Benkó Barbi legfrissebb blogjában “halálközeli élményről”, a sárban rakoncátlankodó Sram XX1 rendszerről, fagyban (Langenlois) és hatalmas sárban (Bad Saeckingen) rendezett XCO-ról ír…
Bad Saeckingen – fotó: Ruben Elstner
Teljesen esélytelen, hogy pontosan összefoglaljam az elmúlt időszak történéseit, ezért meg sem próbálkozom vele, csak egy-egy szösszenetet emelek ki. Az biztos, hogy nem unatkoztam. Langenlois (Kamptal Klassik C1 XCO Ausztriában, március 24-én) után nem írtam beszámolót, mert egyrészt teljesen felborította a hetem egy hét eleji autós kalandom, az autópályán rekedtem a hó fogságában 30 órára, nem esett jól…
Átéreztem nagyjából milyen lehetett a március 15-ei hétvégén úton ragadtaknak. Igaz, akkor jelezték, hogy nagy havazás várható, de leírhatatlanul kegyetlen, amikor ki vagy szolgáltatva az elemeknek és teljesen tehetetlen vagy. Ilyenkor rájön az ember, hogy egy nagyon kis porszem a gépezetben és a természet gyakorlatilag azt csinál velünk, amit akar, semmi esély vele szemben, tehát nem árt respektálni! Nem is nagyon szeretném részletezni a dolgot, mert eléggé megviselt, de pár nap alatt sikerült feldolgoznom, szerencse, hogy nem volt sok időm vele foglalkozni, mert közben az egyetemi dolgaimmal is haladnom kellett, amikor épp nem tanultam, akkor beadandót írtam.
Az edzés már csak a „remek” időjárás miatt sem úgy jött össze, ahogy terveztem, de amikor tehettem, kimentem. Nem bírok már ránézni a görgőre, így inkább szakadó hóban is kint edzettem. A versenyre Langenloisban a katasztrófa szó is kevés, utólag persze okos az ember, de el sem kellett volna menni. Csütörtökön látva az előrejelzést írtam a szervezőknek, hogy meg lesz-e tartva, mert nem ígérnek sok jót, de azt a választ kaptam, hogy minden körülmények között megrendezik, hisz 2 fok lesz és napsütés. ooo, remek, még a végén melegünk lesz…
Bad Saeckingen – fotó: Focus XC Elite Team
Hát, a 2 fok elmaradt, de még csak -2 sem volt, kőkemény -7 fokban indultunk el, mellé egy kis kellemes szél is társult, ami nem is volt olyan kicsi. De ugye körülmények mindenkinek ugyanazok voltak, én elég rosszul viseltem, kedvem sem volt, így bár pontot szereztem, de maradandót nem alkottam.
Ahogy sajnos ezen a hétvégén sem, bár itt már egy fokkal jobb volt minden. A szerencsémet leszámítva. A pálya iszonyatosan jó volt, aki ismeri Nové Mesto Világkupa pályát, az képzeljen el egy hasonlót. 5*! Sok meredek technikás lefelé és felfelé, igazi MTB. Egy bökkenő volt csak, hogy szombaton és vasárnap felváltva szakadt a hó meg az eső. Meglehetősen csúszós és helyenként veszélyes volt a pálya, de én még így is élveztem.
Húsvét hétfőre viszont a nap is előbújt a 8 fokban, jött vele a szél is, így a fiúknak délutánra már egész jól járható volt a nyomvonal. Nem szokványos az időpontválasztás, de az Egyház nem engedte, hogy Húsvétkor egész napos sportrendezvény legyen, mert az ottani Sabine Spitz kerékpár fanok kiözönlenek a versenyre és nem mennek templomba, így két napos lett a rendezvény. Tény, hogy rengeteg néző volt.
Bad Saeckingen – fotó: Focus XC Elite Team
A kerékpárom sajnos nem funkcionált túl jól, rengetegszer leesett a láncom és a váltóm sem akart működni, valószínű a sártól, ezt csak tetézte, hogy rossz napot fogtam ki, ez van, next time! De élveztem, hogy a technikás részeken mindig utolértem, akik megelőztek miközben szereltem, persze a végén már idegölő volt, hogy folyton van valami, de eljutottam a verseny felénél egy pontra, hogy már nem érdekel, és csak végigmegyek.
Szegény Helennek háziverseny volt és bár szuper formában versenyzett, 2 defekttel nem tudott a mezőny elejében végezni. Viszont Markus egy szenzációs 3. (!) helyett hozott el az elit fiúknál, azt hiszem figyelni kell majd a srácra idén, lesz ő még U23 Világkupa dobogón, reméljük idén összejön az egyetlen hely, ami hiányzik a gyűjteményből, mégpedig az első!
A halál közeli élményekből kicsit sok jutott a múlt hétre, a hóbuckák közötti több órás vezetéskor is volt pár pillanat, amikor lepergett az életem, aztán majdnem elütöttek hét közepén, végül a tegnapi akció tette fel az i-re a pontot, úgyhogy köszönöm, többet nem kérek! Mentünk vissza a hotelbe verseny után Shlomival, már csak mi aludtunk ott, mert a többiek hazamentek és ma hajnalban ő vitt ki Zürichbe a reptérre, ő amúgy is ott lakik most, amíg Európában tartózkodik.
Bad Saeckingen – fotó: Focus XC Elite Team
Egy autóúton haladtunk, amikor egy szembe jövő autós átsodródott a mi sávunkba egy kanyarban, igaz baromi gyorsan jött és még jó, hogy Shlomi észnél volt, ő vezetett, és elkapta jobbra a kormányt, de így is belénk jött az arc, levitte a tükröt és jól összezúzta a kocsi oldalát.
A pulzusom úgy felment, mint egész verseny alatt nem, megálltunk gyorsan, majd megfordultunk, az ember is megállt, de amikor meglátott minket, akkor gyorsan beült az autóba és továbbment az ellenkező irányba. Egy hegyi szerpentinen sajnos esélyünk sem volt egy A6-ossal szemben, de hol élünk? Ez elintézési mód? Nagyon kemény. Áprilisi tréfának is rossz! Teljesen sokkolva voltunk, ha ott belénk jön, mi tuti nem ússzuk meg, mi sem mentünk lassan, ő meg aztán pláne nem, nem akarom tudni mi lett volna egy frontális ütközés kimenetele!
A lényeg, hogy egyben vagyunk, van Casco, szépen megcsináltatjuk az autót, de ezt nem gondoltam volna, hogy nyugaton is vannak ilyen idióták, akik simán így otthagynak, sőt elmenekülnek. Nevetséges. Persze rendszámot nem láttunk, ezüstszínű A6-ból meg gondolom van pár millió a környéken. Szóval a 3 szerencsétlenségen túl vagyok, kicsit átértékeltem az életem az elmúlt egy hétben és azt gondolom, ezután már csak jó jöhet! Amen! 🙂
