fbpx

II. 10 órás MTB verseny Marcaliban

A család is előtérbe került a Marcali KSE idei évi 10 órás versenyén, amit május 4-én második alkalommal rendeznek meg a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont területén. A 10 órás MTB versenyre a megszokottak mellett kettő családi kategória is kiírásra került. 

tn_P1080365

Az 1,8 km hosszú pálya, 50-55 m szintkülönbséget tartalmaz. Nyomvonala nagy részben füves, döngölt földúton halad, egy kavicsos emelkedővel, egy rövid térköves szakasszal és egy rámpával. A tavalyihoz hasonlóan kisebb változtatások történtek. Viszont nagy létszámú nevezés esetén a pálya hossza módosulhat.

Nevezni egyéni, duó, csapat kategóriákban lehet, férfi, női illetve vegyes összetételben.

Idei újdonságként családi és gyerek kategóriákban is lehet nevezni, az alábbiak szerint: 

– Családi csapat: minimum 3, maximum 5 fő, nő, férfi, és egy-három 16 éven aluli gyermek
– Gyerek csapat: 6 gyermek, 10 és 14 év között, csapatonként legalább egy felnőtt kísérővel
Minden kategória első három helyezettjét díjazzuk.
A családi és gyerek pálya kis részeken eltér a rendes pályától.

Clipboard012

Minden résztvevő ingyenesen használhatja a fürdő beltéri szolgáltatásait a verseny ideje alatt, versenyzőnként két kísérő pedig kedvezményes 500Ft–os áron teheti meg ezt (bővebben: http://www.marcali-furdo.hu/ ).

A rendezvényre előnevezni ITT lehet, április 21-éig.

A nevezési díj tartalmazza:
– előnevezők számára emlékpólót, névre szóló rajtszámot
– minden résztvevőre egész nap gyümölcs, zsíros kenyér és HIGH5 frissítő vár, a verseny végén pedig egy adag gulyás
– versenyen chipes időmérés lesz.

A verseny rajtja 8:45-kor lesz, pályabejárásra kora reggeltől van lehetőség.

A versenyről, nevezési díjakról egyéb infók: http://marcalikse.hu/

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1444360242444768/?fref=ts

Mindenkit sok szeretettel várunk a szezon elején egy kellemes hangulatú, jó versenyre!

Marcali KSE

.
.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo