz. Itt ismét a maxSHELL-t kell megemlíteni: a technológia egyik előnye a kisebb tömeg, mivel a szerkezet erősebb, nem szükséges többlet anyag a biztonsági tesztek teljesítésére. Itt érdemes megemlíteni, hogy a ma kapható legkönnyebb Európában gyártott, állítórendszerrel rendszerrel rendelkező kerékpáros sisak a KED Paganini Race, tömege mindössze 197 gramm! És ezzel el is érkeztünk a versenyszponzorációhoz: a KED több kerékpáros csapatot is támogat, a legjobb U23-as német versenyzőket felvonultató KED-Bianchi éppen a Paganini Race-t választotta, de a KED Stevens Racing Team versenyzői a másik prémium modellben, az aerodinamikai tulajdonságokat előtérbe helyező Wayron-ban tekernek.

A legtöbb KED modell esetében a magasságállítás nem belül, hanem már felvett állapotban, kívülről történik!

A legtöbb KED modell esetében a magasságállítás nem belül, hanem már felvett állapotban, kívülről történik!

Az új sisakok bemutatása előtt gyorsan még kanyarodjunk vissza a németországi gyártás fontosságához. Knauer ebben a kérdésben is eltántoríthatatlan. Szerinte számos előnye van a termelés otthon tartásának, a legfőbb, hogy ő maga ellenőrizhesse a teljes folyamatot a tervezéstől kezdve a gyártástechnológián keresztül egészen a minőség-ellenőrzésig. Ő már csak ilyen ember, nem bízik a beszállítókban. Ráadásul még az üzemben alkalmazott gépsor is német gyártmány, hisz azt egyedileg az ő igényei szerint, az ő megrendelésre készítették. Knauer minden nap lemegy a gyártósorokhoz, megnézi a sisakok tesztelését, és azzal a tudattal fekszik le, hogy cége a legjobb, legbiztonságosabb, legkényelmesebb fejvédőket kínálja az igényes kerékpárosok számára, ráadásul a konkurenseknél semmivel se drágábban. És mint említettem, a független tesztekben is kiválóan szerepelnek a KED-sisakok, a cikk végén egy rövid válogatás is mellékelünk az eredményekből.

A Trailon hibátlan "Enduro" modell, a mai kerékpártrendeknek megfelelő divatos színválasztékkal...

A Trailon hibátlan “Enduro” modell, a mai kerékpártrendeknek megfelelő divatos színválasztékkal…

Nézzük akkor a KED sisakmodelljeit, kezdve a 2015-ös egyik fő újdonsággal, a Trailon all mountain fejlesztéssel. Izgalmas feladat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő enduro, all mountain vagy trail MTB szakág számára fejvédőt fejleszteni, hisz egy ilyen modellnek magas szintű biztonságot kell nyújtani, de a szellőzés és a kényelem sem szenvedhet csorbát. A magyarázat kézenfekvő: az extrém terepviszonyok közt folytatott teljesítménytúrák hosszúak, az emelkedők izzasztóak, a lejtmenetek gyorsak, az időjárás a hegyekben pedig szeszélyes. Továbbá a sisaknak védelmet kell biztosítani az éles fénykontrasztokkal szemben, és nem árt, ha a túrát rögzítő akciókamera vagy fejlámpa is könnyedén, biztonságosan felszerelhető. A bonyolult tervezési feladatot a KED példásan oldotta meg: a maxSHELL technológia és a meghosszabbított tarkórész felel a biztonságért, az állítórendszer a német cég hírnevéhez méltóan professzionális, a napellenző sild erős, „síszemcsit” fogad, ráadásul szögállítással is rendelkezik. A sisak megjelenése pedig ellenállhatatlan, a Trailon hibátlan darab a mai kerékpártrendeknek megfelelő divatos színválasztékkal.

A Crom is új városi modell kellő szellőzéssel, tarkóvédelemmel - szerintünk népszerű lesz!

A Crom is új általános MTB-modell kellő szellőzéssel és tarkóvédelemmel – szerintünk népszerű lesz!

 

[divider scroll_text=”KED fejvédők”]
Companion modellnév alatt egy kedvezőbb árú all mountain és túrasisak kerül a széles KED palettára. Habár a sildje nem olyan fejlett, mint a Tralioné, a kamerarögzítés is kissé körülményesebb, a legfontosabb tulajdonságok, mint a maxSHELL szerkezet, a tarkóvédelem, a QUICKSTOPP külső magasságállítás, a QUICKSAFE hátsó LED-világítás, és a bogárháló adottak. A Companion megjelenésére sem lehet panasz: mind a formavilág, mind a színvilág trendi és passzol a felhasználási területhez.

A Wayron teljes egészében borított változatban is kapható lesz, amely a lehető legjobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik...

A Wayron teljes egészében borított változatban is kapható lesz, amely a lehető legjobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik…

A népszerű, aerodinamikus kialakítással rendelkező Wayron Pro 2015-re shildes változatban is kapható lesz, a kerékpárpiaci trendeknek megfelelően megújult színekben. Az apropó minden bizonnyal az, hogy az országúti versenysport után most már a Kreidler profi MTB csapat is ebben hajt. Minden KED-technológiával felvértezett prémium modellről van szó, 270 grammos tömege pedig valóban „versenyképes”. Az országútisokra gondolva pedig kapható lesz a Wayron teljes egészében borított változata, amely a lehető legjobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik.

A Risco ötvözi a trendi BMX-es „bilibukó” formát a hatékony szellőzéssel, városi használatra ideális darab!

A Risco ötvözi a trendi BMX-es „bilibukó” formát a hatékony szellőzéssel, városi használatra ideális darab!

[divider scroll_text=”KED fejvédők”]
Az általános használata szánt fejvédők közt a Crom-ot és a Riscót emelnénk ki: az előbbi egy rendkívül jól szellőző modell, amely a KED-technológiák lényegében teljes tárházát felvonultatja, emellett ára a középkategóriába pozicionált. A Risco tavaly debütált, méltán vált közkedvelté, hisz ötvözi a trendi BMX-es „bilibukó” formát a hatékony szellőzéssel, így városi használatra ideális darab. Az egy darabból álló mikroszálas belső bélés biztosítja a kényelmet és a praktikus használatot. Természetesen az eltérő megjelenés ellenére a Risco is maxSHELL szerkezettel rendelkezik.

Ha a K-STAR modellekre a gépjármű fényszórója rá vetül, a sisak felragyog, azaz szabályosan világít a sötétben!

Ha a K-STAR modellekre a gépjármű fényszórója rá vetül, a sisak felragyog, azaz szabályosan világít a sötétben!

A Neo spéci XXL-méretben kapható modell...

A Neo spéci XXL-méretben kapható modell…

A már említett K-STAR passzív világítást a Certus modell esetében érhető el, amely ugyancsak egy magas technikai szintet képviselő, városi használatra tervezett modell. Ahogy a legtöbb KED fejvédőé, a Certus színvilága is megújul 2015-ben, jól illeszthető lesz a legújabb kerékpárok megjelenéséhez. A nagyobb fejkörátmérővel rendelkező kerékpárosok számára 2 XXL-méretű modellt kínál a német gyártó, a Neo Visiont, illetve a City-t.

A gyermekbukók világában nem a festés az egyetlen módszer a fejvédőviselet megszerettetésére - a forma is "üthet", és ezzel a lehetőséggel kevés gyártó él!

A gyermekbukók világában nem a festés az egyetlen módszer a fejvédőviselet megszerettetésére – a forma is “üthet”, és ezzel a lehetőséggel kevés gyártó él!

A KED ezen felül kiváló, számos szakmai elismerést kiérdemlő gyermeksisakkal is rendelkezik, egyes modellek – mint például a 5Forty vagy a Stratus és a Street Junior – több méretben is elérhetők, egyáltalán nem „gyerekes” formavilággal bírnak, a nagyobb méret akár felnőttek számára is beválhat. Persze nem fontos „tininidzsás” dizájnt választani, de a gyermekek számára minden bizonnyal ezek lesznek a nyerők. A kicsiket megcélzó TK2 pedig nemcsak a népszerű sci-fi eposz színvilágát vonultatja fel, hanem a formája is a világmindenséget átszelő űrhajókat idézi. A K-STAR passzív világítást a Meggy kínálja egészen felnőtt M-es méretig. Itthon meglepő lehet, hogy a KED gyermekfejvédő palettája majd’ olyan gazdag, mint a felnőtteknek szánt!

Olyan mint apáé vagy anyáé, csak kicsiben!

Olyan mint apáé vagy anyáé, csak kicsiben!

A KED ezen kívül kiváló sportszemüveg modelleket is kínál, illetve lovagláshoz és síeléshez tervezett „bukók” egészítik ki a palettát. Új irány a hátizsákok világa, de ha azok tervezése is olyan lelkiismeretes, mint a fejvédőké, minden bizonnyal sikert aratnak a piacon.

[divider scroll_text=”KED fejvédők”]

Az új Traillon egy másik érdekes színnel...

Az új Traillon egy másik érdekes színnel…

Teszteredmények:

Paganini Visor modell

  • kitűnő,  tesztgyőztes – Mountain Bike, 2011 április
  • kiváló – RADtouren, 2012 április

Paganini Race modell

  • kiváló – RoadBike, 2011 május

Certus modell

  • kiváló – Trekkingbike, 2011 január
  • “Top termék” – RADtouren, 2012 április
  • kiváló – ÖKO-TEST-Magazin, 2013 június

Gekko modell

  • jó – Stiftung Warentest, 2012 május
Meglepő formák - főleg hátulról - Opus modell...

Meglepő formák – főleg hátulról – Opus modell…

Sky Two modell

  • kiváló – RADtouren , 2012 április

Stingray modell

  • kiváló – Mountain Bike, 2009 július
  • kiváló – RennRad, 2007 május

Neo Visor modell

  • kiváló – Bike Sport News, 2009 július
  • kitűnő – Mountain Bike, 2008 június

Champion Visor/ Championmodell

  • ajánlott – Skate-In, 2007 április

Zenith modell

  • jó – ADACmotorwelt, 2009 május

Spiri modell

  • kitűnő – Mountain Bike, 2006 május
  • ajánlott – Mountain Bike, 2008 július
  • jó – Stiftung Warentest, 2005 április
  • kiváló – Konsument (osztrák), 2005 április
  • tesztgyőztes – Forbruker Rapporten (norvég)

Fazer  modell

  • Designpreis 2009

Joker modell

  • kiváló – Radfahren aktiv, 2007 április

Meggy modell

  • jó – Stiftung Warentest, 2005 április
  • kiváló – Konsument (osztrák), 2005 május
  • kiváló – Öko Test, 2010 május
  • jó – ADAC Motorwelt, 2013 június

[divider scroll_text=”KED fejvédők”]

Nem feledkezzünk meg a szemüvegkínálatról!

Ne feledkezzünk meg a szemüvegkínálatról!

Elérhetőségek: http://www.ked-helmsysteme.de/en/home (hamarosan kész a magyar weboldal és facebook-oldal is)
E-mail: kross@kross.hu

ked_pr_2014_nov_logo

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo