Megérkezett a Fenix HM75R Topaz csúcskategóriás, tölthető fejlámpája, ami a napokban kaptunk kézhez egy menetpróbára. A legfontosabb újdonsága, hogy nem egy fejlámpa, hanem egyből kettő, azaz egymás mellett két eltérő tulajdonságú fényforrást tartalmaz, ami egészen megdöbbentő fényt kínál az éjszakai bringázáshoz, terepfutáshoz vagy komolyabb éjszakai túrázáshoz, erdei kalandokhoz!
A Topaz fejlámpa a harmadik a sorban, ezt a verziót a Fenix a Kroniumnak gyártja a saját módosításai alapján, hasonlóan a Ruby és Amber fejlámpákhoz, ahol a hidegebb fényt semleges LED-re cserélték sok más hasznos változtatással együtt a gyári modellhez képest. A standard verziójához képest számos változtatást és fejlesztést kapott a Fenix HM75R fejlámpa, a legfontosabb, hogy kombinált módban is használhatjuk, tehát a fókuszált és a szórt fényt is bekapcsolva tarthatjuk egyszerre. Ez a tulajdonság a fejlámpák piacán igazi kuriózumnak számít, a Fenix kínálatában is csak 1-2 másik modell rendelkezik dupla fényforrással.
Ekkora fényerőnél már fontos, hogy a Fenix a szem védelmére és fáradékonyságának csökkentésére is figyelmet szentelt, mivel a távoli reflektorba a hideg helyett melegebb, semlegesebb árnyalatú LED-et szereltek. A széles reflektor meleg árnyalatú LED-ei pedig kifejezetten “szembarát” élményt nyújtanak, amit egy “mobil olvasólámpához” tudunk hasonlítani (aminek még a fényerőssége is állítható 🙂). A melegebb fényű LED-nek magas CRI értéke van, ami nagyon valóságosan adja vissza a színeket
A távolsági reflektorban található Luminus SST-40 LED fókuszált fénysugara megdöbbentő 223 méteres hatótávra képes, ezzel a Fenix HM75R a gyártó nagy erejű, nagy hatótávú fejlámpái közé sorolható, kerékpáros vonatkozásban kevés olyan helyzet van, amikor a hatótávja kevésnek bizonyulna. A széles reflektor Luminus SST-20 LEDjének hatótávja “csak” 68 méter hatótávú, viszont megdöbbentően széles és egyenletes telített fénysugárral rendelkezik, ami hatalmas nappalivá varázsol pl. egy esti táborhelyet. A Fenix fejlámpák hasznos funkciója, hogy a gomb dupla megnyomásával, a kikapcsolt állapotból piros fényt varázsolhatunk, amelyet 2 fokozatban tudunk erősíteni, az erősebbik fokozatban 120 lumennel! tud világítani (nem találkoztunk még ilyen erős pirosan világító fejlámpával), sőt villogó piros fényt funkciót is tud, így akár hátsó lámpaként, vagy jelzőfényként is használhatjuk.
Menet közben az éjszakában
A fejlámpát sisak nélkül, illetve sisakra szerelve is kipróbáltuk, és mindkettő esetben rendkívül stabil volt. Ez a stabilitás nem meglepetés, mivel a korábbi Fenix fejlámpa tesztekből is kiderül, hogy a fejpánt belsejében egy szilikon csík található, ami megakadályozza a lámpa az ide-oda mozgását. A pánt továbbá igen rugalmas, könnyen állítható fejformától és mérettől függően, bónuszként pedig jól szellőzik. A lámpa több fokozatban is dönthető a kívánt világítási szög beállításának érdekében, ami szintén nagyon hasznos volt, amikor leszálltam a bicikliről, vagy éppen pakoltam. Aki még nem használt fejlámpát, annak elsőre talán furcsa lehet a fejlámpa súlya, amely 172,6 gramm, azonban a montis sisakkal együtt még így sem éri el egy standard full face össztömegét. Fontos megemlíteni, hogy a fejlámpa a maga kategóriájában meglehetősen könnyűnek és tartósnak számít, hiszen magnéziumötvözetből készült. Többek között ez biztosítja a termék víz- és porállóságát – a strapabíróságot erősítve (2 méterig ütésálló a tesztek alapján).
A Fenix ezen lámpájának használatát is percek alatt ki lehet tapasztalni és elsajátítani, a forgókapcsoló és a rajta levő gomb rendszere nagyon transzparens, kesztyűben is kézreálló, a fokozatok között könnyen és gyorsan variálhatunk.
A fejlámpa be- és kikapcsolása a jobb oldalon található forgókapcsolóval történik. Alap állásban a fejlámpa ki van kapcsolva, a második állásba forgatva a távolsági reflektort aktiválhatjuk, a harmadik állásba forgatva a széles reflektor üzemmódjába kapcsolhatunk, a negyedik állásban pedig a kombinált módot tudjuk bekapcsolni (távolsági + széles egyszerre). A fejlámpát a tekerő első állásba történő forgatásával tudjuk kikapcsolni, illetve a piros fényt a gomb dupla megnyomásával tudjuk be-, a hosszú megnyomásával pedig kikapcsolni. Az egyes állásokban a reflektorok teljesítménye 3 fokozattal növelhető a forgókapcsoló oldalán lévő gomb nyomkodásával.
Hasznosan extra funkció a módmemória, azaz minden módban az utoljára használt fokozatban kapcsol be, kivéve a távolsági és a széles reflektorok legmagasabb fokozatát, melyeket eggyel csökkent bekapcsoláskor. Az egyes fokozatokat szemlélteti a következő kép melyet nagyobb méretben is meg tudtok nézni ezen a linken.
Kerékpározáskor mindkét fényforrást kombináltan érdemes használni a Fenix HM75R fejlámpán. A leggyengébb fényerejű fokozatot elsősorban statikusabb helyzetekben (pl. bringázás utáni bepakolásnál) használhatjuk, a második állás viszont már alkalmas terepfutáshoz illetve a biciklin lassabb tempónál is, mondjuk mászáskor.
A két refletort harmadik és a negyedik a fokozatokban használva álom a kerékpározás, bármilyen sebesség mellett, az erdőben már-már zavarba ejtően sokat láttunk éj leple alatt is, ezekkel a funkciókkal szinte nappali fényt teremthetünk magunk körül és magunk előtt fókuszáltan is. Az éjszakai bringázáshoz eddig egy kormányra szerelt lámpa és egy fejlámpa kombinációját tartottuk a legjobb megoldásnak, de a Fenix HM75R egyesítheti őket egy lámpában és akár ki is válthatja. A gánti bányában készült képeken is látszik, hogy egészen más vizibilitást biztosít a kombinált funkció, amint a lenti képen láthatók.
A fejlámpát egy 4000 mAh-s újratölthető Li-ion akkumulátor táplálja, azonban ezenkívül vásárolhatunk még hozzá egy levehető hátsó akkumulátorházat is 5000 mAh-s akkumulátorral – az üzemidő jelentős meghosszabbításának érdekében. A fejlámpa belső akkumulátor nélkül is működtethető, powerbankről, USB-C kábelen keresztül (enyhén csökkentett maximális fényárammal).
A Fenix Topaz töltése is meglehetősen kézenfekvő – hajtsuk ki a porvédő fedelet, és csatlakoztassuk az USB-C töltőkábelt a fejlámpa töltőcsatlakozójához. A töltés során a fejlámpa tetején lévő négy jelzőfény felváltva világít és villog. Az akkumulátor töltöttségi állapotát jelző LED a fejlámpa tetején aktiválódik bármely gomb rövid megnyomása után (kikapcsolt állapotban).
A két fényszórót egyszerre használva az üzemidő (a gyári 4000 mAh-s akkumulátorral):
- 1600 lumen teljesítménnyel 2,3 óra
- 800 lumen teljesítménnyel 3,4 óra
- 350 lumen teljesítménnyel 13 óra
- 50 lumen teljesítménnyel 65 óra.
A biztonság fokozása érdekében a Fenix fejlámpa intelligens túlmelegedés elleni védelemmel van ellátva. Ez annyit jelent, hogy amikor a fejlámpa eléri a 60°C-os vagy annál magasabb hőmérsékletet, akkor a lámpa automatikusan néhány lumennel csökkenti a teljesítményt a hőmérséklet csökkentésének érdekében. Amikor a hőmérséklet 60 °C alá csökken, a teljesítmény fokozatosan ismét növekszik. A fejlámpa könnyű és strapabíró magnézium ötvözetből készül, szerkezete teljesen por- és vízálló az IP68 szabvány szerint, valamint 2 méter magasságból történő leejtésig ütésálló.
Hasonló biztonsági okosság az intelligens közelségérzékelő: amikor a reflektor több mint 1,5 másodpercre túl közel kerül a megvilágított objektumhoz (kevesebb mint 60 mm-re), akkor a lámpa automatikusan csökkenti a teljesítményét alacsonyabb üzemmódba. Ezzel a megakadályozza, hogy az adott tárgy esetlegesen megsérüljön/kigyulladjon az erős fénytől, továbbá megvéd attól, hogy visszavert fény elvakítson minket. Ha a reflektor több, mint 0,8 másodpercig távol van a megvilágított tárgytól, a lámpa automatikusan visszaállítja a korábban használt teljesítményszintjét.
Ami az erdőben vagy terepen előny, az országúton, közlekedésben használva problémás lehet, mert a magasabb fokozatokban könnyen elvakíthatják a szemből érkező más járműveket, ezért nagyon óvatosan használható.
A HM75R Topaz fejlámpa a kiemelkedő teljesítményének, illetve üzemidejének köszönhetően tökéletes megoldás lehet, aki erős és megbízható társra vágyik extrém körülmények között, akár kerékpáron akár futáshoz. Kiváló választás lehet, ha szereted az éjszakai kerékpáros túrázást, montizást, endurózást, vagy kipróbálnád magad egy 24 órás vagy többnapos versenyen vagy túrán és egy nagyon ütős megoldást keresel. A lámpához vásárolható kiegészítőként külső akkumulátor, ami a pánt hátsó tartójába csúszik be, és egy hosszabb USB kábel, amivel az akkut zsebbe, kabát alá is el lehet rejteni hidegben.
A Fenix HM75R Topaz-t keresd a Kronium.hu webshopjában, ahol öt év garanciát kapunk a lámpára, két évet az akkumulátorra.