fbpx

Tabló: Mesterbike Team

 

A Tablóban ezúttal egy “kis csapat”, a Mesterbike Team mutatkozik be, akik jó példa arra, ahogy fejlődhetne a kerékpársport tömegbázisa…

Azokban az országokban, ahol virágzik a kerékpársport, nemcsak a jól működő utánpótlás-nevelés vagy a működőképes sportági koncepció miatt van ez így. A tömegsport szintjén a legtöbb kerékpárbolt köré kisebb-nagyobb kerékpáros csapatok szerveződnek, klubélet alakul ki, és felbukkan a környéken egy-egy fiatal tehetség is, akit aztán beszippant a versenysport világa. A Mesterbike Team is egy ilyen sejt, amilyenből ha lenne még vagy 100 Magyarországon, nem lenne kritikus kérdés, hogyan alakul majd ki a kerékpározás tömegbázisa. Ahogy bemutatkozásukból kiderül, egy ilyen csapat létrejöttéhez nem kell több, mint jó társaság, jó szándék, némi igényesség az egészséges életmódra és a kerékpározás szeretete… A Bikemag kérdéseire a Mesterbike Team részéről Zóka Zoltán válaszolt.

A “Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, idővel megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Mesterbike Team

Mesterbike Team

Az egyesület bemutatása:

Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket! (Mióta, hányan, hogyan, miből, milyen konstrukcióban működtetitek a csapatot?)

Zóka Zoltán: Egyesületünk 2012-es alapítása szervesen összekapcsolódott az azonos nevű kerékpárbolt megnyitásával. Így a kis létszámú tagság is a bolt dolgozóiból, illetve annak baráti, ismerősi köréből alakult. Ez a körülmény továbbra is meghatározó, zárt közösség vagyunk, a kezdeti létszám csak néhány fővel gyarapodott, jelenleg 15 fő. A teljes keret nagyobbik hányada jár rendszeresen versenyekre, főleg mtb eseményekre, de országúti versenyekre is ellátogatunk alkalmanként. Mivel az egyesület bejegyzése folyamatban van, így a 2015-ös szezonra MKSZ tagságunk is realizálódhat. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, kerékpárjaink, felszerelésünk vásárlása és a versenyeken való részvétel is döntően önerőből történik, de természetesen a technikai háttér biztosításában a kerékpár szaküzlet komoly támogatást is ad. A szűkös anyagi háttér ellenére Borsos Bence (jelenleg még U19) versenyzőnket próbáljuk kiemelten segíteni.

Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2014-ben és a múltban?

Zóka Zoltán: Bence sok győzelmet és érmes helyezést szállít, a TOP maratonok dobogóin is bérelt helye van, és ne feledkezzünk meg a válogatott kerettagságáról sem. Van további 4-5 versenyzőnk, aki a nagyobb versenyeken is oda tud érni az általában legnehezebbnek tartott férfi felnőtt és Master 1, vagy az abszolút dobogóra is. Csapatunk életében fontos mérföldkő volt egyebek mellett a 2013-as 24-órás szóló győzelem, de terepversenyeken kívül az amatőr országúti versenyeken is begyűjtöttünk már érmes helyezéseket.

Bikemag: Mivel foglalkozik az egyesületetek? (Például: utánpótlás nevelés, válogatott versenyzők kitermelése a hazai kerékpársport számára, részvétel hazai vagy nemzetközi versenyrendszerben, részvétel tömegsport rendezvényeken, versenyszervezés, stb. Prioritások a felsoroltak között?)

Zóka Zoltán: Mivel a megalakulásunk is egy ismerősi, baráti társaság további összekovácsolása volt, így a közös kerékpározás, közös edzések és közös versenyzés megszervezése az elsődleges célunk.Rendszeressé szeretnénk tenni a tavaszi külföldi edzőtáborunkat, továbbá versenyszezonban is van néhány túránk külföldön. Az egyesületünk több tagja más sporttevékenységet is végez, ezek közül a legfontosabb a téli időszakban a terepfutó versenyeken történő részvétel. Mivel a tagok egy része lelkes önképző tevékenységet is végez a kerékpározáshoz kapcsolódóan, fontos a tapasztalatok és ismeretek egymás közötti megosztása a kerékpározás technikai hátterétől kezdve a sporttáplálkozáson át sok-sok területen.

Borsos Bence - Bükk Maraton

Borsos Bence – Bükk Maraton

Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek(amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen?

Zóka Zoltán: Az utóbbi években gombamód elszaporodó versenyek, versenysorozatok mellett az XCO és XCM kihívásokat keresőknek – mint amilyenek mi vagyunk – nem kell már fanyalogni, talán csak ront az összképen, hogy a főváros közvetlen környezetében kevés az ilyen rendezvény. Azt is tapasztaljuk viszont, hogy a fiatalok képzéséhez és a sportág megszerettetéséhez a jelenlegi versenyszám és versenystruktúra nem elégséges.

Bikemag: Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

Zóka Zoltán: Korábban Papp Dénes már röviden, de jól jellemezte a helyzetet, viszont néhány dolgot kibontanék:

– Sokan érzik úgy, hogy a magas nevezési díjak mellé semmit sem kapnak (itt ne feledjük, a versenyek meglátogatása – útiköltség, nevezési díj, stb. – sokszor 5 számjegyű tétel). Ehhez képest a nyomtatott reklámanyagok között fellelt 2-3 gél is felüdülés a sokszor használhatatlan reklámpóló mellett. A célba érkezés után elfogyasztható meleg étel és a modern sportdietetika általában köszönőviszonyban sincs egymással. Ugyan nem lehet mindenki kedvére járni, de a helyzet az elmúlt években nem sokat fejlődött. A díjazás esetében is inkább szomorú dolgok jutnak az ember eszébe: nagyon kevés helyen gondolnak a szervezők egy, a versenyre jellemző vagy arra emlékeztető ajándékokra. Az elmúlt években a Top Maraton hosszú táv dobogójáért járó kis-közepes méretű Nivea ajándékcsomag egyedüli ajándékként, de a „tucat” gravírozott serlegek vagy érmek sem segítenek az élmények szépítésében. Vannak persze üdítő kivételek is pl.: Herenden rendezett mtb maraton hölgy díjazottjainak helyi festett porcelán. Azzal tisztában vagyunk, hogy a mezőny 98%-ának a kerékpározásba történő anyagi befektetés nem lesz megtérülő, még ha relatíve eredményes is, így cserébe inkább a versenyzőkre történő, érezhető odafigyelést tartanánk fontosnak.

– Míg általánosságban érezhető egyfajta fejlődés az MTB, XCO és CROSS versenyek esetében, de az országúti versenyek képe továbbra is nagyon heterogén. A jól szervezett és jól biztosítottak mellett továbbra is találkozunk komoly időmérési hibákkal küzdő, vagy minimális biztosítással és problémás útvonal kijelölésű, elvileg nívósabb versenyekkel.

– A gyermekek számára kevés a helyi verseny, nem az életkorhoz igazodó és a fejlődést elősegítő pályák történnek kijelölésre, így kevés a lehetőség a tapasztalatok és élmények gyűjtésére.

Ivancsó István - országúton

Ivancsó István – országúton

Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben? 

Zóka Zoltán: Alapvetően jobb, stabilabb anyagi háttér mellett minél tovább szeretnénk űzni, és lehetőleg minél eredményesebben szeretett sportágunkat. Mindenképpen előre szeretnénk lépni fiatalok támogatásában és képzésében, ennek az elképzelésünknek egyelőre csak a saját gyermekeink esnek áldozatul, de ezt a tevékenységet kiszélesítjük és komolyabb szakmai alapokra helyezzük a jövőben.

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

Zóka Zoltán: Természetesen komolyabb anyagi forrás szükségeltetne, főként a fiatalok támogatására, hogy a korlát ne a versenytechnika vagy az egyéb eszközök elérése vagy a versenyek látogatása legyen. De természetesen a felnőtt versenyzőinknél is cél a rájuk háruló anyagi teher csökkentése. Tagjaink hozzáállásával nem lesz probléma!

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

Zóka Zoltán: Tagdíjak, szponzori támogatás, szoros együttműködés a boltunkkal technikai téren, illetve az elérhető szövetségi támogatásokat is célba vesszük a jövő évben.

Részvétel a kerékpáros közéletben:

Bikemag: Tagegyesületként részt vettetek-e az utóbbi években a szövetség munkájában, részt vesztek-e a közgyűléseken? Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Zóka Zoltán: Egyesületünk bejegyzés hiányában még nem tagja a szövetségnek, de célunk az aktív részvétel.

24 órás szóló győzelem

24 órás szóló győzelem

Bikemag: Véleményed szerint egy kerékpáros szövetségnek miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek? Vagyis konkrétan a szövetségtől mit vártok el, mit tegyen a ti egyesületetekért?

Zóka Zoltán: Legfőképpen egy időben (szezonkezdett előtt) összerakott versenynaptár, tájékoztatás az elérhető támogatásokról és annak lehívási feltétereiről. A kommunikáció drasztikus fejlesztése; hírek, pályázatok, dokumentumok, egyéb anyagok elérhetőségének javítása.

Bikemag: Mi az a három legfontosabb dolog szerintetek, ami az ismert keretek között fő céljaként fogalmazhat meg a kerékpáros szövetség?

Zóka Zoltán:

– Központi anyagi és szakmai támogatás a fiatalok képzésére

– Olyan versenyrendszer kialakítása, amiből nagyobb létszámú élversenyzői kör kerülhet ki

– KRESZ és a sportjellegű kerékpározás ellentmondásainak feloldása

Bikemag: Mi a véleményetek egy jövőbeni egyszövetségi rendszerről, külön adminisztrációval működő szakági szövetségek nélkül?

Zóka Zoltán: Azt mi nem tudjuk eldönteni, hogy az előző több évtized sikertelensége részben orvosolható-e ezzel a módosítással, de ha ez is kell egy hatékonyabb szervezeti működéshez, igen.

Bikemag: Egyéb fontos közlendő, amit szeretnétek megosztani a nyilvánossággal?

Zóka Zoltán: Köszönjük szépen a lehetőséget a Mesterbike Team megjelenésére!

 

Szerkesztői lábjegyzet: A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet a megadott elérhetőségeken. Miután a napokban komoly erősítés történt a Bikemag stábjában, 2015-re tovább gondoltuk az egyesületek bemutatását, és szeretnénk újra felpezsdíteni a fórum-életet is, külön felületet adva ennek a bizonyos “Tablónak”. Addig is a “Tabló: a magyar kerékpársport körképe”-sorozat cikkeit a Tabló menüpont alatt kereshetitek majd vissza, szólhattok hozzá. Ha valaki kimaradt, de úgy érzi ott lenne a helye a Tablón, ne habozzon írni nekünk!

A hosszú távú párbeszéd jegyében:

Takács Tamás tt@bikemag.hu

Tóth András andras.toth@bikemag.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo