fbpx

Juhász Zsolt interjú: “Mindent meg fogok tenni azért, hogy ott legyek Rióban”

juhasz_zsolt_3

Juhász Zsolt

A Waberer’s Areus Team 25 éves mountain bike versenyzője, Juhász Zsolt remekül teljesített az utóbbi hetekben, értékes UCI-világranglista pontokat gyűjtve az olimpiai kvalifikációhoz. A kvótafutásról és a további célokról is beszélgettünk az alábbi interjúban:

Takács Tamás: Törökországban két versenyt nyertél az elmúlt héten, halmoztad a pontokat, gratulálunk a szép eredményhez! Ha jól tudom, ezzel olimpiai kvótát érő helyen állunk a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) világranglistáján. Van okunk örülni?

Juhász Zsolt: Igen van, számításaink szerint huszonharmadikak vagyunk az UCI-világranglistán és jövő héten a Nove Mesto-i világkupa-futammal zárul az első kvótafutó év. A pozíciónk alapján egy fővel részt vehetnénk a Riói Olimpián. Persze hátra van még a második kvalifikációs szezon is, ami 2016. májusig tart, de az első év mindenképpen jelzés értékű és bizakodásra adhat okot. Főleg úgy, hogy az utóbbi hetekben Parti Andrisnak sérülés miatt ki kellett hagynia sok versenyt és nagyon hiányoztak az eredményei, gyakorlatilag egyedül kellett harcolnom a pontokért. Persze még nincs zárás, mi is indulunk pontszerző versenyeken a hétvégén és jövő hétvégén Nove Mesto-ban, de sajnos a világranglista – ha jól tudom – 26. helyén álló görögök is, akiknek odahaza van S2-es versenyük és feltehetően mindhárom kvótafutó versenyzőjük rajthoz áll majd és jó helyezésekkel pontokat is szereznek.

TT: Biztosítottnak látod a hátteret a kvalifikációs folyamathoz?

JZs: Jelenleg csapatunk, a Waberer’s Areus MTB Team adja a válogatott magját, s mivel kialakult a múltban egy szerencsétlen helyzet, a szövetségbe később érkeznek azok a pénzek, amiből finanszírozni tudnák a versenyeztetésünket. Így most kölcsönszerződéssel a csapatunk előfinanszírozza a válogatott színekben indulásunkat a pontszerző versenyeken, és bízunk benne, hogy később rendezni tudjuk az anyagiakat. Jelenleg előre haladunk, mi adjuk gyakorlatilag a versenyzőket és a szakértelmet, Bogár Gábor edzőnkkel, akivel így szabad kezünk van abban, hogy eldönthessük, milyen versenyeken indulunk. A program összeállításánál elsősorban az olimpiai kvóta megszerzését tartjuk szem előtt.

Törökországban

Törökországban

TT: Milyen koncepció mentén versenyeztek és tervezitek a következő kvótafutó évet?

JZs: Ahogy mondtam, legfőbb cél az egy olimpiai kvóta megszerzése, a kettőre már csak matematikai esélyünk van. Egyébként lehet látni, hogy például a szlovákok – akik jelenleg két kvótát érő helyen állnak az UCI-világranglistán – kezdenek besokallni, és egyre inkább látszik a versenyeken nyújtott teljesítményükön is, hogy nagyon fáradtak.

Nem könnyű feladat a versenyprogram tervezése, ugyanis adott ország három legjobb versenyzőjének összpontszáma adja ki a nemzet helyezését az UCI-világranglistán, és egy-egy versenyző pontszámába csak a legjobb öt C1-es, a legjobb öt C2-es, a legjobb öt C3-as versenyen elért eredmény, a legjobb két S2-es (stage race, azaz szakaszverseny) és a legjobb három S3-as versenyen elért eredmény számít, valamint az összes kiemelt kategóriás versenyen és világkupákon elért eredmény.

A fentiek alapján válogatjuk a versenyeket és jó előre kell tervezni, mondok egy példát: Törökország előtt egy horvát C2-es verseny helyett inkább egy osztrák kiemelt kategóriásra utaztam, mert C2-esről már van sok jó eredményem, ráadásul így érdemes még elmenni a most hétvégén sorra kerülő C2-esre is, amellyel egy időben nincs más verseny. A következő kvótafutó évet már reméljük végig tudjuk úgy versenyezni, hogy Parti Andris pontjaival is végig számolhatunk. A harmadik legjobb magyar jelenleg Blazsó Marci, de Vígh Zoli még beelőzheti őt egy szép eredménnyel.

TT: Felmerül a kérdés, hogy ha egyetlen olimpiai kvótára van esélyünk, nyilván megfordult a fejedben, hogy Parti Andris pekingi és londoni szereplése után Rióban te szeretnél lenni az a férfi mountain bike-os, aki képviselheted Magyarországot…

JZs: Igen, megfordult a fejemben és mindent meg fogok tenni azért, hogy ott legyek Rióban, de egyelőre most a legfontosabb, hogy Andris felépüljön és a lehető legtöbb pontot szerezze a kvótához. Aztán majd ha odakerül a sor, lemeccseljük, hogy ki vegyen részt az Olimpián. Bár a válogatási elvek még nincsenek lefektetve én szeretném, ha a válogatóversenyek közé bekerülne világkupa is (eddig C1- és C2-es versenyek döntöttek), hiszen egy világkupán vannak hasonló körülmények, hasonlóan technikás pálya, hangulat, feszültség, mint egy Olimpián. A legjobb svájciak is világkupa-eredmények alapján döntenek.

Akcióban

Akcióban

TT: Ha már változások, mostanában sokan beszélnek a sportágban szükséges reformokról, neked versenyzőként van véleményed erről?

JZs: Örülnék ha változna a helyzet a korábbiakhoz képest, nem jó a megosztás és biztosan szükség van a reformokra, de Rióig már nincs sok idő… Mi versenyzők, vagy az edzőnk, Bogár Gábor a szakmát képviseljük és annak örülünk, ha minél jobb az együttműködés, ami most fennáll a szövetséggel, reméljük a jövőben is így marad. Az egységre mindenképpen szükség van, egyszerű példa: a mi szintünkön már fontosak az edzőtáborozások, szezon közben is, melyeket könnyebben meg tudna oldani egy szövetség, ha együtt tervezhetnék országútisoknak és mountain bike-osoknak is, nem külön-külön, három-négy embernek.

TT: Térjünk vissza Juhász Zsolthoz, egyre jobb formában vagy, melyek a legfontosabb céljaid idénre, a közeljövőben?

JZs: Már évek óta a világkupák a legfontosabbak, mindig kiszúrok egyet-kettőt, ahol a maximumot akarom kihozni. Persze ezen egy betegség is módosíthat, mint tavaly… Jövő héten Nove Mesto-ban szeretnék nagyon jól menni, nagyon szeretem azt a pályát, de eddig valahogy mégsem jött össze a jó eredmény. Aztán hamarosan következik a bakui Európa Játékok, június 14-én Azerbajdzsánban, ami remek felkészülés abból a szempontból, hogy hasonló élmény lehet, mint az igazi Olimpia.

TT: És mi a hosszú távú cél, meddig szeretnél eljutni ebben a sportágban?

JZs: Réges-régen azt döntöttem el magamban, hogy maximum 30 éves koromig fogok versenyezni, de ez lassan egyre közeledik, és azt látom, hogy a legjobbak is ebben a korban érik el a legjobb eredményeket. Schurter is már 30 körül jár, Absalon közeledik a 40-hez… Ha az a kérdés, hogy magyar részről hová lehet eljutni, arra azt mondom, hogy 4-8 éve felnőtt világkupán még 60-ba se tudott bekerülni magyar versenyző, nekünk pedig már 30 körüli eredményeink is vannak, és reálisnak tartom, hogy megcélozzuk a top 20-at is, ami már nem a világkupa középmezőnyét, hanem az élmezőnyt jelenti.

TT: Köszönöm az interjút és a hazai kerékpársport rajongók nevében is kívánom, hogy 28-29 éves korod környékén top 20-ban legyél, és akkor gondold még át, hogy 30 fölött is folytatod…

JZs: Nagyon remélem, én is így gondolom és azon leszek, hogy sikerüljön!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.