fbpx

Gent-Wevelgem 2018: Peter Sagan legkönnyebb győzelme

Peter Sagan (Bora-hansgrohe) saját elmondása szerint a legkönnyebb Gent-Wevelgem győzelmét aratta az eddigi három közül vasárnap délután. A nap tragikus hőse címet azonban a második helyezése miatt teljességgel elkeseredett Elia Viviani (Quick Step Floors) érdemelte ki.

A 251 kilométeres táv nagy részén egy hat fős csoportot üldözött a mezőny: Brian van Goethem (Roompot-Nederlandse Loterij), José Gonçalves (Katusha-Alpecin), Frederik Frison (Lotto-Soudal), Filippo Ganna (UAE Team Emirates), Jimmy Duquennoy (WB Aqua Protect Veranclassic) és Jan-Willem van Schip (Roompot-Nederlandse Loterij). A Kemmelberg első megmászása során (72 kilométerrel a cél előtt) a BMC diktálta a tempót a mezőnyben, ők vezették a többieket a Plugstreeten  is, de a földút sem cincálta szét a főcsoportot. Megtette helyette az oldalszél, az esélyesekkel teli főmezőny hol szétszakadt, hol ismét összezárt. Az előző évekhez képest azonban kedvezőbb volt még így is az időjárát, erre utalt Sagan a verseny utáni interjúban, hogy könnyebb feltételek közt tudott elsőként célba érni.

Nagyobb változás a verseny alakulásában akkor következett be, amikor a mezőny másodszor is elhagyta a Kemmelberget (34 kilométerrel a cél előtt). 20 kilométerrel a verseny vége előtt már egy erős 29 fős csoport tekert az élen, részben magába olvasztva az eredeti szökevénycsoportot is. Ott volt ebben a társaságban gyakorlatilag az összes esélyes, egyedül talán csak Alexander Kristoff (UAE Team Emirates) hiányzott, aki érezte is, hogy mezőnyhajrá esetén neki is lenne ott keresnivalója, és kilométereken keresztül két Astana-bringás társaságában igyekezett felzárkózni – sikertelenül.

Az utolsó 20 kilométeren belül leginkább Philippe Gilbert (Quick Step Floors) diktálta a tempót a csoport elején, az utolsó 3 kilométeren belül Greg van Avermaetnak (BMC) és Sep Vanmarckének (Team EF) is volt egy-egy támadási kísérlete.

Peter Sagan hosszú hajrát nyitott, de sikeresen végigvitte. Elia Viviani a kelleténél egy pillanattal később reagált, s bár több mindenki mellett  elszáguldott, végül csak második lett. Csapatából nem csak Gilbert, de Zdenek Stybar és Yves Lampaert is ott voltak az élcsoportban, mezőnyhajrára készülve segítették az olasz sprintert, aki a célba érkezése után zokogva ücsörgött a földön.

Az első tízbe befért még Wout van Aert (Veranda’s Willems-Crelan). Ha így folytatja a szereplést az országúti versenyeken, egyértelműen az idei egynapos szezon felfedezettje lehet a háromszoros cyclo-cross világbajnok.

Utolsó kilométerek:

Top 10

1 Peter Sagan (Svk) Bora-hansgrohe    
2 Elia Viviani (Ita) Quick-Step Floors
3 Arnaud Demare (Fra) Groupama-FDJ
4 Christophe Laporte (Fra) Cofidis, Solutions Credits
5 Jens Debusschere (Bel) Lotto Soudal
6 Oliver Naesen (Bel) AG2R La Mondiale
7 Matteo Trentin (Ita) Mitchelton-Scott
8 Zdenek Stybar (Cze) Quick-Step Floors
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
10 Wout Van Aert (Bel) Veranda’s Willems-Crelan

Kép forrása: Tim de Waele/TDWSports.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.