fbpx

M1 Spitzing Plus kerékpárteszt: Erdész úr! Ide lőjjön!

Egy olyan „bringa” járt nálam az elmúlt hetekben, ami több adrenalint pumpált az agyamba, mint egy évnyi bikeparkozás. Igen a bringa szót idézőjelbe tettem, mert ez valami teljesen más. Még az elektromos kerékpárok közül is durván kilóg minden tekintetben. Jöjjön hát az ördög szekere!

Van akinek bejön a kinézete, van akinek nem. De nem szokványos az biztos!

Van akinek bejön a kinézete, van akinek nem. De nem szokványos az biztos!

Aki követi az írásaimat az láthatta, hogy szeretek autós hasonlatokat használni a bringákkal kapcsolatban. Sokáig gondolkoztam, hogy az M1 Spitzinget mihez hasonlítsam. Először a Dodge Viper SRT10 jutott eszembe, ami brutálisan erős, de már-már autóversenyzőnek kell lenned, hogy az úton tarthasd. Ez viszont nem igaz, mert tök jól kezelhető a bringa és nem is aszfaltra tervezték. Aztán eszembe jutott a Lamborghini LM002-es terepjáró, ami már egészen közel áll a valósághoz, de igazából nem megy úgy terepen ahogy a Spitzing. Végül Tim Cameron csővázas V8-as szörnyetege lett a válasz a kérdésre.

Na valahogy ilyen a Spizting is. Nem ismer akadályt, akár 50-nel feltép a hegyre terepen is. No de az élvezet előtt szakmázzunk. A Spitzing váza High Modulus karbon alapanyagból készül, és kétféle kivitele van. Az egyiket sima 27.5”-os kerekekhez tervezték, a másikat pedig az új trendnek megfelelő 650B+ mérethez.

A váz látszólag merevnek tűnik, de bizony teleszkópos. A Manitou McLeod rugóstagot a nyeregvázcső(nek nem nevezhető) szerű merevítő mögé rejtették el, és látszott, hogy a mérnökök legóztak pár órát mire mindennek meglett a helye, ugyanis egy levegős tagot nem árt rendesen beállítani, és ehhez hozzá kell férni. Nem könnyen, de megoldották.

Elöl egy Manitou Magnum mozog 120 mm-es rugóúttal. Ez a villa egy csúcsmodell, a Dorado downhill teló belsőségét kapta. Nem könnyű a beállítása, de mindenképpen érdemes erre időt szánni, mert a bringa tudása maximumra járatja a nem igazán ilyen erőhatásokra tervezett all mountain villát.

Szerencsére a mérnökök kilegózták a megfelelő megoldást az állíthatóságra.

Szerencsére a mérnökök kilegózták a megfelelő megoldást az állíthatóságra.

Az „endless sphere” fórumon sokszor láttam, hogy downhill bringa köré építik a kilowattnál is erősebb gépeket. Hülyeségnek tartottam egészen eddig. Egyszerűen kell az extra merevség és rugóút amikor egy 920W-os motor dolgozik 120 Nm-es nyomatékkal! Tudod miben van ekkora nyomaték? Az új kéthengeres ezer köbcentis Honda Africa Twin túraendúróban. Ja nem, abban sincs csak 98 🙂 A Spitzinget 880 Wh-s vagy 1,1 kWh-s akkumulátor látja el árammal, és önmagában egy technológiai csoda a cucc.

Az erő itt lakik!

Az erő itt lakik!

Shimano XT váltórendszerrel szerelték bár csak hátul van rajta és nem 11 hanem 10 sebességes, de ha kipróbálod, akkor ez teljességgel felesleges infóvá válik. Ami viszont lényeges az a fékrendszer, ugyanis 75 km/h-ig segít rá a motor, és azért onnan többször megállni kell a fékerő. Magura MT5-ös négydugattyús fékek lassítják elöl 203, hátul 180 mm-es átmérővel. Határozottan markáns fékereje van, nagyon harapós, de nem sütöttem meg, tehát elég hozzá.

Kell rá a masszív 3"-os gumi.

Kell rá a masszív 3″-os gumi.

Kerekei DT-Swiss M1900-as kifejezetten a 650B+ szabványhoz tervezettek, nagyon könnyűek és merev. Ez utóbbira szükség is van, amikor nyélen tekersz a legkövesebb ösvényeken, vagy éppen lefelé haladsz tempósan. Schwalbe NobbyNic 3”-os gumikkal van felvértezve, amire szükség lesz ezek között a körülmények között. Na de nézzünk inkább a menettulajdonságokat!

Hallottam már sokat a Spitzingről, láttam videókat, de amit tapasztalsz azt nehéz szavakkal leírni. Elsőre egy rövidebb tekerésre volt csak időm, gondoltam „beállítós körnek” jó lesz. Mire összeszedtem a gondolataimat, már fent is voltam a Fekete-kő csúcsán. Mivan? Uhh. Pedig nem is mertem 4-es fölé tenni a rásegítési fokozatot. Így is aszfalton 35-ös tempóval haladtam fölfelé, de utána terepen sem esett ezalá a tempó. Eléggé szürreális amikor a murvás úton fölfelé kanyar előtt fékezni kell, hogy ne sodródj ki 🙂 Az első egy órás kör után adrenalinnal megtöltve értem haza és csak néztem ki a fejemből, hogy ez most mi volt? Másnap olyan izmokban is izomlázam volt, amikről nem is tudtam.

Ok, csak betöröm én ezt a gépet, menjünk hosszabbat. Az előző napi körön kezdtem, hogy ismerős legyen a terep, de hosszabbra terveztem a napot. Nézzük mit bír az akku. A Pilisszentlélek-Fekete kő-Pilis tető útvonalat nagyjából fél óra alatt abszolváltam. Fölfelé. 13 perc után voltam a kilátóponton ami 3 km-en 320 méternyi szintet jelent. Elmellőztem 45-ös tempóban még az aszfalton egy bringást, aki szerintem azóta is ott áll a meglepődéstől meredten. Viszont ez a gép bekap, megrág és kiköp terepen, ha nem tudsz kiválóan bringát kezelni.

Itt állítod a rásegítési fokozatokat. Van hegyre feltolós "walk assist" is, de azzal jobb ha vigyázol mert durván megindul!

Itt állítod a rásegítési fokozatokat. Van hegyre feltolós “walk assist” is, de azzal jobb ha vigyázol mert durván megindul!

Már többször leírtam, hogy a sima pedelec kategóriába tartozó bringák is tudják fölfelé terepen a 20-25 km/h-s tempót ami az átlagos „hétvégi” bringás technikai tudását már meghaladja. Az s-pedelec-ek már 35-tel is abszolválják ezt, ami túlmutat a monti világkupák top 3-as versenyzőinek tempóján is. A Spitzing egy r-pedelec és csak rajtad illetve az izomerődön múlik, hogy mennyivel haladsz fölfelé. 30-40-50-60 nem gond neki. Az meg már a krossmotorok felségterülete. Viszont a rásegítést zseniálisan megoldották. Hiába van a legdurvább 5-ös fokozatban, ha csak lökdösöd a pedált, nem nagyon haladsz gyorsabban 25-nél. Viszont amikor elkezded nyomni, teszed a wattokat a pedálba akkor a motor is bekeményít. A gyorsulásról annyit, hogy megpróbáltam egy kézzel telefonnal felvenni, de inkább két kézzel kapaszkodtam. Az 50-es robogót nem engedtem előzni az emelkedőn.

Bizony ez a védő nem árt hozzá!

Bizony ez a védő nem árt hozzá!

Milyen a hangja? Földöntúli. Nem csendes. A motornak van hangja rendesen. De a legdurvább az amikor elkezdesz álló helyzetből gyorsulni, és minden váltásnál megszakítja a szenzor a rásegítést, hogy ne szakítson le mindent láncostól. Nagyjából a rallye autók egyenes fogazású váltója ( https://www.youtube.com/watch?v=wufJyofdEvk ) ad ilyen élményt. Van akinek ez nem fog tetszeni. Nekik nem ez a bringa való. Ők vegyenek csendes, kifinomult Bosch rendszerrel készülő montit. Mai napig előttem van az autós arca, aki lesett ki a kocsiból miért is megyek 55-tel fölfelé Dobogókőre. Vagy a motorosé, akit megelőztem lefelé 70 fölötti tempóval. És ugye a 120 Nm az alig 25 kilós bringát másképp mozgatja meg kanyarból kifelé mint egy átlagos motort.

A móka itt kezdődik!

A móka itt kezdődik!

Mennyire bringa még ez? Egyrészt teljesen. Tekerni kell, 180-as pulzusod lesz föl is le is, viszonylag még könnyen manőverezhető, mert egészen kompakt méretű vázat sikerült tervezniük, és a vázszögek is jók. Persze ahhoz, hogy ez az aránylag bonyolult futómű jól viselkedjen alatta, kell némi hozzáértés, és pár tesztkör mire megtaláljátok az összhangot. Nagyon sok minden állítható rajta, de kell is. Ilyen erőt egyszerű rugóstagokkal nem lehet uralni. Igazából nem is vágynék sima 650B-s kerekekkel kipróbálni, mert sok helyen a 3”-os gumi oldotta meg a helyzetet. Nagy tempónál egyszerűbb átmenni valamin, mint kerülgetni. Nem véletlenül került durva alu kartervédő a motor alá. Sziklás úton fel is koppant néhányszor.

Az akku brutálisan bírja!

Az akku brutálisan bírja!

Másrészt egyáltalán nem. Teljesen másként kell gondolkodnod főleg terepen. Sokkal előrébb kell nézni, teljesen másként kell dönteni, ívet választani. Sokkal közelebb áll egy 125-ös krosszmotorhoz, csak könnyebb. Van a KTM-nek egy elektromos krosszmotorja, a Freeride E-XC. Kb ugyanennyibe is kerül. De azzal ha elkap az erdész akkor a szádba tolja a duplacsövűt és nem lesz rest egyszerre meghúzni mindkét ravaszt. Ezzel talán csak a lábad lövi el. Ez még elsüthető bringának, de más dimenzióban nyújtja a veretés élményét. Viszont gyakorlatilag a ház előtti első métertől minden illegális volt vele amit csináltam. A hazai szabályozás szerint minden 300W fölötti (nyilván ez sincs jogharmóniában az uniós pedelec szabvánnyal) elektromos motorteljesítményű kerékpár a segédmotorkerékpár kategóriába sorolódik, és kötelező rá a felelősségbiztosítás és a motoros szabványjelzéssel rendelkező bukósisak. Viszont nem tudsz rá biztosítást kötni, mert a KTM-en kívül egyetlen kerékpárgyártó sem szerepel az adatbázisukban. Az is a motorjaik miatt. Tehát a kör bezárult. Persze itthon montizni is csak kb. illegálisan lehet, mert hiába szélesebb mint 2 m az ösvény ha turistajezés van rajta. Tilos itt minden… Jó hír azonban, hogy kapható ebből 25 km/h-s, és 45-ös limittel rendelkező, a pedelec és s-pedelec szabályoknak megfelelő kivitel is. Ez utóbbihoz a forgalmazó Ebikeshop-nál tudsz L1e biztosítást is kötni!

Mágneses csatlakozóval tudod tölteni.

Mágneses csatlakozóval tudod tölteni.

Ha ésszel közlekedsz, akkor akár 80-100 km-t is megtehetsz vele terepen. Az akku döbbenetesen bírja. Egy 32 km-es kör 1000 méter szinttel 1 óra 15 alatt abszolválható vele és alig a fele fogy el az akkunak. És ez alatt fullra elfáradsz. Fölfelé is nyélen nyomod a pedált, pulzusod az egekben, és a fizikát meghazudtolóan haladsz. Lefelé szintén igénybe vesz, mégiscsak 25 kiló és nem 12. De a vacsora és a gyerekaltatás között feltöltöd magad egy órás körrel környezetszennyezés nélkül, sőt brutál módon megmozgat. A Speci Turbo Levo-ja sokkal inkább kerékpár, lefelé élvezetesebb menni vele, de még a Brose motor ellenére sem ennyire intenzív élmény.

Eredeti német termék.

Eredeti német termék.

A Spitzing nem való mindenkinek. Nem is fogja tudni mindenki megfizetni. Sőt nem is fog mindenkinek tetszeni. Ez egy fantasztikus játékszer második, harmadik bringának. Ez itt három milla. Igen három. Pontosan ennyiért vehetsz egy fullosan felextrázott Suzuki V-Strom 650 XT-t ( http://www.suzuki.hu/pages/display/motor/menu/motorok/street/v-strom_650xt_abs ). De nyilván nem az veszi, akinek ilyen döntések járnak a fejében. Akinek erre lesz három milliója, vagy éppen még párat rádobhat karbon kerekekkel, színes kijelzővel, apróságokkal. Nem szereted a feltűnést? Akkor ez megint csak nem a te bringád. Ennyien soha nem fotóztak nálam lévő tesztgépet. Már elhozáskor a bringaszállítón a mögöttem dugóban álló autókból fényképezték, út közben ahol megálltam mindenki eköré gyűlt. Szóval egy megosztó gép az M1 Sporttechnik Spitzing, de nekem bejött. Mennék megint egy két órás kört!

Forgalmazó: Ebikeshop.hu (boltbemutatójokat ITT olvashatod)

Elérhetőség: http://ebikeshop.hu/ebike/bicycles/m1_spitzing_plus_2016

Ajálott fogyasztói ár: 2.999.000 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo