fbpx

Interjú Benkó Barbarával 20. magyar bajnoki címe után

 

Londoni olimpikonunk, Benkó Barbara 20. bajnoki címét szerezte a gyulai cyclocross országos bajnokságon, ennek kapcsán röviden az idei terveiről is kérdeztük legjobb női mountain bike versenyzőnket.

Benkó Barbara és a crossos smink

Benkó Barbara és a crossos smink

Bikemag: Elsőként mondanál pár szót a cyclocross keményebb arcát mutató, iszonyú sáros versenyről?

Benkó Barbara: Őszintén nekem így nem tetszett annyira a pálya, a korábbi pósteleki sokkal közelebb állt hozzám. Másrészt hamar egyedül is maradtam a futamomban, máskor legalább a fiúkkal együtt nyomjuk, most idegőrlő volt a sárdagasztás, de végigcsináltam, az új bringa gond nélkül, tökéletesen működött, sikerült megszerezni összességében a 20. bajnoki címemet.

"da solo"

“da solo”

Bikemag: Kevesebbet láttunk cyclocross versenyen ebben a szezonban, mint korábban, mi ennek az oka?

Benkó Barbara: Más rendszerben készülök a következő szezonra, mint korábban, és ebbe nem fért bele a cyclocross. Tettünk egy próbát cx-versenyen, de olyan kimerítő hatással volt a szervezetemre, hogy rosszul befolyásolta az alapozást, ráadásul féltem kicsit a betegségtől is, amivel már volt gond korábban, ezért úgy döntöttünk, kihagyom a legtöbb SuperCross futamot. Etyekre és a bajnokságra most megkaptam azért az engedélyt.

vadonatúj Focus crossbringán

vadonatúj Focus crossbringán

Bikemag: Miben más az új rendszer, megtudhatunk valamit erről?

Benkó Barbara: A legfőbb változás, hogy nem egy edzővel dolgozom, hanem egy teammel, más írja a kerékpáros edzéstervet, más foglalkozik az erőfejlesztéssel. Eddig nagyon hatékonynak tűnik a munka, főleg az erőszint javulását érzem. A kerékpáros edzések is mások, különböznek a résztávok is. De már most a crosson is robbanékonyabbnak, erősebbnek érzem magam, jobban mentek a kigyorsítások, éreztem az erőt a mély sárban is.

a 20. bajnoki cím

a 20. bajnoki cím

Bikemag: Mik a terveid a 2015-ös szezonra?

Benkó Barbara: Most Gran Canaria-ra utazom majd edzőtáborozni, majd a csapattal Cipruson találkozunk, ahol már versenyen is indulunk, olyan társaságban, mint mondjuk Marianne Vos. a Focus-szal 2015-re szerződtünk, és a világkupa-eredményektől függ a folytatás. Azt mondták ezek idén a legfontosabb versenyek, minél jobb eredményt elérni a mountaon bike XCO világkupákon, ennek függvényében alakulhat a későbbi megállapodás.

a cx ob dobogón

a cx ob dobogón

Bikemag: Mivel lennél (illetve lenne a német profi csapat, a Focus XC Team) elégedett.

Benkó Barbara: Szeretnék a világkupákon az elit női mezőnyben stabilan az első 20-25-ben végezni, ami a mezőny erősebb felét jelenti, mondhatjuk úgy, hogy a nemzetközi élvonalat a mountain bike sportban.

Bikemag: Sok sikert a szezonra!

(Fotók: Vanik Zoltán – https://www.facebook.com/VanikZoltanSport?fref=photo)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo