A Shimanót sokáig „betolakodónak” tekintették a kerékpáripar öregjei, mivel ez volt a márka, amely a hagyományos régi gyártókat, a Campagnolót, a Sun Tourt és a Huret/Simplex-et kiszorította a piacról. Viszont, ha lehetséges egy olyan cikket írni, amely a cég egyetlen alkatrészcsaládjának bő 40 éves történetéről szól, azért mégsem olyan egyértelmű az említett betolakodó státusz.
Yozo Shimano, aki a nagy “ugrások” idején a céget vezette…
Akkor lássuk, milyen is volt a kerékpárpiac 1972-ben, a Dura-Ace program beindításakor. Kétségtelenül az olasz Campagnolo volt az ászok ásza, azzal mentek a versenyzők, és nem sokkal azelőtt hozták ki a Nuovo Recordot, mely rengeteget javított az eredeti Record teljesítményén. A japán SunTour tökéletesen lefedte a túraalkatrészek kínálatát, és egy-két gyönyörű váltója ma is megdobogtatja a gyűjtők szívét. A francia Simplex a váltókarok terén alkotott nagyot, mivel felfedezte, hogy egy kis ellenrugó csodára képes a pontos váltóállításnál. (Akkor ugyebár nem volt pozícionálás: az alsócsövön lévő váltókarral kicsit túl kellett váltani, majd érzéssel pont a fogaskerék vonalába kellett hozni a felső görgőt.)
A Shimano gyár és gyártókapacitás a 70-es évek közepén…
Nem mondhatjuk, hogy a Shimano piaci űrbe pottyant. Rettentően kemény fába vágta a fejszéjét, mivel addig mindössze európai gyártók agyváltóinak kiváló másolatairól volt híres, és a komoly „teljesítmény-orientált” alkatrészek területén még semmit nem tudott felmutatni. A városi gépek piacán sem volt kézzel fogható fölényük, főleg nem az európai piacon, ahol a Sturmey-Archer és Sachs nagyon komoly ellenfélnek számított. Ebben a piaci helyzetben azt mondani, hogy törjünk be oda, ahol eddig sikertelenek voltunk, ráadásul olyan alkatrésszel, amit eddig meg sem próbáltunk gyártani, nagy merészségnek tűnik. Ráadásul a Campa is felszálló ágban volt, és éppen akkor hozták ki az első valóban „tökéletes” országúti szettet! Az ilyen vállalkozásra nem sok bank adna hitelt!
A korai Crane szett, amely Dura Ace néven folytatta pályafutását, anno 1973…
Két dolog szólt az európai piacra történő betörés mellett: a Shimano fejlettebb alumíniumgyártási kapacitással (lásd hidegkovácsolás) rendelkezett, mint bármely más vetélytársa. Ezen felül, már látható volt, hogy az „európai kerékpározás” kezd elterjedni Amerikában, és ott majdan óriási piac nyílhat meg, ahol az európai gyártók ugyanolyan idegenek lesznek, mint a japánok. Ha a Shimano folyamatosan meg tud egyezni az ugyancsak japán SunTourral, és felosztják a termékkínálatot, kivitelezhetőnek látszott ez a merész üzleti terv. De azért ismerjük el, nagyon rizikós vállalkozás volt. Hasonló a 80-as évek végi montis divatra történő hazardírozás, amivel végül is a Shimano végérvényesen felszámolta vetélytársait. Mindkettő bejött! Amerikában a 70-es évek második felében kitört a kerékpárláz, és ahogy kezdett lankadni, a 80-as évek végén berobbantak a montik.
Az első Dura Ace, 7100-as széria
A 70-es évek előtt a Shimano legfeljebb az egyszerűbb alkatrészek terén volt ismert…
A kerékpáralkatrész-piacnak vannak bizonyos sajátosságai. Miért nem volt, és soha nem is lesz sok kerékpárváltókat gyártó cég? Ma is mindössze négy van belőlük! A váltók a megmunkálás szempontjából bonyolult és precíz szerkezetek, amit csak nagy szériában lehet olcsón gyártani. Hajtókart is akkoriban kezdtek tömegesen aluból előállítani, és itt a Shimano hidegkovácsoló gépparkja aranyat ért. Az agyak tekintetében a kazettás rendszer kifejlesztése jelentette az adu ászt, illetve a Shimano érdeme, hogy a kovácsolt alu test elkezdte kiszorítani az acélt. Mint láthatjátok, a Shimano sikerének és piacvezető szerepének sok összetevője van. Kellett hozzá egy-két merész marketing-húzás, de ugyanilyen fontos volt a magas szintű kutatás-fejlesztés és a legyártott termékek kiváló és egyenletes minősége.
A hátsó váltó korszerűbb volt, mint a korabeli Campagnolo Nuovo Record, de a pozícionálást még “nem tudta”…
A hozzá tartozó váltókar semmi extra technológiát nem hozott a szettbe…
A kutatás és fejlesztés büdzséből mindig a legfelső osztály, a Dura-Ace kapta a többet. Rajta keresztül végigkövethetjük a kerékpáripar fejlődését az utóbbi három évtizedben, illetve megcsodálhatjuk a japánok folyamatos tökéletességre való törekvését. Legjobb lesz, ha az utóbbi négy évtizedből az első hármat megpróbáljuk éves bontásban végigkövetni. Sok érdekességet találhattok majd: sok Shimano ötlet de facto ipari szabvánnyá vált, és volt számos újdonság, mely látványosan megbukott, és egy-két év alatt el is tűnt.
A komplett korabeli Dura szett…
-
- A fékkar szép vonalaival és igényes felületkezelésével vált híressé…
-
- A fejlett váltó gyártásához precziós gyártástechnológia szükséges…váltó
-
- Robbantott váltókar: itt semmi extra…
-
- Robbantott féktest: ez már egy átgondolt fejlesztés, a minőségi megmunkálásnak és a kiváló alapanyagoknak köszönhetően elpusztíthatatlannak bizonyult…
-
- Shimano Dura Ace az 1975-ös katalógusból!
-
- Kattints a képekre a nagyobb felbontáshoz!
Kronológia:
1972 – A Shimano vezetése úgy dönt, hogy elindít egy országúti alkatrészeket kifejlesztő programot, mely segítségével új piacokat hódít meg majdan a cég.
1973 – A Dura-Ace első generációját mutatja be a gyártó, Crane fantázianév alatt. Számos új technikai ötletet tartalmaz, mint például a hátsó váltóban található dupla rugós parallelogramma szerkezetet. Sikerül egy akkoriban jól menő profi országúti csapatot, a Belgium Flandria-t alkatrészekkel támogatni. Ebben a csapatban versenyez a legendás Walter Godefroot, aki ma a Deutche Telecom vezetőedzője. Abban az évben, a Tour de France 12 csapata közül 9 Campagnolo alkatrészekkel versenyez, kettő Huret/Simplex-szel, és az említett belga csapat az első, amely nem európai gyártmányú felszerelést használ. Az év végén, óriási meglepetésre, a Flandria egy másik versenyzője, Freddy Maertens második lesz a világbajnokságon. Akkor már a Dure-Ace felirat virít az alkatrészeken.
Kétségtelenül az amerikai piac lebegett a Shimano szeme előtt!
1974 – A sikereken felbuzdulva, a Shimano úgy dönt, hogy kizárólagos szponzora lesz a Flandria csapatnak, és új csapatot alapít az Egyesült Államokban Shimano US-Pro név alatt.
1975 – A kereskedelemben kapható Dura-Ace szett ekkor még egy hajtókarból, első-hátsó váltóból, alsócsőre bilincselhető váltókarokból (nem a jobbik ellenrugós Simplex fajtából, mivel az akkor még védett termék volt!), fékkarokból, fékekből és első-hátsó agyból állt. A hátsó agy még hagyományos menetes szabadonfutókkal működött.
1976 – A Shimano úgy dönt, hogy a pályaversenyzésben is részt kíván venni. Lényegében minden alkatrész adott hozzá, de már régóta fontolgatják az 1 colos fogaskerék/lánc szabvány megváltoztatását. Így kihozzák az új 10 mm-es szegecstávolságú rendszert. (Minden kisebb lesz: az 52 fogas lánckerék akkora, mint egy hagyományos 44-es!) Az ausztrál John Nicholson rögtön nyer egy sprint világbajnoki címet ezekkel az alkatrészekkel. Egyelőre halogatják a 10 mm-es rendszer váltós meghajtásokra történő alkalmazását.
A robbantott rajzok a Shimanónál már a 70-es években is divatban voltak!
1977 – Két új európai csapatot kezd szponzorálni a Shimano: mind a svájci Winora, mind a holland Cees Stam Dura-Ace alkatrészekkel hajt ebben az évben. Az utóbbi egyik versenyzője megnyeri a serdülő világbajnoki címet.
1978 – Ez az év az első mérföldkő a Dura-Ace, és ezzel együtt a Shimano történetében. A 10 mm-es láncszabvány úgy tűnik csak a pályaversenyeken vált be, de az 1978-as újításuk, a kazettás hátsó agy, ma már világszabvány. A Dura-Ace EX családban szerepelt először, és egyszerre két problémára kínált megoldást: gyakori volt a hátsó tengelytörés, főként a kockaköves európai versenyeken, illetve a menetes, szabadonfutós lánckerekek esetében nem lehetett 13 fognál kisebb fogaskereket feltenni. Az EX kazettás agyon az utolsó (legkisebb) fogaskereket menetesen kellett rátekerni, és ez akár 11 fogas is lehetett. Így már nem volt akadálya annak, hogy a lejtőn lefele is lehessen hajtani. Emellett, a Shimano újabb csapatokat kezdett szponzorálni, és most már a Superia, a Bode-Shimano, a Clio és az amerikai Panasonic-Shimano is ezt az új szettet használja.
A 80-as éveket már a legendás AX szett nyitja…
1980 – Ugyanezzel a lendülettel, fellelkesedve a komoly szakmai és versenysikereken, a Shimano bejelenti az AX szettet. Ebben két látványos újítás szerepel: az egyik a két forgáspontos, középhúzós fék, a másik az áramvonalasított formatervezés. Sajnos két év nem volt elég az új szett tökéletesítésére, így gyártási gondok miatt nem tudnak időben szállítani, és az elkészült dararabok sem működnek tökéletesen. A versenyzők sem elégedettek a fék tömegével és teljesítményével. Hasonló zsákutcába futottak a Shimano kutatás-fejlesztői, mint a Campagnolo parallelogrammás Delta fékszettjével.
1981 – A svájci Clio csapat sok szép sikert ér el Dura-Ace alkatrészekkel. Két újabb európai profi csapat próbálja ki a japán alkatrészeket: a belga IJSBOERKE és a német Capri-Sonne.
A Dura Ace AX egyik leglátványosabb eleme a hajtókarba integrált pedálcsapágyazás!
1982-83 – Az újabb profi csapatok „átcsábítása” mellett, a Shimano most már higgadtabban, megfontoltabban készül az új Dura-Ace szett kifejlesztésére. Még mindig kapható, és az amatőr felhasználók körében is igen népszerű az EX szett, míg az AX-szel is kezdenek megbarátkozni a versenyzők. Viszont már látható, hogy a fékek terén vissza kell térni a hagyományos oldalhúzós típushoz.
1984 – Ez az év teljes egészében forradalmasította a kerékpárok fokozatváltását. Hosszas fejlesztőmunka gyümölcse a pozícionált váltó, mellyel nem kell többé a kézi finombeállítással foglalkozni, mivel mindig pontosan a fogaskerék síkjába helyezi a felső görgőt.
A 70-es évek Dura szettjei még hagyományos, menetes szabadonfutóval voltak kaphatóak, de könnyedén bontható volt, mechanikája pedig tartós (nem úgy, mint a mai darabok), így érdemes volt beszerezni pót lánckerekeket is!
A SunTour már régebben próbálkozott ilyen rendszerekkel, de az eredmény rendre alulmúlta az elvárásokat. A Shimanónak sikerült a hátsó váltón olyan parallelogramma geometriát kialakítani, mely a mozgása során végig azonos elmozdulást eredményez egy adott mennyiségű bowdenelmozdulásra. (A régebbi próbálkozások mind a váltókar pozícionálásában kívánták korrigálni a váltó nem lineáris működését.) Nevet is kapott a gyerek: ezt a szinkronizált rendszert azóta is SIS-nek nevezzük.
Az amatőrök gondolkodás nélkül átálltak az új pozícionált váltórendszerre, és a Shimano alig győzte az új SIS-es alkatrészek szállítását. Valóban nagy igény volt egy egyszerűen, gyorsan működő váltóra. A versenyzők ellenállása is egy szezon után kifújt, mihelyt rájöttek, hogy mennyi időt takarítanak meg azzal, ha a másodperc töredéke alatt válthatnak, és nem kell keresni a megfelelő állást.
Már maga a SIS elég vonzerőt adott az új 7400-as szériás Dura-Ace szettnek. De úgy tűnik, a Shimano mindig párosával hozza ki nagy ötleteit. A 7400-as fékkarba ellenrugót építettek, amivel lényegesen kisebb erő kellett a működtetéséhez. A mai napig minden valamire való fékkarban megtaláljuk ez a kicsi, de rettenetesen fontos ötletet.
-
- Korabeli katalógusképek
-
- A nagyobb felbontáshoz kattints a képre!
[divider scroll_text=”Shimano Dura Ace töri”]
Milyen volt valójában a Dura-Ace bemutatkozása 1973-ban?
A Flandria csapat akkori szerelője és a kirendelt japán mérnök meséli el emlékeit …
A Flandria csapat a Párizs-Bordeaux motorvezetéses versenyen a 70-es évek derekán…
Freddy Hydens, a Flandria csapat egykori szerelője:
Vegyes érzelmeim vannak az első Dura-Ace szett iránt. Őszintén szólva, voltak vele gondok. Kétszer olyan hosszú ideig tartott összerakni a kerékpárt, mint egy Campagnolo szettel, és a beállítás is nagyon nehézkesnek bizonyult. A folyamatos láncleesés is idegesítő volt. A versenyzők állandóan azokat a fránya japán alkatrészeket szidták. Általában a problémák rajtam csattantak, és egész éjjel szerelhettem emiatt. Mindazonáltal, volt valami izgalmas is ebben a „próbanyúl” szerepben. Rettentően tetszett a Shimano hozzáállása, és amikor látták a nehézségeket, azonnal küldtek egy mérnököt, aki a nap 24 órájában segítette a munkámat. Ugyanúgy kíváncsiak voltak a hibákra, mint az elért sikerekre. Tudták, hogy csak így lehet tökéletesíteni az alkatrészcsaládot.
Hirosi Nakamura, a Flandria csapat technikai tanácsadója
A Shimano rögtön az 1973-as versenyszezon elején Európába küldött, hogy segítsem a Flandria csapat munkáját. Komoly kommunikációs gondjaim voltak, ráadásul nap mint nap rengeteg nehézséget kellett megoldani. Senki nem készített fel arra, hogy milyen lesz a versenyek hangulata. Teljes anarchia uralkodott, és mindig történt valami, ami keresztülhúzta a számításokat. Egy tömegbukás, és egész éjjel szerelhettük a gépeket, hogy másnap rajthoz állhassanak a fiúk. Csodáltam, hogyan bírják ezt az őrült világot a csapatszerelők! Az új országúti szettünk első nagy próbája a Párizs-Roubaix verseny volt, amit ott csak az „észak poklának” neveznek. A verseny után a szétesett váltókat azonnal visszaküldtem Japánba, hogy mérnökeink lássák, mit kell kibírniuk az alkatrészeknek. Az 1973-as világbajnokság örök emlék marad számomra. Kiváló versenyzőnk, Freddy Maertens, a legendás Eddy Merckx és Felice Gimondi hajráztak együtt: Freddy-nek sikerült Merckx elé kerülni, de Gimondi néhány centivel megelőzte. A második helynek is nagyon örültünk, és végre bebizonyosodott, hogy alkatrészeink versenyképesek a profi sportban.
[divider scroll_text=”Shimano Dura Ace töri”]
Dura-Ace kompatibilitás-problémák
A Shimano 1984-ben jelent meg az első működőképes pozicionált váltórendszerrel. 6-fokozatú váltókar tartozott hozzá, amit a kerékpár alsócsövére lehetett bilinccsel rögzíteni. Újdonság lévén, az első sorozat még nem volt tökéletes. A vevők voltak a „próbanyulak”, akik valós körülmények között tesztelték az új rendszert. Ez bizonyos szempontból izgalmas dolog volt, de később sokkal jobb terméket lehetett vásárolni, így igazából nem érte meg elsőnek lenni.
Az első Dura-Ace SIS esetében a japán gyár megpróbálta megvédeni az első vásárlókat. Az első szériában kicsit rövidebb volt az adott bowden mennyiségre történő váltótest-elmozdulás, így a vártnál többször kellett utánállítani a váltót, és a sarat-piszkot se szerette a rendszer. A következő évben, a 600-as szettben, ezt az 1:2 elvvel orvosolták: egy egységnyi váltókar elmozdítás két egység görgőelmozdulást eredményez. A Dura Ace 9000 széria megjelenéséig pontosan ekkora áttétellel működött a Shimano SIS rendszer. A Dura-Ace a következő évben is a bevezető (első szériás) SIS rendszert alkalmazta, így valójában két különböző SIS rendszer létezett. Ez az anomália 1997-ig fennállt. Éppen ezért a mellékelt ábrán látható módon kell a régi Dura-Ace hátsó váltókon a bowdent rögzíteni, ha új (nem DA) SIS szerinti váltókarral használjuk.
Korai UG-s rendszerű kazettatest
A másik kompatibilitás-probléma az UG szabvány miatt van. Ez a forradalmi újítás az 1978-as EX családdal látott napvilágot, és az első kazettás hátsó agyhoz kifejlesztett, cserélhető fogaskerék-rendszert jelentette. A 80-as évek elején rájött a Shimano, hogy túl bonyolult a 11 vagy 12 fogú, menetes lánckerék miatt lecsökkentett átmérő legyártása kazettán. Elkezdtek olyan kazettákat gyártani a 600-as szetthez, mely nagyobb átmérőjű volt, de minimálisan csak 12 fog volt felhajtható. Ez nagyban megkönnyítette a gyártást és a karbantartást. Így aztán lett külön Dura-Ace UG és a többi szettre való UG. A kettő kizárólag az utolsó, menetes fogaskerék tekintetében különbözött. Azért ezek a problémák nem tették egyszerűvé azok életét, akik csak a Dura-Ace egyes elemeit akarták felszerelni kerékpárjukra! Ma már fellélegezhetünk, mivel a Dura-Ace, az Ultegra és a 105-ös szett 100%-osan kompatibilis egymással.
A cikksorozat eredetileg 2002 áprilisában jelent meg a BikeMag hasábjain a 30. évfordulóra emlékezve.
Szöveg: Németh Balázs
