fbpx

Magyarország legnagyobb pumpapályáját adták át Tatán

A 2019-ben felújított tatai park a játszóterek, a grundpályák és a fitneszpark után egy újabb látványos elemmel bővült. Az Építők parkjában, a strandröplabda pályák melletti területen épült meg a jelenleg legnagyobb hazai, 600 négyzetméteres, aszfaltburkolttal ellátott, több nyomvonalú ügyességi pumpapálya, amely egyaránt alkalmas kerékpáros, gördeszkás és görkorcsolyás felhasználásra. A pályához egy pihenőhely és egy kerékpárszerelő állvány is tartozik. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával megvalósult fejlesztés családi és baráti programok eltöltésére, illetve sportolásra egyaránt alkalmas, ahol minden korosztály megtalálja a számítását.

 

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával az elmúlt esztendőben is kiírta  az Országos Bringapark Programot, melynek elsődleges célja, hogy növelje hazánkban az ingyenesen elérhető bringaparkok számát, vagy a már meglévők rekonstrukcióját elősegítse. Tata Város Önkormányzata sikeresen nyújtotta be a jelentkezését, és 16 millió forintos támogatásban részesült. Az önkormányzat a kerékpáros pálya megépítéséhez ugyanekkora összegű önerővel járult hozzá. A 32 millió forintos beruházás kapcsán Rigó Balázs alpolgármester elmondta, hogy „a helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a pálya mellett legyen elérhető mosdó, köz- vagy kapcsolható világítás, ivókút valamint kerékpártároló.” Az alpolgármester kiemelte, hogy a tatai pálya a vonalvezetésével, változatos térbeli elrendezésével játékosan segíti és tanítja a helyes kerékpárhasználatot, illetve javítja az egyensúlyt és a koncentrálóképességet.

Az Országos Bringapark Program keretében 2021-ben már 1,1 milliárd forintot értékben létesülnek bringa- és görparkok, ebből 36 esetben épül elsősorban kerékpárosoknak szánt létesítmény. Ennek egyike a tatai pálya is. „Több pumpapályát is láttam már az országban, de ezek közül egyértelműen eddig a tatai a legjobb létesítmény”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Tatán hamarosan akár via ferrata pálya is épülhet.

A MAKETUSZ bevonásával elkészült pályán bármilyen korosztály jól érezheti magát, hiszen szórakozás közben tanít meg arra, hogy minél magabiztosabban és hatékonyabban kezeljük a kerékpárt. A többnyomvonalú, 22 x 50 méter széles pályán megfelelő súlypontáthelyezésekkel végig lehet gurulni úgy, hogy egyszer sem tekerünk a pedállal. A fiatal korosztály számára a pumpapályán szerzett élmények belépőt jelenthetnek egy sikeres sportkarrier felé, de az ügyesebb kerékpárkezelési tudással nagyobb biztonságban tekerhetnek majd a forgalomban is. Ilyen módon bármilyen korosztály számára élvezetes és hasznos szórakozás lehet néhány óra pumpapályázás, akár családi programnak is ideális lehet egy bringatúra pihenőpontjaként. Bencsik János miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy „ez az Által-ér menti kerékpárút szomszédságában található pálya a szülők számára is megnyugvást jelent, hiszen a gyermekek színvonalas és biztonságos körülmények között próbálhatják ki magukat erejükben, felkészültségükben, illetve koncentrációs képességükben egyaránt.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo