fbpx

Fókuszban a női országúti kerékpársport – Fehérvár Cycling Team

A múltév végén Fehérvár Cycling Team néven egy új kerékpáros csapat alakult, melyben eddig még hazánkban nem látható módon az országúti női kerékpárosoké lesz a főszerep. Magazinunk figyelmét is felkeltette ez az egyedülálló projekt, melyet most bemutatunk nektek.

Az elmúlt pár évben Magyarországon éledezni látjuk a női kerékpársportot mind országúti, mind mountainbike szakágban. Női versenyzőink egyre jobb eredményeket érnek el nemzetközi versenyeken és az utánpótlásban is van remény egy-egy tehetség által. Mountainbike fronton az a néhány versenyző többnyire érvényesülni tud, hiszen egyéni sportágról van szó, ellenben az országúti szakággal, ahol bármilyen komolyabb versenyen már csak egy csapat tagjaként lehet rajthoz állni. Az utóbbi problémára megoldásként jött létre a Fehérvár Cycling Team női csapata, ahol a hazai “versenyrendszerben” mostohán kezelt hölgyek, lányok egy magasabb szinten is kipróbálhatják magukat.

A női csapat magját a fehérvári utánpótlásban nevelkedő lányok adják kiegészülve tehetséges, főváros környéki versenyzőkkel. A tavalyi évben már láthattuk hasonló formációban együtt versenyezni a lányokat külföldi versenyeken, de akkor még csak különféle vegyes csapatként, idén viszont már formálisan is egy csapatot alkotnak. 2019-ben az elit női sort öt versenyző (Hideg Nóra, Kapott Szonja, Péteri Niké, Szabó Adrienn és Temela Eszter) alkotja, az utánpótlást az U17-es országos bajnok, Neubauer Eliza képviseli, a masterek között pedig Sákovics Andrea, Nagy Noémi és Bordás Eszter szállnak versenybe a dobogóért.

Szabó Adrienn, Kapott Szonja, Péteri Niké, Hideg Nóra, Temela Eszter, Neubauer Eliza

A versenyprogramban a maroknyi hazai megmérettetés mellett szlovák, osztrák, cseh és lengyel versenyek szerepelnek igazítva a csapat felkészültségéhez. Nem céljuk egyből a csúcson kezdeni, hanem egyesével minden lépcsőfokot megmászva haladni előre, évről évre növelni az UCI versenynapok számát. 2019-ben a legfontosabb versenyek közé tartozik a két hazai V4 női UCI verseny, az országos bajnokság és az Alsó-Sziléziai körverseny. Utánpótlásban pedig az ifjúsági olimpiai részvétel és a lehetőségekhez mérten jó szereplés a kiemelt cél.

(A Fehérvár Cycling Team-ben nem csak nők találhatóak, az “erősebbik” nem is képviseli magát, U19-estől, a magyar válogatotton keresztül a master2-es amatőr bajnokig mindenki megtalálható a csapatban, ők is várhatóan jól fognak szerepelni 2019-ben.)

A Bikemag.hu-n ezentúl rendszeresen olvashattok majd a hazai női országúti kerékpársportról, a Fehérvár Cycling Team blogján keresztül tervezzük bemutatni, hogy milyen is egy női kerékpáros csapat élete.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo