fbpx

HIVATALOS! Már 3 olimpiai kvótánk van!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a tegnapi napon levélben tájékoztatta a hazai sportágat, hogy a már megszerzett férfi országúti kvóta mellett egy női és egy férfi mountain bike versenyző is részt vehet a nyári tokiói olimpián.

A kép forrása: bringasport.hu

Az már korábban biztos volt, hogy az országúti férfi versenyen indulhat magyar kerékpáros, kiváló teljesítménye okán pedig az is kijelenthető, hogy ez a bringás a Giro d’Italián korábban összetettben is vezető, Tour de L’Avenir szakaszgyőztes World Tour versenyző, Valter Attila lesz, akit nem várt esetben Dina Márton, vagy Fetter Erik is helyettesíthet. A moutain bike versenyzők közül a férfiaknál várhatóan a negyedik olimpiájára készülő Parti András vesz részt az ötkarikás játékokon, míg a nőknél a szakág két óriása, Benkó Barbara és Vas Kata Blanka között dől el az indulás joga.

A női kvalifikáció végére éppen ma, a Zadovban megrendezendő C1-es futamon kerül majd pont, ahol Benkó Barbara – aki már rendelkezik olimpiai tapasztalattal –, és a karrierje elején járó Vas Kata Blanka is rajthoz áll. Korábban Blanka azt nyilatkozta, Barbi gyermekkori példaképe, Barbi pedig rendkívül tehetségesnek titulálta Blankát. Blanka, aki korosztályos világbajnoki ezüstérmes úgy reagált; mentálisan és fizikálisan is erre a versenyre készült, izgul, de ki szeretné hozni magából a legjobbat. A 2012-es londoni olimpiát is megjárt Benkó Barbi a DIGISportnak korábban azt mondta, bár a kvalifikációs pontok jelentős részét ő szerezte, motiválja is a különverseny, amely kettőjük között zajlik, ugyanakkor az egy héttel ezelőtti csehországi világkupa után még súlyos allergiás reakciókkal küzdött. Reméljük, ma mindketten a legjobb formájukat mutatják.

Nem csupán az olimpián, de a paralimpián is érdekelt a magyar csapat, hiszen a már biztosan meglévő eddigi egy paralimpiai kvóta mellé még egy megszerzésére van esély, a két tokiói hely pedig várhatóan Bók László, Ocelka Róbert és Wermeser Zsombor között oszlik majd meg.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a 3 olimpiai- és a várható 2 paralimpiai kvóta megszerzését úgy kommentálta: “A versenyzők, edzők, szakemberek óriási erőfeszítéseinek és a szövetség közös, kitartó munkájának hála a magyar kerékpársport kitekert a fényre. A következő elnökségi ciklus feladata az, hogy ez így is maradjon!”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo