-Hirdetés-

A legszebb őszi pillanatok a Vértesben – Lefutottuk a Columbia Csákvár ECO Trailt

Kevés jobb őszi program van annál számomra mint lefutni egy 21 km-es terepfutóversenyt a Vértesben, ahol nemcsak a gyors pályát élvezheti az ember, hanem a sárguló, vöröslő erdőt is.

 

Számomra az ősz a terepfutás ideje, ilyenkor van valami a levegőben, egyszerűen érzem, hogy hív az erdő. A bringázásból is ismert ösvényeimet már falevelek kezdik borítani, jó érzés ősszel kicsit nyugodtabban nézelődve végigmenni rajtuk. Az erdő színei ilyenkor gyönyörűek, én szeretem a tavaszi zöldet, a nyári kiégett sárga mezőket a kék ég alatt, de az őszi sárga, vörös, barna, zöld színkeverék mindent visz. Én nem vagyok az az egy helyben álldogálós nézelődős, fotózós típus, mint ahogy kerékpáron sem, de futás közben gyakran jár a fejem.

Ha már kijárok rendszeresen futni akkor nehezen tudom megállni, hogy egy-egy versenyen ne induljak el, főleg ha valahol a közelemben vannak. Jó kipróbálni, hogy mit tud az ember versenykörülmények között, mert „edzésen” általában csak alaptempót futok, és azért időnként szeretem feszegetni a határaimat. Ráadásul egy versenyen olyan pályán futhatok, amin általában edzéseken nem szoktam, bár vannak kivételek, mert a Szavanna Trail pályáján kb 50%-ban szoktam futni, meg van másik futóverseny is, aminek az útvonalának kitalálásában kulcsszerepem volt (a mai napig én jelölöm).

Szóval a Columbia Csákvár ECO Trail pont kapóra jött, mert itt van a közelemben és bár részben ismerem a pályát, de mindig csak a másik irányból futottam, bringáztam rajta, úgy meg totál más. Plusz ehhez még hozzájön, hogy az elmúlt évben csupa jó tapasztalatom volt a Trailrun.hu versenyeivel, így nem volt kérdés, hogy október 19-én rajthoz fogok állni.

A verseny előtti hétfőn kimentem megnézni, hogy milyen is lesz a pálya, mire készüljek, melyik cipőmet vegyem fel. Az a futás pocsékul esett pedig lassan futottam. Minden összejött, eltévedtem kétszer (pedig végig turistajelzésen megy), elestem egy kőben miközben egy túrázónak köszöntem, és a végére még teljesen elfáradtam. Persze lehet nem egy cyclo-cross verseny másnapján kellett volna kimennem megnézni a pályát, amikor a lábaimat nem tudom olyan „jól” emelni. 🙂 A pályabejárás ettől még nem is lett olyan lassú, ezért sejtettem, hogy a verseny gyors lesz. Mondtam minden ismerősnek, aki kérdezte, hogy milyen a pálya, hogy figyeljen a lába elé, mert az avarban sziklák bújnak meg mindenféle rendszer nélkül.

Október 19. reggelére hideget ígértek, konkrétan fagyott volt a szélvédőm induláskor, de az előrejelzés napos, gyorsan melegedő időt jósolt, ezért csak rövidnadrágot tettem be és egy rövid, illetve egy hosszú vékony felsőt. A 21 km-es távon a 13. km-nél volt frissítőpont, ahonnan egy rövid emelkedő után már csak lefelé futás volt a pályából, ezért úgy döntöttem, hogy nem állok meg a frissítőponton és a Salomon Adv Skin 5 futómellényemet viszem hátul a tartályban 1 liter izóval, ami elég lesz az egész versenyre. Jobban szeretem, ha hátul van a súly a táskában, de erről majd még valamikor részletesebben. Cipőből egy jól párnázott viszonylag stabilt választottam a sok kő miatt, és a Hoka Stinson 7 mintái bőven elegendőek erre a pályára.

A csákvári focipálya melletti tornateremben volt a versenyközpont, pillanatok alatt átvettük a rajtszámokat, pedig nagyon sokan mentünk a rajtszámért egyszerre. Minden a helyén volt, persze az autótól a csarnokig kellett sétálni pár percet, de Csákvár infrastruktúrája nincs ennyi emberre felkészülve, mint ahányan egy ilyen verseny indulunk. Vissza a kocsihoz, gyors átöltözés és irány a rajtba. Bár a fű még deres volt az árnyékban, de a rövidnadrág és a vékony (nyári) hosszúujjú elégnek tűnt a versenyre, na meg persze kesztyűt is vettem fel, mert a kezem fázós. De ebben tényleg egyediek vagyunk, Adri (barátnőm) hosszúnadrágot vett fel, meg vastagabb felsőt, csősálat.

A rajtban sokan voltunk, ezúttal is inkább hátrébb álltam, úgyis általában útban szoktam lenni a gyorsan kezdőknek. A pálya első 2,5 km-én széles az út és jól lehet előzni, ezért csak az első 100-200 méteren volt araszolás, utána már utazó sebességre lehetett kapcsolni. Mivel nem melegítettem semmit, így kicsit lassabban kezdtem, előztek is hátulról sorban, aztán 3 km-nél az emelkedőnél értem őket utol. Egy nagy hegy található a pályában, amiben van 2 km meredek szakasz, a pályabejáráson is megfutottam, ezért nem volt kérdés, hogy a versenyen is meg fogom. Sokan automatikusan elkezdtek sétálni a meredek szakaszon, pedig előtte a laposon nagyon tolták neki, persze mindenki más taktikával fut. Igazából az előzgetések voltak kicsit energiaigényesek, mert sok volt a kő és a törmelék felfelé.

A 6. km körül értünk fel a hegycsúcsra, de utána is még jó pár kilométert hullámzott az út, keveset lehetett pihenni, vagy meredeken kellett lefutni vagy felfelé mentünk vagy folyamatosan emelni kellett a lábamat a kövek miatt. Emlékeztem a pályabejárásról, hogy az új vadászles mellett nem szabad elesni 🙂 és utána jobbra le kell fordulni egy törmelékes lejtőre. Lefelé próbáltam vigyázni a lábaimra, mert szükség volt még rájuk a táv további részein és lefelé kapja a legnagyobb ütéseket (sokkot) az izom, ami ki tud belőle venni rendesen. Páran felértek rám a Csákvár-Oroszlány összekötő aszfaltúton, ami szerintem abból a szempontból érdekes, hogy ilyen nagy forgalmú úton még nem futottam terepfutóversenyen, de itt megy egyébként a zöld jelzés is.

Ezután újra felfelé futottunk, a pálya második leghosszabb emelkedőjén, ami valójában nem is annyira hosszú, és amit egy hosszabb síkszerű pihenős szakasz követett. Itt csak arra figyeltem, hogy ne fussak túl gyorsan, mert még a táv fele hátravan. A verseny során végig futottak előttem, ezért az eltévedés lehetősége kb nulla volt. Lehetett érezni, hogy többen már fáradnak, mert kezdtem utolérni a pihenős szakaszokon is embereket. A Csákvár-Gánt út hangját amikor meghallottam akkor tudtam hogy közel a frissítőpont, ami az utolsó emelkedő követ. A tervek szerint nem álltam meg a ponton, hanem egyből megkezdtem a mászást. Ez az emelkedő volt az, ami tarthatott volna örökké, olyan jól éreztem magam rajta. Csak előzgettem az embereket, megvolt a ritmus, tudtam hogy most minden rendben van velem, nincs túl meleg, jó volt eddig a frissítés és a verseny elejét sem futottam el.

A Gém-hegy alatt vitt el a pálya a Vérkör útvonalával szemben, egészen a célig. Ebben az irányban talán csak egyszer futottam rajta nagyon régen, meglepett, hogy mennyire lejt. A másik irányból kamusíknak érzem, most meg lehet rajta lefelé száguldani. Hátulról érkeztek rám többen, nyomták rendesen lefelé, még a köves egynyomoson is mentek lihegve, de fennakadtunk egy lassabb futón, melynek köszönhetően szerintem biztonságosabb tempóban sikerült lejutni a bokatörős lejtőn. A Csákvár előtti dombtetőn volt a pálya egyik legszebb része, lehet nem véletlenül készültek ott a versenyfotók is, vagy a fotósnak oda volt egyszerű kimenni járművel. 🙂

Csákvár szélétől még volt jó pár kilométer a célig, de többnyire lejtett vagy sík volt, így tényleg lehetett haladni. Itt már nem kellett tartalékolni, én is elkezdtem nyomni. A versenyeken mindig jó ez a rész, ha az emberben marad még tartalék akkor sorban „levadászik” mindenkit maga előtt. Most így volt velem is, legalább 6 embert értem utol az utolsó pár kilométeren. A focipálya utcájába érve azért már vártam, hogy mikor lesz vége, mert kezdett kicsit sok lenni ez a tempó. Aztán a parkban Andrew mutatta, hogy forduljak jobbra és már be is értem a célba, 1:54:02-es idővel az abszolút 52. helyen. A kerékpárversenyekről ismert Jácint, a speaker, köszöntött a célban, utána odamentem Adrihoz, aki mondta, hogy most nem is kellett olyan sokat várnia rám, csak 7 percet (köszi 🙂 ). Az utóbbiban biztosan benne van az is, hogy gyors a pálya és ilyenkor kisebbek a különbségek időben.

Az átöltözés után a sportcsarnokban töltöttem vissza az elégetett kalóriákból, a Trailrun.hu versenyei ebben mindig nagyon jók, a célban is található normális „frissítőpont”, ahol szívesen eszik az ember. Aztán anyukám is befutott (igen, ő is 21 km-en indult) és egy kis fotózkodás után elindultunk haza.

Ha belefér az időmbe akkor jövőre biztosan újra elindulok ezen a versenyen, de az biztos, hogy addig fogok még ezen az útvonalon többször futni edzésképpen. Ha valaki még idén futna versenyen a Vértesben akkor számukra jövő héten november 1-jén ott van a Vértes Expressz, ahol erdei aszfalton nézhetik meg az erdőt Pusztavám és Csákberény között.

TOVÁBBI CIKKEK
- Hirdetés -
- Hirdetés -