fbpx

Johan Bruyneel büntetése elégséges, igazságos?

Ma 1 hete született meg az American Arbitration Association döntése Johan Bruyneel ügyében, amelyben a U.S. Postal, a Discovery Channel, majd az Astana és a Radio Shack csapat menedzserét minden sporttevékenységtől 10 évre eltiltotta. Az indoklás szerint Lance Armstrong győzelmeinek kovácsa, koordinátora, összedolgozva Michele Ferrarival és egyéb orvosokkal, minden idők legnagyobb szabású sportcsalását irányította. A csapatok által folytatott tiltott tevékenységek között szerepel a doppingszerek használata (EPO, tesztoszteron, HGH és kortizol), illetve a vértranszfúzió számos formája. Az ítélet szerint Bruyneel a versenyzőket megismertette, rábeszélte a tiltott szerek és eljárások használatára, segédkezett azok beszerzésébe, rejtegetésébe és csempészetébe, egyes esetekben versenyzőit megzsarolta, amikor azok a rendszerből ki szerettek volna lépni.

Armstronggal a 4. Tour-győzelem után...

Armstronggal a 4. Tour-győzelem után…

Bruyneel blogjában nem vitatja a döntés indoklását, karrierje számos mozzanatát „legszívesebb kitörölné”. Ellenben vitatja az AAA, illetve az Armstrongot elítélő USADA hatáskörét a döntés meghozatalában. Még nem döntött arról, hogy jogorvoslatért folyamodik-e a Nemzetközi Sportbírósághoz (CAS).

Az utóbbi egy hét alatt sok vélemény látott napvilágot a döntéssel kapcsolatban. Először is sokan kifogásolták, hogy ha Lance „életfogytiglani” büntetést kapott, illetve mind a hét Tour győzelmét elvették, akkor a „nagyfőnök” miért úszta meg 10-éves eltiltással. Az USADA-t vezető Travis T. Tygart szerint „nincs mentség arra, hogy visszaélésre sarkallta a rá bízott versenyzőket, akiket csapatvezetői munkaköre alapján védelmeznie kellett volna.”

Az érem másik oldalán a csalásokban és visszaélésekben részt vevők eltérő bánásmódja szerepel. Lance Armstrongnak bizonyos tekintetben igaza van abban, hogy az említett csapatokban a többi versenyző is ugyanazokat a praktikákat folytatta, mint ő, nekik az USADA vádalkut ajánlott fel, és vallomásaikért cserében mindössze féléves versenyszezonon kívüli eltiltást kaptak. Ma közülük többen versenyszervezőként, csapatvezetőként tevékenykednek, amíg Lance számára mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenység örökre tiltott. Ellenben az is az igazsághoz tartozik, hogy Lance a U.S. Postalban és a Discovery Teamben egyfajta “társfőnökként” tevékenykedett, Bruyneellel együtt hozta a döntéseket, ő is zsarolt, illetve megfélemlített versenyzőket.

Welcome to Astana, Lance, én majd mindent elrendezek!

Welcome to Astana, Lance, én majd mindent elrendezek!

Johan Bruyneellel kapcsolatban pedig ott Bjarne Riis példája, aki 2007-ben bevallotta, hogy doppingszerek segítségével versenyzett, az általa irányított CSC csapat ugyancsak bizonyítottan a U.S. Postal és Discovery Teamhez hasonló vétségeket követett el. Mindezek ellenére nem indult ellene eljárás, és jelenleg a Tinkoff-Saxo csapatfőnöke. Mi a különbség Bruyneel és Riis között – kérdezhetnénk? Legfeljebb az, hogy Riis vallomásával őszintébb volt a nyilvánosság felé, mint Bruyneel vagy éppen Armstrong, akik az utolsó pillanatig tagadták vétségeiket.

Hasonlóan Lance Armstrong büntetéséhez, a múltheti döntés ugyancsak fontos  morális kérdéseket vet fel. Az erkölcsi rend helyreállításhoz, illetve az igazságossághoz az összes érintett beismerő vallomására szükség lenne. Meg kellene tudni a több ezer versenyzőről, az őket segítő csapatvezetőkről és orvosokról, hogy milyen mértékben vettek részt a doppingvisszaélésekben, azok megszervezésében, a csalások véghezvitelében. Kárt pedig nemcsak a szponzorok, versenyszervezők szenvedtek el, hanem például azok a versenyzők, akik nem voltak hajlandóak doppingszereket szedni, így megfosztva magukat az esetleges győzelmektől, illetve egy sportkarrier anyagi hasznaitól.

bruyneel_interju_main

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.