fbpx

Jövőre újabb UCI-verseny Magyarországon!

Lovassy Krisztián nyerte idén a Miskolc GP-t

Már tavasszal UCI Europe Tour ranglista pontokért tekerhetnek legjobbjaink, ugyanis a Kerékpársport 2000 SE rendezésében március 23-án, szombaton kerül majd sor a Kassa-Miskolc, UCI 1.2 kategóriás országúti viadalra.

A főszervező, Sutkó Mihály elmondása szerint a verseny egyik apropója, hogy jövőre Kassa Európa kulturális Fővárosa rangra emelkedik, és adta magát, mint remek rajthelyszín. A szezon elején csak 122 kilométeresre tervezett útvonal főúton halad majd a határig, és a Szikszói dombok, valamint Edelény érintésével érkezik meg a mezőny Miskolcra (a tavalyi Miskolc GP-ről ismert kátyús utak kimaradnak).

Sipos János a CET sajtótájékoztatóján konferált

A versenyre a legjobb magyar csapatokat, valamint elsősorban szlovák és a környező országok versenyzőit várják, a meghívások folyamatban. Megtudhattuk azt is, hogy az ideihez hasonlóan  UCI kategóriás lesz a kétnapos Central European Tour (két 1.2-es versenyként), a Budapest GP napján rendezendő amatőr időfutam pedig az idén elhunyt népszerű sportriporter és magyar bajnok kerékpáros tiszteletére Sipos János Emlékverseny néven kerül be majd a naptárba.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo