A túratáskákat bemutató körképünkkel és teszjeinkkel kapcsolatban eszünkbe jutott 13 évvel ezelőtt a nyomtatott BikeMag magazinban megjelent interjúnk Halmos Gézával, a világutazóval. Ha valaki, ő megtanulta, milyen felszereléssel érdemes útnak indulni Kis-Ázsiba, Mexikóba vagy a többi egzotikus kalandra!
Hivatásos kerékpáros világjárónk, Halmos Géza, éppen itthon tartózkodik. Nagyon meg kell becsülni az ilyen ritka alkalmat, ezért időpontot kértünk tőle egy kis élménybeszámolóra, beszélgetésre. Mi is meglepődtünk, hogy előadásai és környezetvédelmi-ismeretterjesztő programja miatt mennyire nem ér rá, amikor magyar földre teszi a lábát…
Bikkmakk: Hol voltál legutoljára?
Halmos Géza: Az utolsó túra Erdélyben volt, és nagyon jól sikerült. Különben 1993-ban kezdtem el külföldön túrázni: akkor találkoztam egy a svájci sráccal Baján. Az első túránk pont Erdélybe vezetett, és most – 10 évvel később – ugyanazt az útvonalat jártam be. Tettem egy-két kitérőt a 7 évvel ezelőtti túra útvonalára is. Körbenéztem Székelyföldön: ott voltam 40 napot, majd átugrottam Bulgáriába, majd onnan Törökországba. Onnan már stoppal jöttem haza. A cél a Boszpurusz híd volt, de egy kicsit tovább is mentem, mivel meglátogattam egy srácot, akit a korábbi – hét évvel ezelőtti – túrán ismertem meg. Beszélgettünk egyet, aztán visszafordultam.
Bikkmakk: Tartod is ezeket a kapcsolatokat?
H.G.: Sajnos nem… Ha arra járok, beugrok. Itthon annyi a dolgom. Olyan keveset vagyok itt, hogy a levél szóba se jöhet, a számítógéphez pedig annyit se értek, hogy megírjak egy e-mail. Mexikóból is már írtak, hogy menjek – telefonáltak is többször… de mindig a szüleim veszik fel, mivel nem szoktam itthon lenni. Így nehéz. Most is éppen egy élménybeszámoló előadásról jövök, ami Kiskunfélegyházán volt.
Bikkmakk: Sok ilyen élménybeszámolót tartasz?
H.G.: A mostani élménybeszámolók a kötelező körök – barátok és támogatók részére tartom-, ahova minden hazaérkezésem után meghívnak. Jó barátaim szervezik. Jövő hónaptól elindulnak az iskolai élménybeszámolók, ami egész novemberben és decemberben tart majd.
Bikkmakk: Hány lesz belőle körülbelül?
H.G.: Ez sok mindentől függ, részben a sajtótól, amiért most Veletek is beszélgetek… A rádióban, tévében is szoktam szerepelni, így az emberek megtudják, hogy van egy ilyen ember, akivel lehet egy ilyenfajta programot készíteni. Általában felhívnak telefonon, kapom magam és megyek. Tervezem, hogy kéthétre kimegyek Erdélybe, mivel onnan is kaptam meghívásokat, csak hát nem lehet minden iskolába egyenként elugrani… Mexikóban is tartottam előadásokat Magyarországról: mind iskolákba, mind egyetemeken.
Bikkmakk: Mexikóba hogyan értesülnek arról az emberek, hogy ott vagy? Itthon ugyebár állandóan szerepelsz a tévében, rádióban, újságokban. De ott?
H.G.: A baráti kapcsolatok révén keresnek meg. Az ottani barátaim valamilyen kapcsolatban vannak az iskolákkal, önkormányzatokkal, és mindig adódik valamilyen lehetőség egy élménybeszámolóra.
Bikkmakk: Az olvasóknak azért megemlítenénk, hogy riport közben éppen jóízűen eszel. Jó étvágyat! Milyen kajákat szoktál a túrákon enni?
H.G.: Tejtermékek: tejföl, sajt, kenyér és só.
Bikkmakk: Ennyire fontos a só?
H.G.: Annyira nem vagyok marhára sóigényes mint a marhák. Napközben gyümölcsöt is szoktam enni, amit az út szélén találok: zöldalmát meg ilyesmit. Este eszek tartalmasabb ételeket, mint például sajt meg hasonlók. Napközben meleg van és az ember szervezete nem kívánja annyira az ételt. Akkor mással van elfoglalva… Jaj de jó ez a tejföl! Sok helyen ettem már, de a magyar tejföl az igazi! Persze sok helyen nincs is vagy nagyon drága. Pedig ez a kedvenc ételem…
Bikkmakk: Mennyiből jön ki a kajád egy ilyen túrán? Ugyebár sokat bicajozol, akkor biztos sokat is kell enned…
H.G.: Mindig kiszámolok egy napi költséget, amit elköltök. Régebben még azt mondtam, hogy öt dollárt költök naponta. Aztán rájöttem, hogy az nagyon sok, és ha akarom, akkor se tudom értelmesen elkölteni. Aztán egyre kevesebb lett ez a tervezett költség. Keveset eszek, de sokszor szerencsém is van, mivel járom a falvakat, a tanyavilágot és általában meghívnak egy-egy étkezésre. Sőt sokszor még útravalót is csomagolnak.
Bikkmakk: Hogyan bonyolódik a megérkezésed egy tanyán? Odamész és megmondod ki vagy?
H.G.: Általában megérkezek egy kis faluba, megkérdezem, hogy merre kell tovább mennem. Székelyföldön olyan helyeken jártam – olyan eldugott helyeken a hegyekben, amit a térkép nem is jelez. Pedig nagyon jó térképem volt! A földutak nincsenek is rajta. A dűlőutak 2-3 évenként változnak arrafelé. Tehát beérkeztem egy faluba, és megkérdeztem, hogy merre tovább. “Hogyan tudok a következő faluba átmenni?” Egyik faluban egy idős bácsival beszélgettem, aki megkérdezte, hogy mi járatban vagyok, van-e a következő faluban ismerősöm? Ugye sötétedett, és mondtam neki, hogy valahol majd keresek egy kaszálót, ahol letelepszem éjszakára. Erre mondja, hogy ne is menjek tovább, mivel ha arra nincs ismerős, itt pedig már van, aludjak hát náluk. Elmentem hozzájuk, beszélgettem a családdal, megkóstoltam a finom köménymagos székely pálinkájukat, a házigazda pedig mesélt a bányászéletről. Aztán én is elmeséltem, hogy ki vagyok és mit csinálok. Elmondtam, hogy nem turista vagyok, hanem főállásban csinálom ezt a tekerős programot. Ez nagyon megtetszett nekik, és rögtön meghívtak, hogy visszafelé is nézzek be hozzájuk. A település iskolájában pedig mutassam meg a túra során készült diákat. (Így jönnek ezek a meghívások az előadásokra…) Másnap ebédre is ott maradtam, és csak délután indultam el. Annyi szalonnát csomagoltak útravalónak, hogy a bolgár-török határig kitartott. Persze sok helyre meghívtak még, azért tartott ennyi ideig. És hát ezért sok az az öt dollár… Így jártam a bolgár határon is, amikor egy útszéli zöldségestől kérdezősködtem, aki rögtön mondta, hogy sokszor járt Magyarországon, amikor még teherautósofőr volt. Adott paradicsomot, megy elővette a kését és elkezdtünk dinnyézni. Utána jött egy kamionos, és kérdezte merre megyek. Ő is Isztambul felé tartott, de mondtam neki, hogy egyenlőre bicajozok. De nem engedett el, meghívott magához vacsorára, éjjelre adott szállást, megmutatta a zöldségeskertjét, és csomagolt mindenfélét útravalónak. Na, ilyenek arrafelé az emberek… Így történt az, hogy 66 napot utaztam, és 12.800 forintot költöttem – a török vízum nélkül, ami horribilis összeg volt: 20 dollárt kellett fizetni érte. Ami nagy költség, az a film. Azt viszont a támogatóktól kapom.
Bikkmakk: Visszafelé miért stoppal jöttél?
H.G.: Ahhoz, hogy az előadásokat tudjam csinálni, korlátozva vagyok idő szempontjából. Kb. 2800 kilométert bicajoztam, eljutottam oda, ahova terveztem, de arra már nem volt idő, hogy egy másik úton visszafelé is megtegyem. Ha nincs időm megállni fényképezni, beszélgetni az emberekkel, tekeregni faluról-falura, akkor inkább stoppolok. Végül is azért utazok bicajjal, mert ez a legolcsóbb. Ha távoli helyekre megyek, a támogatások a repülőútra mennek el, és nincs már pénz az ottani közlekedésre. Ha több pénz jön össze, akkor inkább messzebb megyek kalandozni…
Bikkmakk: Bírja a bicajod a nagy távolságokat és a zord útviszonyokat?
H.G.: Egyik támogatómtól van ez a Magellán Serpens. Több mint 20.000 km-t ment már, és nem volt vele semmi gond. Mint láthatod, tisztítani nem szoktam: néha a láncra öntök egy kis olajat, ennyi a karbantartás nálam. Itthon mindig átnézik, és kicserélik a kopott alkatrészeket. Az a baj, hogy erre sincs idő, mivel itthon is rendszeresen használom. A Schwalbe gumik is beváltak: mentek már 15.000 km-t, és mindössze két defektem volt. Még nem is nagyon kopott. A nagy lánctányért leszedtem, mivel nincs szükség nagy tempóra: kis tányérból eszek, azzal is tekerek… A ruházatot az RP-tól kapom, és elég jól beváltak. Most már speciális kerékpáros ruházatuk is van. A legnagyobb gond a hideg. A meleget rendesen bírom: 30-35 fok az üzemi hőmérsékletem.
Bikkmakk: A tisztálkodást hogyan oldod meg?
H.G.: Viszek magammal egy 1,5 literes PET palack vizet, és azzal zuhanyzom, vagy patakban mosakszom. Az utóbbiban mosok is. Ilyen a nomád élet.
Bikkmakk: Amikor kint beszélgetsz emberekkel, azt leírod?
H.G.: Igen, riportokat is készítek. Készítettem riportot Korondon, egy fazekassal. Ha valaki szívesen beszél magáról, életéről, azt is magnóra szoktam venni. Ebből és a fényképekből állnak össze az előadások. A szerint állítom össze az anyagot, hogy milyen korosztálynak beszélek, milyen földrajz, történelem, néprajz és környezetvédelmi anyag szerepelt már a tananyagban. Tartok előadásokat általános iskolákban, gimnáziumokban.
Bikkmakk: Melyik korosztályt érdekli jobban?
H.G.: Az alsó tagozatos általános iskolások többet kérdeznek. Előfordul az is, hogy a középiskolákban ott marad 4-5 ember, és az előadás után kérdezősködnek. Van, aki gyakorlott túrázó, és tanácsokat kér nagyobb utazásokhoz. De vannak olyanok is, akit az ökológia, vagy bármi más részlet érdekel. Olyan tervem is van, hogy egy kisebb iskolás csoporttal indulnék valamilyen túrára, és akkor személyesen – gyalog vagy bicajjal haladva – megismerik az idegen országot. Amit én átadok, kevés. Tévében meg még kevesebb…
Bikkmakk: Mi lesz a következő úti cél?
H.G.: El szeretnék jutni az Alto Plano-ra, Peru és Bolívia határára, ahol 2500 és 4000 méter magasságban szeretnék eltölteni 2,5 hónapot. 6000 méter magasra fel szeretnék jutni bicajjal: gondolom a végén már a hátamon fogom cipelni a Magellánt. Utána pedig le szeretnék menni az Argentin-Chilei borvidékekre. Ez egy 5-6 hónapos túra lenne, ahova legkésőbb jövő novemberben indulnék – az itthoni előadások függvényében. Ha kisebb lesz az érdeklődés, akkor hamarabb. Az Alto Plano-n ez a száraz évszak, és az ottani nyáron lehetne kirándulni a hegyekben.
Bikkmakk: Hogyan kommunikálsz ott kint?
H.G.: Spanyolul, de arrafelé lesz számos indián falu, ahol nem nagyon beszélik a hivatalos nyelvet. Azért megértik, ha lassan és tagoltan beszélek. Persze a legáltalánosabb a mutogatósdi – abba nagyon belejöttem -, de általában, amerre járok, a spanyol és az angol elég. Még szeretnék oroszul és arabul megtanulni. Az utazás szempontjából fontos, hogy jól tudjon az ember kommunikálni, főleg, ha az ismeretanyagot át is akarja adni. Vannak ázsiai és afrikai terveim is.
Bikkmakk: Milyen különbségek vannak a világ különböző szegleteiben élő emberek között? Voltak veszélyes helyzetek?
H.G.: Vannak különbségek, de nem is annyira országok, hanem tájegységek között. A hegyi emberek tartózkodóbbak, de ha megismernek, melegebbek. A sík tájakon élők általában barátságosabbak, de nemigen fogadnak be a szívükbe. Sok függ attól, hogy mennyi idegen jár arrafelé. Az Andokban nincsenek turisták, így minden „vendégnek” nagy tisztelet jár. A tengerparton már sokkal megszokottabb az utazó, így könnyebb eligazodni, de nem kötődnek olyan szoros kapcsolatok. Veszélyek nincsenek, mivel úgy öltözök, ahogy a helyiek, szakadt vagyok, és úgy nézek ki, mintha a szomszéd faluból jönnék. A bőrszínem is már olyan, hogy tökéletesen beilleszkedek…
Bikkmakk: Távolabbi terveid?
H.G.: Az itthoni dolgokkal is kellene foglalkozni. Nem szeretnék életem végéig utazni. Ez az utazás az élet bizonyos fázisában nagyon jó, sokat lehet tanulni, de nem lehet ez életcél. Valamilyen formában akkor is fogok utazni, de nem így, mint most, hogy többet vagyok távol. Amikor itthon vagyok, akkor sem vagyok, mivel mindig megyek valahova. Ezt a programot viszont tovább szeretném folytatni. Az utazások során szerzett kapcsolataimat felhasználva szeretném az iskolai tanulócsoportok cseréjét szervezni Magyarország és a világ között. Ők csinálnák, amit eddig én csinálom.
Bikkmakk: Köszönjük a beszélgetést, és az olvasók nevében is sok sikert kívánunk terveid megvalósításához!
Eredeti cikk: BikeMag, 2003 nov/dec lapszám
