fbpx

Csak kapkodjuk a fejünket, a Garmin minden évben megjelenik valami újdonsággal a kerékpáros komputerek piacán. Két évvel ezelőtt jelent meg a top modell Edge 1040 Solar, aztán tavaly az Edge 840 és Edge 540, idén pedig már megint egy csúcskategóriás modellel a Garmin Edge 1050-nel rukkoltak elő. Az új modell a 1040-re épül, de az általam sokat ostorozott kijelző helyett végre egy mindig jól látható LCD kijelzőt kapott, amihez izmosabb akkumulátor is dukál, ezenfelül hang alapú navigációval is rendelkezik az új komputer, illetve csengővel! és veszélymegosztó funkcióval is ellátták.

A nyár mostanában Garmin komputer teszttel telik nálam, minden évben meglep minket a Garmin valamilyen újdonsággal, bár nem gondoltam volna, hogy az Edge 1040 Solar és az Edge 840, 540 páros után idén nyáron megjelenik ismét egy nagyágyú. De mégis így történt, és ahogy belefutottam a nemzetközi fórumokon az új készülékbe egyből jeleztem a hazai Garmin forgalmazónak, hogy szívesen tesztelném az Edge 1050-et, szerencsére most is partnerek voltak benne és ahogy beérkeztek az új komputerek adtak nekem is egyet egy hosszabb teszt erejéig.

Természetesen mielőtt még megkaptam az Edge 1050-et utánanéztem, hogy mit tud, miben más, mint az elődök. Fontos kiemelni, hogy nem váltja az Edge 1040-et, hanem mellé került be a felső kategóriába, tehát a 40-es széria is továbbfut, más igényeket kielégítve, mint az Edge 1050.

Vajon miért volt szükség egy újabb csúcsmodellre az Edge 1040 mellé? A válasz egyszerű, a kijelző miatt. Én is mindegyik 40-es sorozatú tesztemben megemlítettem negatívumként, hogy nem minden körülmény között láthatóak jól. Ugyanis ezek a kijelzők napfényben nagyon jól láthatóak, ráadásul ilyenkor rendkívül energiagazdaságosak, mert nem igényelnek fényerőt (a napfény világítja meg őket), ellenben gyengébb, változó fényviszonyok mellett romlik a láthatóságuk, melyet nagy fényerővel lehet ellensúlyozni, ami viszont nem túl energiagazdaságos. Így történhet meg, hogy egy Edge 1040 Solar erős napfényben akár el tud menni 45 órát is, míg változó fényviszonyok mellett maximumra felhúzott fényerővel csak 8-10 órát bír. Természetesen rajtam kívül is rengetegen jelezték ezt a problémát a gyártónak, aki reagálva a felhasználói visszajelzésekre fejlesztésbe kezdett és megalkotta az Edge 1050-et, amibe egy tűéles képű LCD kijelző került (annak az előnyeivel és hátrányaival). Fontos megemlíteni, hogy egy pillanatig sem állítom, hogy az Edge 1040 rossz lenne, a helyes kifejezés, hogy más szegmens igényeit elégíti ki a két komputer, amire a cikk végén még vissza fogok térni. A funkciók kb 99 %-ában a két komputer megegyezik.

Fák alatt árnyékban is tökéletesen látható

A specifikációt megnézve látszik, hogy az Edge 1050 az Edge 1040 alapjaira épül, amit a Garmin sem titkol egy percig sem, bár a két komputer formavilága szerintem nagyon más lett, míg a 1040-et ékszerhez hasonlítottam a tesztben addig a 1050 a lecsapott szögletes sarkaival inkább egy kerékpáros komputerre emlékeztet (micsoda meglepetés? hiszen az 🙂 ) és talán nincs rajta annyi “dísz” sem. A kijelző továbbra is 3,5″-os és természetesen érintőképernyős, és mindössze 3 gombot találunk a készüléken. A bal oldali gomb a bekapcsoló gomb, a két alsó gomb pedig a start/stop, illetve az új kör funkciót látja el, a két gomb között található az USB-C port amin keresztül tudjuk tölteni a komputert. Kicsit sajnálom, hogy nem kapta meg az Edge 840 gombjait, de így is majdnem hibátlanul használható. A hátlapon a konzol cserélhető ha a sok használattól elkopna vagy letörne.

Ahogy már feljebb említettem az Edge 1050-be a transzflektív kijelző helyett egy LCD kijelző került, aminek a nagyobb energiaigénye miatt egy nagyobb akkumulátort tettek a készülékbe, mely így nehezebb lett 28 grammal (161 gramm az Edge 1050 gyári tömeg adata). Bár őszintén ha valaki annyira grammozik akkor biztosan nem a legnagyobb méretű komputereket fogja választani, hanem az Edge 840-nél vagy az Edge 540-nél marad, amik még könnyebben is elférnek a kormányon. Szerintem ez a tömeg egy ilyen komputernél abszolút nem számít.

A dobozból kivéve számomra egyértelműen minőségi kerékpáros komputer érzetét kelti az Edge 1050, jó a fogása, jó a műanyagok tapintása és megnyomogatva is egyben van a készülék. Az első bekapcsolásnál nagyon meglepődtem, pillanatok alatt elindult a komputer, nem kellett sok-sok másodpercet várni. A beállítással nem kellett sokat bíbelődnöm, csak kiválasztottam a Garmin Connect alkalmazásban, hogy a tavaly tesztelt Edge 840 beállításait, mezőit, szenzorait azaz mindent húzzon át az Edge 1050-re, ami megvolt kb fél perc alatt, ennyibe telt berendezkedni az új komputeren… Ez nagyon szerethető és hasznos funkció azoknak, akik új komputert vesznek.

Mondanám, hogy elsőre az LCD kijelző részletes és szép képe fogott meg, de nem így volt, hanem a komputer sebessége, ez a leggyorsabb Garmin, amit eddig használtam. Egy mobiltelefon sebességével lapozható és minden késlekedés nélkül megtörténik. Persze lehet ebben a képernyő is benne van, mert egy lassabb panelon minden lassabban történik meg (volt már nálam más márkából ilyen), egy gyorsabbon pedig csak az erőforrás limitálja. A kedvenc történetem a gyorsaságával kapcsolatban, hogy a barátnőm is megjegyezte, hogy amíg az Edge 1050-et használtam addig nem kellett rám várni a ház előtt, hanem a házból kilépve egyből tudtunk indulni. Minden szenzor megvolt pár pillanat alatt és a GPS jelre sem kellett 2 mp-nél többet várni a fák alatt. És ha már a GPS-nél tartunk, az Edge 1050 gyakorlatilag minden műhold rendszert támogat és nagyon pontos és nagyon gyors, például az egyik kanyarban, ahol minden komputer összevissza méri a sebességet az Edge 1050 stabil valós adatokat mért, mintha sebességszenzort használnék.

Az Edge 1050-nel egy halandó kerékpáros számára végtelen sok funkciót kapunk, nem is fogom az összeset végigvenni, mert egyrészt nem is tudom 🙂 másrészt mindenki elaludna a végére, ezért a számomra fontosakat és az újításokat.
A szenzorokra visszatérve, a Garmin Edge 1050 szinte mindennel is kompatibilis, ami ANT+-szal vagy Bluetooth-szal kommunikál legyen szó okosgörgőről, wattmérőről, véroxigénszint mérőről vagy Core szenzorról, mindegyik adatait meg tudjuk jeleníteni a képernyőn. Az edzésekben brutális támogatást kapunk, mindent is elemez a komputer, edzéstervet javasol, folyadék, táplálékbevitelt számol, tényleg mindent is. Persze én mindig elmondom edzőként, hogy egy edzőt nem feltétlenül helyettesít az algoritmus, de mindenképpen jó irány, sokkal jobb mintha a saját fejünk után mennénk és túl- vagy alul edzenénk magunkat. Az algoritmus működésére nagyon jó példa a Stamina, ami mutatja, hogy az adott tempóval/intenzitással hány km-t tudunk még elmenni, figyeli a pulzust, a wattot és ezekből számolja ki az értékeket, alapesetben ezek jól megközelíti a valóságot. Én mindig elmondom, hogy nekem az edzés közben elérhető körösszesítő az egyik kedvencem a Garminnál, amin már edzés közben meg tudom nézni a kör adatokat összehasonlítva (ráadásul ez nem is “okos” funkció, viszont fontos).

A navigációnál jön jól igazán az LCD kijelző, ami tényleg jól látható mindenféle fényviszony között, a részletessége is kiváló, gyönyörűen látható rajta minden. A Garminnál egyébként sem szokott gond lenni a navigációban, nagyon szépen teszi a dolgát, de nemcsak útvonalkövetés vagy navigáció közben, hanem az útvonal feltöltése is gyorsan megy akár külső alkalmazásból is, én például nem tervezek útvonalat Connectben, hanem Straváról vagy RidewithGPS-ről szoktam áthúzni az útvonalat, ami pár kattintással megtehető. Egyébként akkora a kijelző, hogy gond nélkül tudunk az Edge 1050-en is tervezni (akár offline is), de szerintem otthon sokkal egyszerűbb egy számítógépen összerakni és utána átküldeni, persze néha kénytelenek vagyunk menet közben is. A memóriája 64 GB-os, ami a józan ész határai között mindenre elég.

Hang alapú navigáció

Az egyik igazi újdonság a hang alapú navigáció a Garmin Edge 1050-ben, amit a komputerbe épített hangszóró tesz lehetővé, nemcsak a kijelzőn villan fel, hogy merre kell mennünk, hanem a készülék bemondja az általunk kiválasztott nyelven, magyarul is! A megfigyelésem alapján max hangerőn 30km/h-nál még jól hallható a navigáció országúton ha nincs nagy szél, terepen ez nagyon változó a terep zajától függően. Például gravel versenyen csak azt hallottam hogy beszél valamit a komputer, de nem értettem, hogy mit, míg amikor kimentünk barátnőmmel terepre akkor ő is az én komputerem hangja alapján ment az úton.

A ClimbPro funkciót mindig meg kell említenem, mert szerintem ez az egyik leghasznosabb funkció hegyen, a ClimbPro mutatja, hogy mennyi van hátra az adott emelkedőből, milyen meredekség következik és még pár hasonló fontos adatot kijelez. Ez tavalyig csak navigáció közben állt rendelkezésünkre, de tavaly óta már megvan Free Ride módban is, azaz amikor navigáció nélkül megyünk akkor is jelzi/jósolja az előttünk álló emelkedő adatait. Az Edge 1050-ben a hegy közben tudjuk állítani húzással, hogy mennyi adatot szeretnénk látni a ClimbPro adataiból. Tavaly nyárhoz képest érezhetően fejlődött a Free Ride funkció, mert tavaly teszt közben még fantom hegyekre is bejelzett az Edge 840, most viszont már nem fordul elő. Sőt tudjuk állítani, hogy ClimbPro közben mekkora hegyeket mutasson a komputer.

A hangszóróhoz kapcsolódik egy nem várt funkció, az Edge 1050-ben csengő is található. Menet közben a képernyőre ráütve feljön a menü, ahol az egyik nagy ikon a csengő, amit ha megnyomunk akkor csengő hangot ad ki a komputer egész jól hallhatóan. De szerintem ez funkció legjobban akkor működik, ha elektromos váltókat használunk és a fékváltókar gombjaira be tudjuk állítani a komputer kezelését, így a fékváltókarról nem kell levenni a kezünket ha csengetni akarunk vagy nem koskormány esetén az Edge Remote távirányító gombjait is tudjuk hozzá használni. Én például az Ultegra fékváltókarom bal rejtett gombjának dupla megnyomására állítottam be a csengőt. Nem mintha sokat használnám a szórakozáson kívül, de ott van az opció rá. És ha már a fékváltókar rejtett gombjairól esett szó akkor nálam óriási piros pontot kap a Garmin azért, hogy egy gombra egyszerre 3 funkciót lehet beállítani,  – rövid megnyomás, dupla megnyomás, hosszú megnyomás – amivel egész jól le lehet fedni a menet közben használandó funkciókat és hozzá sem kell érnünk az érintőképernyőhöz (kivéve ha pásztázni akarjuk a térképet). Ezzel kapcsolatban egy dolgot jegyeznék meg, az edzés befejezése kicsit körülményes a Garminnál, hazaérve szerintem a kelleténél többször kell ráütni a kijelzőre, hogy elmentsük az edzést és a feltöltés sem mindig sikerül automatikusan, bár az utóbbiban lehet a telefon a ludas.

Ezenkívül egy veszélyjelző funkció is bemutatásra került a Edge 1050-nél, a Garmin gyakorlatilag integrált a készülékbe egy olyan alkalmazást, amiben be tudjuk jelölni a térképen menet közben, hogy hol van bedőlt fa vagy bármilyen veszélyes helyzet és ezt más Garmin használók is látják, akiknek van ilyen funkció a komputerében. Gyakorlatilag fejlesztettek egy olyan appot, ami az autós közlekedésben már bevált és népszerű. Természetesen telefonos internetkapcsolatot igényel a funkció, mert anélkül nem tudnánk elküldeni, illetve fogadni az adatokat. Mivel nagyon új ez a funkció ezért nem igazán sikerült tesztelni hiszen kevesen használják, mindössze Esztergomban jelent meg egyszer egy veszély felirat a kijelzőn.

A balesetriasztás funkció bár nem új a Garmin készülékekben, de nekem most sikerült először tesztelni (mert általában azzal kezdem, hogy kikapcsolom), egy nagyobb esés után nem álltam fel gyorsan, fájlaltam a könyökön és mire odasétáltam a bringámhoz láttam, hogy elindult a riasztás, de gyorsan lekapcsoltam. Szóval tényleg működik, de senkinek ne legyen rá szüksége. 🙂

Mennyire használható az érintőképernyő rossz időjárási körülmények között?

Itt következik a cikk igazi teszt része, szegény Edge 1050 kapott tőlem rendesen. Úgy történt, hogy a hírhedt dupla vasi gravel hétvége előtti napon kaptam meg tesztelésre a komputert. A terv az volt, hogy mindkét versenyen élesben fogom használni, ami végül így is történt, de ha tudtam volna, hogy minden előrejelzést megcáfolva a vasvári gravel versenyen szakadni fog végig az eső akkor nem tettem volna fel szegényt. Szóval az első próbája az Edge 1050-nek egy szakadó esős, sáros gravel verseny volt.
Gondolom most sokan azt várják, hogy negatívan fogok nyilatkozni az érintőképernyőről, de nekik most csalódást fogok okozni. Számomra is meglepő volt, hogy milyen jól működik az Edge 1050 érintőképernyője rossz időjárásban az elődökhöz képest. Emlékszem az Edge 1030-nál még az izzadsággal is rendszeresen volt bajom, aztán az Edge 1040-nél is előfordult, hogy magától cserélte a mezőket edzés közben a komputer ha nem volt lezárva a kijelző, az Edge 1050 viszont nagyon jól tűrte az esőt. Le se kellett zárni a kijelzőt verseny közben, nem lapozott el, nem cserélt mezőt. Sőt még használnom kellett a térképet is a versenyen, na nem azért, mert félrenavigált volna a Garmin, hanem azért mert a szervezők a rossz időjárás miatt megváltoztatták verseny közben a pályát, amihez nem volt útvonalam és jól eltévedtem, aztán az Edge 1050-en néztem meg, hogy hol vagyok pontosan és hány faluval van odébb a 8-as főúton Vasvár. Szóval esőben belenagyítottam, pásztáztam a térképen az érintőképernyő segítségével, működött. Volt rajtam egy hosszúujjas kesztyű, amivel időnként letöröltem a kijelzőt, hogy ne álljon rajta a sáros víz, de persze a kesztyű is át volt ázva, csak arra volt jó a törlés, hogy lássam a kijelzőt. A fényerőszenzor tolerálta legrosszabbul az esőt, amikor ráesett egy csepp eső akkor sötétebb lett a kijelző, mert azt érzékelte, hogy sötétebb van azaz elég neki kevesebb fényerő. Ez a dolog az amivel tényleg nem lehet mit kezdeni. Egyetlen dolog volt még, ami nem szerette az esőt, az a töltő port fedele, a következő töltésnél jelentős mennyiségű homokkal találkoztam a fedél alatt, ebből az is látszik egyébként, hogy a porton keresztül sem tud beázni a komputer.

A izzadságban úszó érintőképernyő is hibátlanul használható volt – Fotó: Nagy Csaba

LCD vagy transzflektív kijelző, Garmin Edge 1050 vagy Edge 1040?

Az én felhasználásomnál és igényeimnél egy másodpercig nem kérdés, hogy az LCD kijelző az Edge 1050-nel a nyerő számomra, nekem fontos, hogy mindig lássam a kijelzőt ha rápillantok, ne kelljen másodpercekig nézegetnem és keresni rajta az adatokat. Akár verseny közben ha ránézek a térképre akkor lássam, hogy merre kell kanyarodni vagy edzésen ott legyen éppen a kívánt adat előttem. Az Edge 1040 Solar ezt a teszt során csak úgy tudta erdős környezetben, hogy végig fel volt húzva a fényereje, jó példa erre a Pilis I. Időfutam, ahol két évvel ezelőtt a 1040-nel indultam és ezen a versenyen már esélyt sem adtam az automata fényerőnek, hanem húztam fel maxra a rajtban. Míg az Edge 1050-nel másfél hete ugyanígy a Pilisben versenyeztem és meg sem fordult a fejemben, hogy hozzányúljak az automata fényerőhöz pedig most fix sötét lencsével versenyeztem, nem fényre sötétedővel mint 2 éve.
Természetesen az LCD kijelzőnek nagyobb az energiaigénye napfényben, nálam minden szenzort (watt, pulzus, Core) és navigációt használva kb 16 órát ment el egy töltéssel, navigáció nélkül bírja az ígért 20 órát, ami egyébként egy ekkora kijelzős komputertől nem rossz ha nem tudnánk, hogy mire képes az Edge 1040 Solar.
Több napos túrákra vagy versenyekre, ahol a töltés nem annyira könnyen megoldható a Garmin Edge 1040 Solar a jó választás, a transzflektív kijelző valamennyivel gyengébb láthatóságért cserébe hatalmas üzemidőt kapunk, erős napfényen használva alig merül valamit (és még hibátlanul látható is ilyenkor), míg vegyes felhasználás során is elérhető a 45 óra, szóval simán kibír egy Balaton Bike Derby-t rátöltés nélkül.

A 1040 ilyen fényviszonyok között nem jól látható, a 1050 pedig fotózható is.

Összefoglalva ha minden körülmény között jól látható kijelzőt akarsz és beéred 16-20 órás üzemidővel akkor az Edge 1050 lesz a komputered (amihez még hang alapú navigációt is kapsz), viszont ha nagyon hosszú üzemidőre van szükséged és nem zavar ha időnként kicsit jobban rá kell nézni a kijelzőre akkor az Edge 1040 Solar.

Ajánlott fogyasztói ár: 299 900 Ft

További információkért keressétek a Garmin magyarországi forgalmazójának honlapját.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo