Soproni országútisként magától értetődő, hogy nagyrészt a határmenti osztrák tartományban, Burgenlandban tekerünk. Tesszük ezt a jobb minőségű utak, a gazdag aszfaltos mellékút hálózat és a jobb közlekedési kultúra miatt. Néhány hete egy Szikra-kör során egy érdekességet fedeztem fel, mely az utóbbit jól példázza. A Veperd/Weppersdorf menti kísérleti kerékpársávot mutatnám be abban bízva, hogy hasonló megoldás idővel hazánk útjain is megjelenik majd.
Így működik a kísérleti kerékpársáv
A megoldás lényege, hogy olyan kerékpársávot létesítettek kísérleti jelleggel, amely védi a kerékpárosokat. Ennek érdekében a középső elválasztó szaggatott vonalat felmarták az úttestről, a két szélén pedig 1,8 méter széles kerékpársávokat létesítettek, melyet az elején és a végén piros satírozással is jelöltek.

Középen egy 3 méter széles sáv áll a gépjárművek rendelkezésére, melyet mindkét irányban kötelesek használni. Ha pedig szembejön egy másik gépjármű, akkor mindketten lehúzódnak a kerékpársávra, de amint elhaladtak egymás mellett, kötelesek visszahúzódni középre.
Abban az esetben, hogy ha kerékpáros is közlekedik az útszakaszon, akkor szabály szerint úgy kell kikerülni, hogy a kerékpárossal ellentétes kerékpársávra húzódik a gépjármű sofőrje. Ha pedig úgy jön szembe autós, hogy vele egy irányban kerékpáros is halad, akkor köteles a bringás mögé lassítva behúzódni, és azután előzheti ki azt.
Ez a megoldás pedig mintegy 1,1 km hosszan fut Veperd határában, a B62-es főút melletti szervizúton. A kerékpársávok kialakítása mellett a szakaszokon településen belül 30 km/h, településen kívül pedig 60 km/h sebességhatárt is bevezettek.

Ez a kialakítás egy kísérlet, mely 2025 szeptemberétől 2026 augusztusáig tart. Célja, hogy megállapítsák, a megoldással lehet-e növelni a közlekedésbiztonságot, és érdemes-e ott alkalmazni a megoldást, ahol nem lehetséges elkülönített kerékpársáv létesítése.
Mitől különleges ez a megoldás?
A magyar szabályozás is ismeri a nyitott kerékpársáv fogalmát: ilyenkor kijelölnek egy, elsősorban a kerékpárosoknak szánt útfelületet, de ez inkább vizuális jelzés, amelyet az autósok is igénybe vehetnek, ha a helyzet úgy kívánja.

Az osztrák példa azonban radikálisan eltérő. Az autókat alapesetben a középső sáv használatára kötelezi, és csak három esetben hajthatnak rá a külső, többcélú sávra: ha szembe jövő gépjárművet kerülnek, kerékpárost előznek vagy ha szemből érkező kerékpárossal kell biztonságosan elhaladniuk egymás mellett.
A veperdi megoldás sokkal határozottabban a kerékpárosok védelmét helyezi előtérbe, ami az autósoktól nagyobb figyelmet, türelmet és tudatosságot követel.
Hogy állnak ehhez az autósok?
A kísérletről a Sopron környéki hírblog, az Ikvahír is beszámolt. Itt arról írnak, hogy sok autós a megoldást egyáltalán nem veszi figyelembe, és ugyanúgy közlekedik, mintha egy hagyományos úton haladna.

Ami meglepőbb, hogy a közösségi médiában szabályos gyűlölethullámot váltott ki az ORF és a Der Standard kommentelői között. Ez számomra azért is meglepő, mert az osztrák autósokat általánosságban toleránsabbnak ismertem meg a kerékpárosokkal kapcsolatban, mint honfitársaimat.
Szikra-kör mikro-túrabemutató
A Szikra-kör egy kedvelt edzőkör a soproni kerékpárosok között. Nevét Szikra, vagyis Sieggraben településről kapta, mely a határon fekvő Urak Asztalához van közel. A 60 kilométeres kör során pedig 497 méter magasra mászunk fel.

Az edzőkör Sopronból az ágfalvi határ irányába indul. A határátlépés után Loipersbach felé folytatjuk utunkat, ahol a település szélén a vasút mellé fordulva, a Kogelberg-menti völgyet átszelve eljutunk Rohrbach, majd Marz településre. Innen pedig a kerékpárút nyomvonala kikanyarodik a B50-es főútra, mely Burgenlandot észak-déli irányban átszeli.
Ekkor tartósan elindulunk felfelé, és az S31-es autópálya viaduktjának lába mellett elhaladva mászunk fel Szikra településre. Innen lankás ereszkedés következik egészen Veperdig, ahonnan kihaladva találkozhatunk a cikk apropóját jelentő kísérleti kerékpársávval.

Ekkor fordulunk „hazafelé”, Lackenbach települést érintve akár elkanyarodhatnánk Ritzing felé, ahol Brennbergbánya irányába is hazamehet, aki szeretne még hegyet mászni. Tipikusan Neckenmarkt irányába szoktunk haladni, ahonnan már csak pár kilométer a harkai határátkelő, mely települést elérve utunk visszavisz Sopronba.
Az útvonalat itt találhatjátok a Ride with GPS oldalán.
Mit gondolunk mi a Bikemagnál?
A hazai közutakon tapasztalható hozzáállást ismerve minden olyan megoldást üdvözlünk, amely hangsúlyozza: a kerékpárosok ugyanolyan jogú és értékű közlekedők, mint bárki más. Bízunk benne, hogy ez a burgenlandi kísérlet jó példaként szolgálhat, és előbb-utóbb nálunk is megjelennek azok a forgalomtechnikai megoldások, amelyek valóban a biztonságunkat szolgálják.
A cikkben szereplő képek használatának engedélyezését köszönjük az Ikvahír oldalnak.
